Számos könyvet írtak és sok filmet is forgattak a főváros születéséről, de olyat még biztosan nem, amilyet a Budapest 150. évfordulójára készített Kondacs András az Animatiqua Stúdióban. A Budapest születése című filmben régi fotográfiák válnak mozgóképpé, a tökéletesség illúzióját keltve. A film rendezője mellett beszélgető partnerünk volt az Oscar-díjas Deák Kristóf is, aki egy tervezett sorozat első részének narratív társrendezője volt. VIDEÓ!
– Pár éve már készültek rövidebb Budapest-animációk a stúdióban. Ezek a film előzményének tekinthetők?
Kondacs András: – Az Animatiqua animációs filmstúdió, amely elsősorban imázs- és reklámfilm-készítéssel foglalkozik. Korábbi Budapest-filmjeink afféle „love projektek” voltak, amelyeket önerőből készítettünk. Viszonylag profán okból: nagy szerelmesei vagyunk a Budapestnek, sokat forgatunk a városban, és e közben tűnt fel az, hogy mennyi foghíjtelek van a városban, vagy például az, hogy két neobarokk palota között egy brutalista bérház áll. Elkezdtünk utánamenni a témának, átnéztük a Fortepan-fotóit a háború előtti Budapestről, vásároltunk mi magunk is képeket. Végül arra jutottunk, hogy a képeket – animációs stúdió lévén – meg is tudnánk mozdítani. Először rövid snitteket, részleteket készítettünk egy-egy épületről, utána pedig – és ezért is használtam a profán kifejezést – már evidenciának tűnt, hogy a snitteket egymás után helyezzük, és ebből film készüljön. Csináltunk előbb egy egyperces filmet, aztán egy kicsit hosszabbat. Mivel önerőből készültek, nyilván korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeink – ezért igyekeztünk partnereket, szponzorokat bevonni a munkába. Mostanáig négy részt készítettünk Budapest eltűnt épületeiről.
– Így érkeztünk el Budapest születésének százötvenedik évfordulójáig.
KA: – Úgy gondoltunk, hogy hosszabb filmre is képesek vagyunk, ez készült el most. Itt már nemcsak eltűnt épületekről van szó, hanem a meglévő épített örökségről is. Ugyanis fontosnak tartjuk, mondhatnánk a küldetésünk, hogy eljusson a nézőközönséghez is, hogy milyen volt ez a város, milyenek az eltűnt épületek, hogy fájjon ezeknek a hiánya. Egyúttal hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a jelenlegi épített örökségre jobban vigyázzunk. Ahogy már említettem, partnereket kerestünk a készülő filmhez, így kapóra jött a 150. évforduló. Felvettük a kapcsolatot a Budapest Branddel – ők először olyan filmet kértek tőlünk, amit a margitszigeti szökőkútra lehet vetítetni –, de támogatták a Budapestről szóló filmtervünket is. Mellettük egyéb szponzorokat is sikerült bevonnunk. Én azonban azt is szerettem volna, hogy legyen megírt forgatókönyv. Amit olyasvalaki ír, akinek értékes a kulturális tevékenysége, aki imádja Budapestet, és tud azonosulni a projektünkkel is. Így esett a választás Nyáry Krisztiánra. Mellette megemlíteném Kovács Gábor nevét, aki a Budapest Brand részéről támogatta ezt a munkát. Noha ő a operatív részben már nem volt közreműködő, de az adminisztratív részek precíz intézése nélkül nem jöhetett volna létre a filmünk ezen a színvonalon. Kovács Gábor ajánlotta Deák Kristófot is, akinek a munkásságát nagyon szeretjük és nagyra értékeljük.
Deák Kristóf: – Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot, mert nekem is nagy múzsám a város. Nekem az a feladat jutott, hogy Nyáry Krisztiánnal együtt olyan keretet biztosítsunk, ami tizenöt percen át érdekessé és nézhetővé tudja tenni a filmet, ami eljut egy íven keresztül az elejétől a végéig. Ami kíváncsivá teszi a nézőt, hogy mi fog történni a következő pillanatban.
– Mi lett ez a keret?
DK: – Egészen pontosan az, hogy Budapest legyen megszemélyesítve, és saját maga mesélje el a történetet. A női karaktert Krisztián dobta fel. Budapest legyen egy olyan hölgy, aki már nem fiatal, de még nem is öreg; a „zsenge” 150 éves város végül Hámori Gabriella hangján kelt életre.
KA: – Ami azért is volt jobb választás egy idősebb színésznőnél, mert 150 év egy város életében azért nem olyan hosszú idő.
– Miért kellett, hogy nő legyen?
DK: – Ez érdekes… De számomra – és Krisztián számára is – magától értetődő volt, hogy Budapest egy nő. Eddig ezt nem is kérdezték meg.
– Ha abból indulunk ki, hogy Krúdy Gyula szerint Budapestnek vőlegénye is volt Podmaniczky Frigyes személyében, tényleg magától értetődő. Egyébként a szövegre készült a film, vagy fordítva?
DK: – Előbb voltak a snittek, amelyeknek volt egy laza füzérük is a helyszínek és a kronológia alapján. Annyit tudtunk már az elején, hogy második világháborúnak döntő dramaturgiai jelentősége lesz. Akkor ugyan minden elveszett, de végül ezt is túléli Budapest, így a filmnek pozitív végkicsengése lett. Ehhez a vázhoz jött az ötletelés és Krisztián szövegei.
– Ha Budapest ostroma a vízválasztó, akkor több mint 70 évet kellett 15 percbe, négy 3-4 perces epizódba sűríteni. Anyagi okok miatt ilyen rövid a film?
DK: – Nem. Rögtön az elején tisztáztuk, hogy a film ne legyen tizenöt percnél hosszabb; a mai TikTok-os világban már van, akinek harminc másodperc is sok… Az volt a lényeg, hogy egy sztori legyen, ami valahogy be tud húzni, ami után menni lehet. Száraz adatokkal, évszámokkal ez nem lett volna összehozható. Viszont mindenképpen szeretünk volna kissé rejtélyesek maradni: ezért a film egyúttal játék is a nézővel, mert minden egyes snittben van egy olyan részlet, amire még a narráció sem ad magyarázatot.
– A filmben egy bizonyos parallax technikát használnak. Mit kell erről tudni?
KA: – Itt elsősorban különféle rétegek, úgynevezett layerek elcsúsztatásáról van szó. Ez úgy történik, hogy a digitalizált fotográfiákat komputergrafikai eszközökkel szétvágjuk, és rétegekre bontjuk. Tehát ha a képen van felhő, van a Duna, vannak az épületek, az előtérben pedig járókelők, mindegyiket a lehető legtöbb rétegre bontjuk fel. Ezek fognak mozogni egymástól függően vagy függetlenül, és ezeket egészítjük ki helyszíni felvételekkel. Emellett vannak olyan felvételek, amelyek 3D-ben készültek, ilyenkor konkrétan lemodelleztük az épületeket – talán ez volt a legnehezebb része a munkának. Egy snitt általában 5-7 másodperc, a gyártási ideje viszont 3-4 munkanap volt.
– Úgy tudom, hogy nyolcvanezer képet néztek át, végül száznegyven kép került a filmbe. Nem kevés ez?
DK: – Egyáltalán nem. Úgy érezzük, hogy a száznegyven kép is sűrű anyagot jelent. Annyira jó Andrásék animációja, hogy szinte már „bombáznak” a képek, annyi minden jön egymás után.
KA: – Ez így van, de közben egy csomó minden nem fért bele. Például a Váci utca. Az Opera három másodpercig látható, a Nagykörút nyolc másodpercig.
– Úgy tudom, a filmnek lesz angol nyelvű változata is.
KA: – Ennek több oka is van. Nyilván a magyar közönségnek jobban megdobban a szíve, ha anyanyelvén hallja a narrációt, de mivel szeretnénk a filmet nemzetközi fesztiválokra is eljuttatni, ott jobb az angol verzió. Ami a hosszt illeti, eleve terveztünk egy ötödik epizódot is, aminek az lett volna a címe, hogy Eltűnt legendák nyomában, és a kor nevesebb magyar találmányait jártuk volna körbe szintén a misztikum határain belül. Például a Zwack recept kicsempészését, Dreher Antal, Richter Gedeon történetét vagy a Törley- és a Houdini-sztorit. Erre az epizódra most nem volt forrásunk, de a későbbiekben szeretnénk ezt is elkészíteni. Viszont az angol nyelvű változathoz december körül látunk neki, hogy márciusra elkészülhessen. Ehhez új szöveget íratunk Nyáry Krisztiánnal. Azért, mert egy angol nyelvű szöveget eleve másképp kell megfogalmazni. Úgy véljük, hogy az egészet európai kontextusba kell helyeznünk, így Liszt és Bartók mellett, más nemzetközileg is ismert magyar hírességek is kerülnének, emellett pedig kihangsúlyoznánk az analógiákat más világvárosokkal.
Nézd meg a filmet: