KULTÚRA

Bartók Imre: Kétszázkilencvenkét lépés


November 17-én, a főváros 150. születésnapján jelenik meg a Budapest Nagyregény című könyv, ami a kerületek számának megfelelően huszonhárom fejezetből áll. A megjelenés napjáig minden kerület fejezetéből mutatunk egy részletet, és minden szerzőről közlünk egy videót. Bartók Imre az V. kerületért felelt.

„Sok-sok éve az amerikai elnök, Teddy Roosevelt járt az országban. Néhányan rebesgették, hogy Roosevelt zugivó; mások szerint alvajárással verte meg a sors; megint mások szerint az ismeretlen levegő tette kótyagossá. Bármi volt is az oka, magyarországi látogatásának idején valahogy kiszabadult a lakosztályából anélkül, hogy a testőrei észrevették volna, és bandukolni indult az utóbb a névrokonáról elnevezett téren. Középütt pompás sziget, lombkoronák, királyi fészek. Teddy leheveredett a fűbe, és jól megnézte magának az Akadémiát. Tudta, hogy mi ez az épület, a titkára megsúgta. A kultúra és a bölcsesség helye, mondogatta magában. Szerzetesek a dohos könyvtári folyosókon. Keleti archívum. Félórát ejtőzött talán, amikor felkerekedett, és kiment a korzóra. Nem ismerték fel, a Duna is közömbösen csordogált az oldalán, a galambok ismerős köreiket rótták a magasban. A korzón éppen felállították az asztalokat, a táblákat. Teddy gondolt egyet, és odaült. Nem tudta, mire számítson, de úgy érezte, bárkivel elbánna. Talán mégiscsak alvajárt.”

Bartók Imre: (Budapest, 1985) A Fém című regényével debütált, ezt követően A patkány éve című munkájával indította el trilógiáját, később megjelent a Láttam a ködnek országát, a Jerikó épül és a Lovak a folyóban című regénye. Paul Celanról és Rilkéről is írt irodalomtörténeti monográfiát.