FRISS

Autósforgalom helyett zöld marad a Mindszenty tér


A helyiek azonnal összezártak, sőt az önkormányzat támogatásával tartják zölden a területet, és még családbarátabbá is formálják.

2021-ben, az extra autós forgalmat vonzó kávézó leszavazása felhívta a figyelmet arra, hogy a XII. kerületi Mindszenty József bíboros térrel régóta nem történt semmi, ezért három különböző, megújulást célzó terv is készült, amikre a környéken élők szavazhattak is.

A három közül kettő tervezett játszótérrel, azonban játszótérből több is van a környéken, egy új pedig csak a zöldterület rovására valósulhatott volna meg.

De kompromisszum született: végül egy hinta vagy egy csúszda el fog férni a parkba álmodott fitness eszközök mellé, és marad a kutyafuttató is, így pedig a családoknak nem kell szétszakadniuk, együtt is tudnak majd időt tölteni

– tudósított a Hegyvidéki Önkormányzat honlapja.

(Kiemelt kép: Köztérkép/Kontur András)