KÖZÉLET

A Lázadó lányok tábortól a hajléktalanlakásokig - segítőket segít a szolidaritási alap


Tábort szerveznek fiatal lányoknak vagy pszichiátriai betegeknek, lakásokat újítanak fel hajléktalanoknak, jogi tanácsadást adnak rászorulóknak azok a civil szervezetek, amelyek tavaly kaptak támogatást a Fővárosi Szolidaritási Alapból. Idén várhatóan decemberben hozza nyilvánosságra pályázati kiírását a Fővárosi Szociális Közalapítvány. 320 millió forintot osztanak majd szét a pályázó szociális szervezetek projektjeire.

Várhatóan decemberben adja ki önkormányzatok és civil szervezetek számára pályázati felhívását a Fővárosi Szociális Közalapítvány. A Fővárosi Szolidaritási Alap 2023. évi pályázati kiírásának a kerete várhatóan 320 millió forint lesz.

Az alap döntően a lakhatási válsághelyzetek kezelését, az akadálymentesítést, a családi-, párkapcsolati erőszak megelőzését, az áldozatok támogatását, a fogyatékos pszichiátriai és szenvedélybeteg személyek részére biztosított támogatott lakhatás szolgáltatás fejlesztése, a közösségi ellátások fejlesztését támogatja. Erről sajtótájékoztatón számolt be Misetics Bálint, a közalapítvány kuratóriumának elnöke.

A Fővárosi Szociális Közalapítványt 1992-ben alapították. 2014-ig része volt a civil világnak, pénzt adott a szociális és önsegítő szervezetek számára. Az előző fővárosi vezetés azonban később már nem támogatta a szervezetet, az csak 2021-ben indult újra.

width=4729
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Most két fő tevékenysége van: az egyik a Fővárosi Szolidaritási Alap működtetése, a másik egy  menekültügyi program. Ez utóbbi az UNICEF révén félmilliárd forintot ad az ukrajnai menekültek segítésére.

A Fővárosi Szolidaritási Alap még a kilencvenes évek közepén (1996) indult. Akkoriban 400 millió, mai árfolyamon kétmilliárd forintot adott a civil szervezetek támogatására. Ám az alap 2002-ben megszűnt és csak tavaly indították újra.

2022-ben összesen húsz pályázatot támogattak, legtöbb pénzt akadálymentesítésre (86,7 millió forintot), lakhatási válsághelyzetek megoldására (81 millió forintot) ítélték oda. Akkor  300 millió forintot osztottak szét a pályázó szervezetek projektjeire. A Fővárosi Szolidaritási Alapnál a kerületi önkormányzatok és intézményeik, valamint a velük együttműködő civil szervezetek pályázhattak támogatásra.

Párkapcsolati és önvédelmi tréning

A NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen szervezet tavaly a Helyben Nő a segítség programra kapott támogatást. Helyi hálózatot alakítottak ki, önkénteseket toboroztak az áldozatok segítésére – tudtuk meg Dés Fannitól és Mészáros Grétától, a szervezet munkatársaitól.

NANE
Kép: NANE Egyesület

A hálózat tagjai nemcsak elkísérik az áldozatokat a rendőrségre, de a feljelentés megtételében is segítenek. Emellett úgynevezett „Lázadó lányok tábort” is szerveztek. Az ötnapos napközis táborban egyebek mellett párkapcsolati, önvédelmi témákban tartottak előadásokat a 13-18 év közötti lányoknak.

November 9-én a Kesztyűgyárban önvédelmi oktatást tartanak a 13 éven felüli jelentkezőknek. November 30-án pedig a felnőtteknek szerveznek workshopot jogérvényesítés témában, emellett a tizenéveseknek önbizalmat fejlesztő tréninget szerveznek.

A Soteria Alapítvány is tavaly a nyertes pályázók között szerepelt. Szabó Veronika, az alapítvány munkatársa arról beszélt, hogy ők Horányban szerveztek egy négynapos rekreációs- és élménytábort pszichiátriai betegek számára. A tábor programjai között szerepelt a közös főzés, a karate-bemutató, a művészetterápiás foglalkozás, de indítottak drámapedagógiai csoportot, rendeztek kreatív írás kurzust is. 

Lakások hajléktalanoknak

Utcáról
Kép: Utcáról Lakásba! Egyesület

Horváth Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa pedig arról beszélt, hogy nyertes projektjük révén öt leromlott állapotú önkormányzati lakást újítottak fel hajléktalanok számára. Ebből kettőt a napokban, egyet pedig novemberben adnak át Kőbányán a beköltözőknek. Elmondta azt is, hogy

az utcai hajléktalanság 6-7 ezer embert érint Budapesten. A hajléktalanszállások nem adnak kiutat az érintetteknek, kevés a szociális bérlakás és alulfinanszírozott a rendszere. Az egyesület célja, hogy minél több ember lakáshoz jusson.

Az Otthon XVI. Alapítvány az értelmi- és halmozottan sérült fiataloknak tart fenn lakóotthont. A tavalyi nyertes projektjük az otthon 200 négyzetméteres tetőtér beépítését célozta, hozzá nemcsak az Fővárosi Szolidaritási Alaptól, hanem többek között a Belügyminisztériumtól és a Demján Sándor Alapítványtól is kaptak pénzt.

Most negyven értelmi sérült jelentkező vár arra, hogy elhelyezzék őket a lakóotthonban. Várhatóan decemberben fejezik be a munkát és végeznek az akadálymentesítéshez szükséges lift beépítésével. A három lakó jövő január és március között költözhetnek majd be.

Jogi kisokos az utcajogászoktól

Az Utcajogász Egyesület is tavaly nyert a fővárosi közalapítvány pályázatán. Puskás Panni, az egyesület sajtósa arról beszélt, hogy ők jogi segítséget adnak azoknak, akiknek nehezen értelmezhető a jogi iratok nyelvezete.

Utcajogász
Kép: Schneider Márton/Utcajogász

Telefonos tanácsadást is vállalnak, e-mailben is segítik a hozzájuk fordulókat, és minden pénteken délután 3-5 óra között munkatársaik a Blahán várják a tanácsra várókat. Ősszel hét új utcajogászt vettek fel. Tovább képezték a partnerönkormányzatok szociális munkásait, tananyagokat, jogi kisokost írtak. (Róluk itt írtunk bővebben.)

(Kiemelt kép: NANE Egyesület)