KÖZÉLET

Margaret Atwood a Budapest Fórumon: A középosztály eltűnése lázadáshoz vezet


A középosztály eltűnése az emberek haragjához és kiábrándultságához, az elégedetlenség pedig lázadáshoz vezet. Erről Margaret Atwood, A Szolgálólány meséje írója beszélt a Budapest Fórumon felvételről lejátszott beszélgetésben. A rendezvényen Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, Budapest az egyik utolsó végvára a liberális demokráciának.

Budapest önkormányzata, a Political Capital, valamint a CEU Demokrácia Intézet közös szervezésében kezdődött meg október 11-én a harmadik Budapest Fórum, ahol a résztvevők a demokráciát érintő legfontosabb kérdésekről beszélgettek, valamint olyan ügyekről, amikkel a demokratikus és többnyire demokratikus országok polgárainak kell szembenézniük.

Budapest
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

A Budapest Fórum az elmúlt két évben komoly eseményként tűnt fel a nemzetközi politikában, polgármesterek, miniszterek, EP-képviselők, biztosok, politikai szakértők, tudósok és aktivisták vettek részt közel negyven panelbeszélgetésen, valamint számos kísérőrendezvényen és megbeszélésen. Az érdeklődés korábban is igen nagy volt, több mint 600 résztvevővel a CEU budapesti campusán, valamint 61 ezer online nézővel.

Fenntartható jövő, fenntartható demokrácia

Az esemény megnyitóján felszólalt Kendernay János, Budapest városdiplomáciai vezetője, aki szerint a béke kérdése mindennél aktuálisabb, hiszen nemcsak a szomszédban zajlik háború, hanem a Közel-Keleten is újra felcsaptak a lángok. Ez utóbbi helyzetet még inkább nehezíti a közösségi médiában tomboló dezinformáció. Kendernay szerint mindannyiunk felelőssége egy fenntartható világ megteremtése, és nem csak gazdasági értelemben, de demokratikus struktúrákban is.

Budapest
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója köszönetet mondott az esemény támogatóinak és közreműködőinek, majd a konferencia témája kapcsán kijelentette, hogy sosem volt aktuálisabb a béke keresése, mint manapság, mindemellett pedig észre kell venni a kapcsolatot a béke megvalósulása, valamint a demokrácia léte között. Szerinte látni kell, hogy a globális békét a nem demokratikus országok és szervezetek veszélyeztetik leginkább, minderről pedig fontos beszélni annak érdekében, hogy megoldásokat találhassunk a problémára.

Budapest
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

 

Populizmus és ’56 egy majdnem elő beszélgetésben

Bár a Budapest Fórum programjában az szerepelt, hogy vitaindító beszélgetés lesz a kortárs irodalom egyik legnépszerűbb írójával, a Szolgálólány meséjét író Margaret Atwooddal, valójában ez csak részben, pontosabban csak kvázi valósult meg. Atwood ugyanis nemhogy a környéken nem járt, a vele folytatott online beszélgetés is egy részlet volt a Partizán egyik adásából, amely csak annyiban kötődött a Budapest Fórumhoz, hogy Gulyás Márton elmondta: a fórum keretében beszélget vele a műsorában.

Ennek ellenére a CEU előadótermében összegyűlt résztvevők, valamint az online nézők is jócskán megbizonyosodhattak a kanadai író és költő egészen kifinomult és kiváló humoráról, öniróniára való képességéről, valamint arról, hogy mennyire világosan látja és érti a diktatúrák kialakulását, működését, illetve azok struktúráit és módszereit.

Budapest
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

Atwood szerint a középosztály eltűnése komoly problémát jelent, ami egyúttal az emberek haragjához és kiábrándultságához vezet. Hiszen akik eddig azt hitték, hogy a középosztályhoz tartoznak, szembesülniük kellett azzal, hogy ez nincs így. Ezeket az embereket pedig könnyedén magukhoz tudják húzni olyan politikai erők, amelyek egyszerű válaszokat kínálnak a problémáik megoldására.

Az elégedetlenség pedig előbb-utóbb szükségszerűen lázadáshoz vezet, ám szerinte egyáltalán nem mindegy, milyen kimenetele van egy adott lázadásnak, vagy forradalomnak.

Ott volt például a francia forradalom, ami lássuk be, nem mindenki számára volt annyira felszabadító és szórakoztató. Ezzel szemben az 1956-os magyar forradalom egy valóban felszabadító esemény volt, amely nagy hatást gyakorolt rám 16 éves koromban

– emlékezett vissza Margaret Atwood. „Még egy nem túl jó verset is írtam róla, amit persze sosem adtam ki, de legalább szívből írtam.” Margaret Atwood egyébként több emigráns magyarral is tart baráti kapcsolatot mind a mai napig, ők 1956-ban hagyták el Magyarországot ls menekültek Kanadába.

A könyvfóliázások kapcsán Atwood azt mondta, hogy az ilyen szűklátókörűség mindkét politikai oldal részéről bekövetkezhet, hiszen láttunk hasonló, illetve keményebb tiltásokat a Szovjetunióban is. Azonban ezek a kiadványok valahogy mindig utat találtak maguknak, a tiltás még jobban felkelti az emberek érdeklődését.

Gulyás Márton kérdésére pedig, hogy miről beszélgetne Orbán Viktorral, ha lehetősége adódna rá, Atwood azt mondta, hogy minden bizonnyal a kereszténység mibenlétéről beszélgetne vele, Krisztus azon tanításairól, hogy „szeresd felebarátod”, illetve arról az aranyszabályról, hogy „amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük”.

Falak helyett hidak

Budapest
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

Karácsony Gergely angolul mondott beszédet (akárcsak Kendernay János és Krekó Péter is). A főpolgármester arról beszélt, hogy különösen fontos említést tenni a populizmus erősödéséről.

Budapest szerinte az egyik utolsó végvára a liberális demokráciának. Elmondta, a városokat évszázadokon át támadták és ez ma sincsen másképp. Ma a populista állam támadja - gazdasági és pénzügyi eszközöket bevetve - az olyan városokat, mint Budapest.

Az ilyen rendezvények pedig, mint a Budapest Fórum, Karácsony Gergely értelmezésében annak bizonyítékai, hogy lehetséges az ellenállás a támadások ellen.

A főpolgármester szerint újabb kihívásokkal szembenéznünk, olyanokkal, amikkel korábban sohasem. Ilyen a klímaváltozás, sőt, a klímaváltozás tényének tagadása, amely eleve hátráltatja a küzdelmet. Mindezt szintén a populizmus számlájára írja, amely szerinte képzeletbeli ellenségeket teremt a saját hatalmi érdekei védelme érdekében. A haladó szelleműeknek azonban ki kell jönniük a saját buborékjukból és kapcsolatot kell teremtenie másokkal, hogy elkerülhessük a klímakatasztrófát. Idézte Ferenc pápát, aki szerint Budapest a hidak városa, Budapestnek pedig szerinte valóban be kell tölteni ezt a szerepet. 

 

(Kiemelt kép: Ruzsa Rania/Főváros)