KULTÚRA

Hamarosan lakossági fórumon lehet bekukkantani a most még lepusztult Rác fürdőbe


Október közepén bemutatják a felújítás terveit, mégpedig a Rác fürdő tereiben. Az időpontokra bárki jelentkezhet majd, de gyorsnak kell lenni, mert csupán pár tucat elérhető hely lesz.

Lakossági fórumra hívja a kíváncsi budapestieket a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., amire hamarosan egy online regisztrációs felületet is létrehoznak. A fórumra bárki jelentkezhet majd, de a helyszínen a hangsúly nem a bejáráson lesz (hiszen nem minden tér lesz látogatható), hanem a felújítás terveinek bemutatásán és az átláthatóságon – a cég nem titkolózva akar nekirugaszkodni a beruházásnak.

FRISSÍTÉS! Itt találod a lakossági fórum meghívóját!

Szinte elölről kell kezdeni a fürdő rekonstrukcióját

A Rác fürdő épületének műszaki állapotát a szakértők a 2010-ben elkészült felújítás 40 százalékára becsülték. Az állapotfelmérés után a fürdőépület tervezési munkáira – szerzői jogára tekintettel kizárólagos jogosultsággal – a Budapesti Építőművészeti Műhely Tervező Kft. kapott megbízást egy hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás lebonyolításával, így mintegy féléves munka eredményeként, július közepére a fürdő épületrész rekonstrukciójának terveit a cég elkészítette.

A kivitelezési költségterv ez alapján állítható össze, mely a kivitelezői pályázat indításának alapja.

Budapest 2023. szeptember 27-én megtartott közgyűlése határozott a Rác fürdő rekonstrukciójáról, mely alapján indítható a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására.

Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója szerint a beruházás 9 év alatt fog megtérülni, a szám meghatározásakor a felújítás költségei mellett például a jellegében nagyon hasonló Rudas fürdő forgalmát is figyelembe vették: a lokációja hasonló, és itt is egyszerre érhetők el a modern wellness és török fürdőkultúrához kapcsolódó élmények, szolgáltatások.

Mi lesz a Rác Hotellel?

A Rác Hotel műszaki állapotfelmérését az eredeti terveket készítő Geon Építész Stúdió és Mérnöki Iroda Kft. végezte. Ez a dokumentáció lett az alapja a hotel hasznosítására kiírt pályázatnak. Párhuzamosan két pályázati kiírás futott: az egyik egy hosszú távra szóló bérleti konstrukcióra, a másik a hotel épületének értékesítésére. Az év elején meghirdetett pályázatok eredménytelenül zárultak, ezért új pályázati kör indulhat, kedvezőbb feltételekkel ez év októberében. Eredményes pályázati eljárás esetén a győztesről a Főváros Közgyűlése határoz.

A Rác fürdő története nagyon röviden

Az első írásos emlék, ami fürdőről ír a környéken Zsigmond király idejéből származik (XIV. század), a nyolcszögletű kupolacsarnok a török hódoltság idejét idézi (XVI. század), igazi fürdőintézet viszont az Ybl Miklós tervei alapján történt átépítés után lett (XIX. század), bár ez jórészt meg is semmisült a II. világháborúban.

Újra csak 1965-ben nyitották meg, de sok épületrészt bontottak el vagy hagytak használaton kívül, a 80-as évekre az épület állapota újra romlani kezdett, a 2000-es évek elején pedig be is zárták az intézményt. A 2010-ben befejeződött rekonstrukció után nem nyitott meg újra, pedig szállodát is építettek hozzá. A fürdő több mint 15 éve áll bezárva, most újra esélyt kap, hogy Budapest egyik fő vonzereje legyen.

(A Gellértet, a Rudast és a Rác fürdőt ezernyi szál köti össze egyébként, erről itt írtunk.)

Kiemelt kép és galéria: BGYH