FRISS

MOL Bubiból több, torlódásból kevesebb jutott az idei iskolakezdésre


Az iskolakezdéssel visszaállt a fővárosi forgalom a szeptemberi szintre – derült ki a BKK adataiból. Igaz, a nyári szünet utolsó napjaihoz képest többen közlekedtek a városban, ám Budapest különböző pontjain az ilyenkor szokásos forgalomnagyságot és átlagsebességeket lehetett tapasztalni.

Minden évben, szeptember elején – már-már kötelező jelleggel – megjelenik a hír, miszerint a főváros közlekedése összeomlott. Utánanéztünk, hogy idén mit mutattak a Budapesti Közlekedési Központ forgalomszámlálói.

Visszaállt a forgalom a korábbi évek szeptemberi szintjére, de arról semmiképp sem lehet beszélni, hogy összeomlott volna közlekedés az iskolakezdés napján – ez derült ki a BKK – Adatelemzés és Modellezés osztály adataiból. A BKK az első tanítási napokon (szeptember 4-5.) monitorozta a főváros közlekedését.  

Az eddigi évek tapasztalatai alapján a nyári időszakhoz képest 30-35 százalékkal nagyobb a munkanapi utasforgalom a tanítási időszakban. A BKK ennek megfelelően növelte a férőhely-kapacitást: idén szeptembertől 186 nappali vonalon sűrűbben közlekednek a járművek.

A közösségi közlekedés múlt hétfői utazásszámai hozzávetőlegesen 8-10 százalékkal elmaradnak a nyár előtti munkanapi értékektől. Sokaknak azért is tűnhetett úgy, hogy nagy a torlódás, mert azt a nyár végi forgalomhoz viszonyították, pedig a nyári szünet előtti napokban ennél többen közlekedtek a főváros útjain.

width=4000
Kép: Berecz Valter/Képszerkesztőség

 

A reggeli csúcsidőszakban komolyabb torlódástól mentes volt a főváros – a Google adatai szerint is. A városban gépjárművel közlekedők jóval kevesebb dugót jelentettek be, mint tavaly iskolakezdéskor. A Waze applikációban több mint 250-nel kevesebb felhasználói jelzés érkezett torlódásokkal kapcsolatban. Budapest különböző pontjain a szeptemberi szokásos forgalomnagyságot és átlagsebességeket lehetett tapasztalni.

Érdekesség, hogy a korábbi szeptemberekhez képest kevesebb kerékpáros haladt át a mérőpontokon. Ennek oka – a BKK szerint – az új kerékpárutak megjelenése lehet, hiszen általuk városszerte jobban eloszlik a forgalom. Múlt hétfőn reggel hét és kilenc között több mint 1800-an közlekedtek Bubival. Ez hét százalékkal több, mint a tavalyi iskolakezdés első napjának reggelén.