Békásmegyerről a legtöbb embernek a lakótelep jut eszébe, ami egyrészt nem olyan rossz, mint amilyen a híre, hiszen meglepően zöld és mindig friss a levegő. Másrészt tartozik hozzá egy ófalu, aminek többszázéves hagyományai, épületei, saját kis csodái vannak, amiket a helyi közösség sem titkolt soha, idáig mégis rejtve maradtak legtöbbünk elől. Mit csinált itt Kassák, és mi köze van a velencei festészet mesterének a templomhoz? Ezeket (is) mentünk el felfedezni.
Mindig izgalmas városi élmény falura menni, ha ehhez el sem kell hagyni Budapest határait, attól az csak még érdekesebb lesz. Írtunk már Cinkotáról, de a főváros másik szélén is van egy falu, ami érdemes lehet bárki figyelmére – ez Békásmegyer-Ófalu. Igen, van itt egy óriási lakótelep is, ami csak látszólag különül el az ófalutól. Az, hogy elválasztja őket az Ezüsthegy utca, nem jelenti azt, hogy a kettő között nincs átjárás és sosem volt. Az 1970-es évek végén épült a lakótelep, gyakorlatilag erőszakosan rátérdelt az ófalu mellkasára – több falusi házat is lebontásra ítéltek, hogy az újonnan épült monstrumokban több, mint 50 ezer embernek biztosíthassanak lakhatást. Azt viszont távolról sem lehet mondani, hogy kiépült infrastruktúra várta volna őket. A lakótelepet kiszolgáló iskolák még nem készültek el, ezért a gyerekek az ófalu öreg épületeibe jártak iskolába (Dömös utca, ma Templom utca). Ezekben az időkben még normális utak sem voltak, és békák tucatjai ugráltak el a hazafelé igyekvő emberek cipői elől. (Honnan jön a Békásmegyer név?)
Még a 80-as évek végén sem volt modern orvosi rendelő, oltásra szintén a faluban volt lehetőség, ahogy akadályversenyre vagy más iskolai rendezvényre is érdekesebb célpont volt a faluba terelni a diákokat, mint a teremben lefoglalni őket. Napköziből jó idő esetén felvitték őket a hegyre a “barackosba” gyümölcsöt szedni. Tehát hiába érkezett ide durván a 70-es évek lakásépítési programja, az új lakók „továbbláttak” a betonjátszótereknél és megszerették a környéket mindenestül. Egyébként is, a falu volt itt előbb, sokkal előbb.
Mennyivel előbb?
1368-as első említése után volt apácák tulajdona majd apátsági birtok, virágzott is a török időkben, majd elpusztult a késői török uralom alatt. A 18. század közepén kezdődik meg a kietlen terület újranépesítése német telepesekkel, a Zichy-család közbenjárására. A napsütötte hegyek és völgyek, a talaj minősége itt marasztalta őket, így lett Krottendorf (mai Békásmegyer-Ófalu) tisztán német ajkú közösség, ami 1941-re 13 000 főre növekedett. A helyiek főleg mezőgazdaságból éltek, szőlővel és más gyümölcsök termesztésével foglalkoztak, a Dunára vitték mosni a ruháikat, ápolták a hagyományaikat, gyakorolták hitüket. Viszonylag háborítatlanul éltek, a falu a világháborúkat is átvészelte, nyugalmuknak – a sors iróniája – a felszabadító szovjetek vetettek véget.
Hogyan érintette a falut a Sváb kitelepítés?
Ahogy az máshol is, itt is hasonló forgatókönyv szerint történt – a Magyarországon élő németséget a II. világháború után kollektív bűnösöknek tekintve 200 ezer embert telepítettek át Németországba. A szovjet erők Békásmegyert eleve német lakosú falunak tekintették, és akik korábban német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallották magukat, azokat kitelepítették. 1946 februárjában Békásmegyer lakosságának 92%-a tűnt így el pár hét leforgása alatt. Házaikat, ingóságaikat, munkájukat, sokszor családtagokat hátrahagyva kellett elmenniük, csak hirtelen összeszedett személyes tárgyakat vihettek magukkal. Úgy terelték őket marhavagonokba, hogy legtöbbször azt sem tudták, hogy hova viszik őket.
Kiürült házaikat olyan magyaroknak (főleg művészeknek) adták oda (bérbe vagy örökbe), akiknek a háborúban megsemmisült az otthona. Így került ide Kassák Lajos is (1945-54-ig), aki egy kis, romos parasztházba költözhetett. Elsősorban íróként és költőként emlékezünk rá, de a falu romantikája, csendje a természet közelsége újra ihlető forrása lett festészetének (olyannyira, hogy kiállításokat szerveztek neki Párizsban, ahol mint avantgárd festőt ünnepelték). Ennek hátteréül az is szolgált, hogy sok más művészhez hasonlóan az ő írásai is szembementek az aktuális politikai rezsim irodalompolitikájával, ezért évekig nem adták ki műveit. Maradt a kertészkedés és a festészet.
Milyen a mai falukép?
Az egykor volt sváb falu 1950-ben lett hivatalosan Budapest része, az 1970-es évek végétől jelennek meg és tarolják le a házak felét a paneloszlopok, de az ófalu megmaradt részét ma már civil szerveződések vigyázzák. Műemlékeiket számon tartják, felújításukra költenek, programokat szerveznek, közösséget építenek, védett utcaképeket látni (adott utcaszakasz, térfal, közterületre néző épület megjelenése, tömege, ritmusa, beépítési módja védett). A hangulat nem a főváros nyüzsgését tükrözi, ráérős, ház előtt ücsörgős, mindenkire ráköszönős érzés árad az ódon házfalakból, ősfákból, csendes utcácskákból.
Az ófalura régen jellemző, tipikus sváb nadrágszíj (keskeny, hosszú) telkek még ma is megvannak, bár kerítésen bekukucskálni (pláne befotózni) nem illik, hiszen ezek magánházakhoz tartoznak ma is. Ilyen gyönyörűségeket talál, ha valaki nyitott szemmel sétál Békásmegyer ófalu részén:
A házszámok kiírásában is látszik némi játékos igényesség:
A Kálvária domb keresztjének kálváriája
Az ófalunak és a lakótelep egy részének teljesen természetes, hogy a Kálváriadomb ott áll Budapest határában. Van aki egy kereszttel ismeri (így látható most), mások látták még kereszt nélkül is, az idősebbek pedig még emlékeznek azokra az időkre, amikor stációk mellett vezetett az út a nem egy, de három fakereszthez.
Az első írásos emlék Plöchl Antaltól (1888-1918-ig volt a helyi templom lelkipásztora) származik, aki lejegyezte, hogy 1897-ben a helyiek szorgalmazták először a keresztút megépítését, amire a pénzt is összeadták. A tervek szerint 14 stáció, 3 kereszt épült meg. 1962-ben a helyi téglagyárat a Budapesti Téglagyári Egyesülésnek adták, ők pedig nem nagyon foglalkoztak vallási kérdésekkel. Ledöntették és elásatták a kereszteket, a domboldalt a téglagyártásból visszamaradó anyagok lerakására használták. A stációk drága tégláit és timpanonjait széthordták vagy még mindig a föld alatt vannak. 1997-ben új kereszt került a domb tetejére, amit ismeretlenek felgyújtottak és ledöntöttek.
2007-ben újra megpróbálták rendezetté és megközelíthetővé tenni a területet, akkor az önkormányzat és cserkészek segítségével lépcsőt is faragtak a domboldalba, ez sem tartott sokáig. Száraz időben biciklisek és motorosok, télen pedig szánkózó gyerekek használják a “feljárót”, így a lépcsőknek esélyük sem volt. A kereszt még megvan, stációk és lépcsők nélkül. A kálvária domb mögötti lerakót benőtte a növényzet, pedig számtalan titkot vagy vélt titkot rejt. A 90-es években találtak ott koponyákat, és vannak, akik a domb alatt titkos középkori templomot sejtenek. A kilátás mindenesetre szép még ma is.
Szent József Plébániatemplom
Több dolog miatt is különleges templomról van szó. Barokk templomból több is van Budapesten, de ilyen különleges kincseket nem mindegyik rejteget.
A 18. századi német betelepítésekkel szinte egyidőben támadt igény egy templom építésére, 1754-ben kezdődtek meg a munkálatok, tehát közel 270 éve. Egy (valószínűleg) eredeti Tiepolo-festmény látható a templomban, ami az aláírásáról beazonosítható. Címe Maria Conversatione melyen az ölében Kisjézust tartó Szűz Mária a remete Szent Antallal és Páduai Szent Antallal beszélget. (Giovanni Battista Tiepolo a velencei festészet vezéralakja volt, akinek virtuozitása, találékonysága nagyszabású mitológiai vagy vallásos képein mutatkozott meg. Pusztán alakjai színezésével különleges fényhatásokat tudott elérni, például ezért tananyag a mai napig a művészettörténet órákon.)
Ebben a templomban van Budapest legrégebbi működő orgonája. 1650-1680 körülre tehető az építése, a templomba viszont csak használtan került 1792-ben, és azóta hiába élt meg számtalan javítást, csonkítást (pl. kettévágták az orgonaládát, hogy beférjen a karzatba illetve később ónsípjait elvitték tölténynek a háborúban), ez mégis egy különleges darab. Mégpedig azért, mert még mindig látható az eredeti mechanikus rendszer, ami egykoron működtette. Ez a barokk korban megszokott volt, de a modernebb és nagyobb orgonákat már az ún. pneumatikus traktúra működteti, ahol falécek helyett a levegő ereje viszi át a billentyűk energiáját a szelepekig. Ma kis villanymotor segíti ezt az antik orgonát, játszani vagy egyáltalán működtetni így is nagyon nehéz rajta, de mégis kuriózumnak számít, érdemes meghallgatni.
Ófalu, 21. század
A falu lépést tart a korral, van Waldorf óvoda, a Plébániatemplom mellett modern, zöld játszótér található. Az ófalu és így Budapest szélén van a főváros egyik mezítlábas ösvénye, és közösségi kert is rendelkezésére áll azoknak, akiknek nem elég vagy nem elég jó a saját kertjük. Ha már kert, itt van Budapest első Tündérkertje is, ami egyfajta génbankként üzemel, ahol ősi gyümölcsfa fajtákat ültetnek, mielőtt még végleg eltűnnének.
