Van egy pontja Budapestnek, ahol a londoni British Museum találkozik a prágai Hradzsinnal; egy titkos kert, amelyet mindennap látunk, ahová mégis csak a kiválasztott kevesek nyernek bebocsáttatást: az Epreskert. A Budai Arborétum és a Fiumei Úti Sírkert után most Terézváros sűrűjébe kalandoztunk. Kovács Krisztina írása.
Merre keressük ezt a titkos oázist?
„Mi ez, valami szobortemető?” – kérdezi a trolin mögöttem ülő ápolónő csodálkozva a kolléganőjétől, és a csodálkozás jogos: nem elég, hogy egy ősfás parkocska bújik meg két lépésnyire a Podmaniczky utca nyüzsgésétől, de ráadásul a fák közül kifehérlenek a minden látható logika nélkül elhelyezett szobrok. Az Epreskert Terézváros egy jól őrzött titka, ha lehetne mérni a művészeti legendák sűrűségét, valószínűleg az első háromban végezne ez a kis sziget a Bajza, a Szondi, a Munkácsy Mihály és a Kmety György utca között.
Az egész a Városligettel kezdődött, mint annyi minden errefelé. Történt egyszer, hogy a Városliget rendezési terve miatt elbontották Huszár Adolf szobrászművész műtermét, aki joggal reklamált, hogy műterem nélkül nem tudja befejezni Deák Ferenc szobrát. Ekkor kezdődött az eredetileg selyemhernyótenyésztést szolgáló eperfaerdő és a képzőművészet románca, hiszen Huszár itt kapott telket. 1881-re elkészült műtermes villáját gyorsan követték a többiek, főleg, miután 1882 márciusában a fővárosi közgyűlés – Jókai Mór folyamodványára – úgy döntött, hogy a területet – ingyen! – átadja egy jövendőbeli képzőművészeti akadémiának.
A „művészeti legendák sűrűsége”
Így aztán Benczúr Gyula, Lotz Károly, Stróbl Alajos, Zala György, Feszty Árpád és kollégáik birtokba vették az akkor még lényegesen nagyobb területet (bár Benczúr Gyula tiltakozott az önálló szobrászati iskola ellen): a Lendvay utcában a szobrászok, a Bajza utcában a festők kaptak helyet, a környéken vettek lakást is, míg a műtermeket a főváros biztosította a számukra. Festői volt az élet minden értelemben, a művészek gyakran rendeztek jelmezes összejöveteleket, történelmi darabokat adtak elő, a kertben pávák és majmok laktak, sőt egy gólya is.
„Az a kis zöld folt az Andrássy-úttól balra, az epreskert: még szent hely – a múzsáktól, a szépet kedvelő görög istenektől ihletett hely. […] A nagy Babylon beteg sohajai közepette itt még boldogan húzhatják meg ők magukat, akár Árkádia mythikus rengetegében. Itt laknak a múzsák: azok élnek lombzizegésben, a szerelmes madarak dalán, a fű zöld és a mennyek kék színén.” Pekár Gyula: Stróbl műtermében. A Hét, 1895. május 14.,
Itt lakott Jókai is, a vejével Feszty Árpáddal egy házban, és Stróbl Alajos gyorsan helyi látványossággá vált, amikor reggelente kürtszó kíséretében lóháton vágtatott ki az Epreskertből. Aztán az Andrássy út közelsége túl vonzó befektetési céllá tette az egykori művésztelepet és végül csak az maradt a kertből, amit ma is látunk – bár a Huszár villa és a Jókai-Feszty villa ma is áll a Lendvay és a Bajza utcában.
Hogy kerül ide ennyi szobor?
Maga a kert azonban sokat elárul ma is az akkori művészképzésről. Egyrészt az alkotáshoz szükség van a természet közelségére – ezért állnak a műtermek egy kertben. Másrészt a technika elsajátításához nagyon fontos a régi elődök ismerete, sőt másolása. Ezért lett a kert egyfajta műemlék-lerakat, elsősorban azután, hogy Stróbl Alajos 1889-ben a szobrász mesteriskola vezetőjeként beköltözött.
Stróbl számára a díszkert nemcsak teátrális háttér volt, hanem a műalkotás kiegészítő eleme is és mindent megtett azért, hogy a régi elődök műveit megmentse az enyészettől. A XVIII. századi barokk kálváriát kövenként hordták át a tanítványai a Józsefvárosból, de kijárta azt is, hogy a kertbe kerüljön a magyar gótikus szobrászat csúcsteljesítményének, a Szent György szobornak és az athéni Parthenon frízének egy-egy másolata.
De itt van a Mátyás-templom XIII. századi délkeleti kapuja és Mátyás király bautzeni emlékművének másolata is, ami azon kevés Mátyás-portré egyike, ami még a király életében készült, ezért a leghitelesebbnek tartják. (Mátyás vissza is küldte egyszer-kétszer, hogy ezt-azt még csinosítsanak rajta, úgyhogy valószínűleg a legtöbbet utazott középkori szobrok között is helye van – Bautzen még ma is 700 km autópályán).
Aztán a 20-as években háttérbe kerültek a szobrok és előtérbe a kert. A nagybányai iskola és a plein air festészet nagyjai már inkább magát a kertet örökítették meg és kiköltöztek a műtermekből, illetve azért költöztek be, mert nem volt hol aludniuk. „A helyiség nedves, egészségtelen volt, mert fűteni sem lehetett, WC sem volt, de hat évig kibírtuk” – emlékezett vissza az addigra már hadikórháznak sem jó egykori gipszraktár vaságyaira Barcsay Jenő. A ’45 hideg telén tüzelőnek kivágott eperfák pótlására a hatvanas évekig, a teljes műemléki védettségre egészen 2013-ig várni kellett.
Kié ma a kert?
Az Epreskertben jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Látványtervező Tanszékeinek műtermei működnek, fém-, bronzöntő-, kőfaragó-, gipsz- és üvegműhelyekben dolgoznak Stróbl és Benczúr mai utódai. Az ő alkotásaiból is láthatunk a fák között sétálva, a régi mesterek munkáit pedig továbbra is mentik a későbbi professzorok. Somogyi József egyik szobrát például a Magyarok Világszövetségétől kérték vissza, konkrétan a Kossuth-díjas Kő Pál, a Kossuth-díjas Csoóri Sándortól, így:
„Feltűnt egy ideje már, hogy nincs a kovácsoltvas kerítés mögött a kedvencem, a Kubikos. Megkérdeztem elnök urat: Szentendrére került egy raktárba, felelte a nagy magyar költő. Hát akkor már csak jobb lenne egy szép környezetben, drága Sanyikám, az Epreskertben! 12 évig volt itt Somogyi Jóska rektora az intézménynek. Ez szobrászbirodalom. „Jól van, Palikám – mondta Csoóri, de írjátok rá egy táblára, az a mi tulajdonunk.” – Kő Pál: Válaszlevél Wehner Tibornak. Új Művészet, 2016/6, 57.
De békében pihen itt egymás mellett egy Sztálin-büszt és Erzsébet királyné szobra – mindketten a politikai változások áldozataként, alapanyagként kerültek a kertbe, újrahasznosítási célzattal. Valahogy az újrahasznosítás azonban elmaradt.
Oktatási intézményként sajnos az Epreskert zárva van a köznapi halandók előtt. Az egykori Stróbl-műteremben azonban ma is vannak kiállítások, a második legegyszerűbb módja annak, hogy bejussunk, ha ezeket megyünk megnézni, csak rászánunk plusz egy órát az élvezetes bolyongásra. A kálváriában pedig rendszeresen szoktak rendezvényeket tartani, többnyire persze művészeti témában.
Persze van egy másik, egyenesebb és célravezetőbb módszer is, azzal a plusz élvezettel, hogy még blokkolhatunk is a ki- és belépésnél a portás bácsi szeretve óvó tekintetétől kísérve: csak fel kell vetetnünk magunkat a Képzőművészeti Egyetemre…