KÖZÉLET

Új vízvezeték: a főváros segítené Solymárt, de az állami szolgáltató sokallja a víz árát


A ma átadott, több mint fél kilométeres új vezetéken óránként tíz köbméter vizet tudna a főváros adni Solymárnak, amelynek vízinfrastruktúrája nehezen tudja ellátni elegendő vízzel a lakosságot. Ám Solymár állami szolgáltatója drágállja az árát, azért nem veszi át Budapesttől az ivóvizet.

A Fővárosi Vízművek Zrt. saját beruházásaként elkészült az a vízvezeték, amelynek segítségével biztonságosabbá válhat a Budapesttel szomszédos Solymár tízezer lakosának vízellátása a nyári és csapadékhiányos időszakban.

A most elkészült 551 méteres, 150 mm átmérőjű, megerősített külső bevonatos gömbgrafitos öntöttvas vezetéken keresztül óránként 10 köbméternyi vizet tud átadni a solymári vízszolgáltatást ellátó társaságnak – mondta a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója. Csörnyei Géza hozzátette:

ez a mennyiség lehetőséget biztosít arra, hogy a rajta szállított vízzel megakadályozható legyen a solymári medence leürülése, azaz vízhiány kialakulása a településen.

Még júliusban írtunk róla, hogy a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. arra kérte tizenöt, Budapest környéki agglomerációs település lakóit, hogy ha lehetséges, mérsékeljék ivóvízfogyasztásukat, hogy a vízellátás zavartalan maradhasson. Közleményükben Budakalász, Csobánka, Leányfalu, Nagykovácsi, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Solymár, Szentendre, Tahitótfalu, valamint Üröm településen élőket kérték a felelős ivóvízhasználatra és együttműködésre. A Budapest környéki települések vízinfrastruktúrája - különösen a nyári időszakban - az odaköltözők nagy száma miatt nem tudja elegendő vízzel ellátni a lakosságot. Mint arról az index.hu beszámolt, a fejlesztésre az elmúlt tíz évben nem volt forrás, így a budapestiek által befizetett vízdíjból végezték el a solymáriakat segítő beruházást. 

-
Kép: Pelikán János/Képszerkesztőség

 

Bár a vezeték fővárosi szakasza elkészült, azon keresztül egyelőre egy csepp víz sem hagyja el Budapest területét, mert a Solymáron vezetékes vizet szolgáltató, állami tulajdonú Duna Menti Regionális Vízművekkel nem sikerült megállapodni az átadott víz köbméterenkénti áráról.

A Fővárosi Vízműveknek egy köbméter víz kitermelése és eljuttatása a fogyasztókhoz jelenleg 458 forintjába kerül - közölte a Fővárosi Vízművek. A társaság haszon nélkül, önköltségi áron adná át a vizet, ám a Solymár vízellátását biztosító szolgáltató ezt az árat sokallja.

Budapest nem tud engedni az árból – közölte Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese. Tüttő Kata ezt azzal is indokolta, hogy végső soron a fővárosi fogyasztók fizették ki a solymári töltővezetéket, miután a munkálatokhoz sem Budapest, sem a Fővárosi Vízművek nem kapott egyetlen fillér állami vagy uniós támogatást sem. A helyzet azért is tarthatatlan, mert a fogyasztók által fizetendő vízdíjat a kormány a 2009-es árszinten fagyasztotta be, ami miatt a víziközmű-szolgáltatóknak ma már a meglévő rendszerek üzemeltetésére is alig van, fejlesztésre viszont egyáltalán nincs pénzük – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.