A próbaútját 1887. novemberében tette meg az első villamos Budapesten: mai léptékkel lépésben haladt és alig több mint egy tucat embert szállított. A modern, alacsonypadlós CAF villamosok többszáz utast visznek, és futva sem tudnánk lépést tartani velük. Gyorskép a villamosok történetéből.
Ötvenegy korszerű, alacsony padlós CAF villamos érkezik Budapestre. Na nem azonnal, 2026 novemberéig két éven át, havonta két szerelvényt hoznak a fővárosba a spanyol gyártótól. Korábban Rácz Zoltán, a BKK Infrastruktúra és Jármű Projektiroda vezetője azt nyilatkozta lapunknak, hogy hatalmas szüksége van Budapestnek erre az ötvenegy szerelvényre, sőt ennél még sokkal több is kellene. Jelenleg a 600 fölötti villamosflottából mindössze 113 alacsonypadlós.
Messzire jutott a fővárosi közlekedés azóta, hogy elindult az első budapesti villamos. Az elsőre a próbavonal engedélyt 1887. október 1-jén adta ki a minisztérium és november 28-án délután fél háromkor már forgalomba is állt. A Nyugati Pályaudvarhoz ideiglenes kocsiszínt építettek, a vonalon két motor- és egy pótkocsi közlekedett.
„A legnagyobb menetsebességet 10 km/órára korlátozták, de az Andrássy utat ennél is lassabban volt szabad keresztezni. Itt állandóan egy lovas rendőr figyelte ennek betartását. Sötétedés után a vonat elején fehér, végén vörös lámpát kellett bekapcsolni.”
Pesti Hírlap 1887 novemberi számában így ír az első VIP próbaútról, melyre ismert közéleti embereket, városatyákat, politikusokat hívtak meg:
„kíváncsian látta az utca közönsége elvonulni sorai közt a bámulatos járműveket, melyeket se eleven se gőzló nem húz, hanem maguktól haladnak. A villamosvasút pályája egyelőre csak az osztrák-magyar államvasút indóházából a Király utcáig tart, átszelve az Oktogon tért. (...)
A lap tudósítója is részt vett az első utazáson, amit másnap öt krajcárért bárki megtehetett. Hogy milyen volt a próbaút?
„Megy az elektromos a Király utcába. Elől áll a masiniszta és csönget hatalmasan. (...) A házak tetején köd. Az aszfalton sár. Nesztelenség. Valami lágy zsibongás, mely átrezg a lábfejtől kezdve az egész testen. Egy ötlet arról az elektromos istennyiláról, mely most belénk csaphatna.(...) A pálya mentén különféle köcsögkalapok, kalabrézerek, tótok, magyarok, németek, kitátott szájak, ránk meredő szemek. Csöngettyűzugás. Szétrohanó ifjúság a sínek mentén. Egy szemközt jövő konfortáltlista, mely két lábára állva ad kifejezést megütközésének e csodálatos kocsikázás fölött. Alig hallatszó gördülése a kerekeknek. Költői elmélázás a fölött, hogy ime most minket a Váci úttól a Király-utcáig telegrafálnak. Egy anarchista vörös orr emléke, mely fenyegetőig piroslott ránk az utcáról. Az Oktogon. Röpke széttekintés az Andrássy-út pompás látképén. Szakadatlan csöngetés. Egy szép női arc az Oktogon lámpája alatt. Lenézett omnibusz-kocsik. Ismét körúti paloták. Gyors megállapodás, mely kitűnően sikerül. Csak a szomszédom ölébe estem és csak egy tyúkszemét tiportam el.“
Kétszer tette meg az előkelő társaság ezt az utat, először összekapcsolt, másodszor pedig különválasztott kocsikkal. Hol gyorsabban, hol lassabban ment a villamos, a főpolgármester gratulált és mindenki ment a dolgára. Mintha nem is történelmi út lett volna! De az újságíró rögtön látta, hogy rendkívüli utazásban volt részük:
Tegnapelőtt még félig gettó, félig kisvárosias alacsonyság, tegnap már büszkén és hidegen egymásra tekintő paloták zaja, ma pedig villamosvasutat hord keblén. Hát hiszen, ha ebben nincs is rejtélyes, de a mi konzervatív gondolkozású agyaink számára valami olyas, mint egy technikusok által épített fata morgana.
(Kiemelt kép: Teréz körút, a Nagykörúti próbavillamos-végállomása a Nyugati pályaudvar előtt. A felvétel 1887-ben készült. Fortepan/Somlai Tibor)