Három budapesti patak – Aranyhegyi, Rákos, Szilas – völgyét járjuk be kerékpáron és mutatunk be budapesti, patakparti nevezetéssegeket. Cikksorozatunk első részében a budai Aranyhegyi-patak fővárosi szakaszát tekertük végig. Vereckei András írása.
A kitűnő Dunai Szigetek blog egyik cikkében látni egy régi, budapesti vízrajzi térképet. Szinte Velence; mármint az olaszországi. Különösen a pesti oldal volt gazdag úgynevezett balparti mellékvizekben. Egyszerűbben patakokban. Ezek egy része ma is létezik, de biztos hüledezve kapkodnának a szívükhöz letűnt korok rákászai, pákászai, révészei, ha meglátnák a ma leginkább betonteknőkbe kényszerített vizeket.
Hozzátéve, hogy a mai ember is egyre kevésbé érti, miért e mesterséges erőszak a természeten. A válasz egyszerűen: az urbanizáció feltartózhatatlan metasztázisa. Hogy a betonlapokat kiveszik-e valaha a patakok medréből, nem tudni, de örömmel látni, hogy a maguk természetességében megmaradt part- és patakszakaszok tartják magukat. Sőt, több helyen idilli vidéket idéző, élettel teli közösségi terekké változatak, ahol sportolhatunk, sétálhatunk, piknikezhetünk is.
Egykori mocsarak
A baljós nevű Szőlővész utcánál indul mintegy a semmiből egy kiváló minőségű kerékpárút, ami pont akkor ér véget, amikor már-már koppenhágai elégedettséggel pörgetnénk a pedált. Az úttal párhuzamosan a villamosított esztergomi vasútvonalon a MÁV elővárosi szerelvényei suhannak. A vágányokon túl – lehullott csapadék függvényében – az Aranyhegyi patak csörgedez, vagy folyik.
A patak, amióta csak van, a Pilis délnyugati és a Budai-hegység északkeleti völgyeiből gyűjtött vizet szállítja a Dunába. A viacolor és lakópark előtti időkben alkalmanként olyan mennyiségben érkezett a víz a völgyekből, hogy az Aranyhegytől a Dunáig kiterjedt mocsaras területek szorították keretek közé az emberi életteret. Ezek emlékét mi más őrizhetné nevében jobban, mint az óbudai vasútállomással szembeni Mocsárosdűlő? De ne rohanjunk még ennyire előre!
Az olimpiai stadion és a mocsár
Az Aranyhegy egyike azon külvárosi zártkertes tájaknak, amit sajnos más, hangulatos zártkertségekhez hasonlóan felfal a csillapíthatatlan étvágyú ingatlanfejlesztői urbanizáció. A bájos kis vityillókat kérlehetetlenül szorítják ki a műanyag hőszigetelő lemezekbe csomagolt házkockák és srófolják egyre feljebb az itteni ingatlanárakat. Ezt a hegyoldalt azonban nem először szemelte ki magának a haladás: az 1930-as években nagyon-nagy, 177 méter magas 600 x 300 méteres nemzeti stadiont akartak ide építeni. Egészen pontosan a hegy keleti oldalába. Történt ez egy korábbi olimpiarendezési lázban, amikor Magyarország az 1940-es játékok helyszíne óhajtott lenni. A jeles modernista építészek, Borbíró Virgil és Árkay Bertalan tervei azonban nem valósultak meg: milliónyi emberélettel együtt az árát és magát az – amúgy Tokió által elnyert – olimpiát is elvitte az esztelen háborús emberkedés. Így maradhatott meg az utolsó aranypataki mocsarak egyike, a Mocsárosdűlő. Hatalmas zöld placc, ahol mindenki elfér: kutya, gazdája, futó, bicajos, sárkányt eregetők, piknikezők, stb. A késő délutánok és a naplementék pedig csodásak innen minden évszakban.
Kép: Vereckei András
Az pogányok toronya
A Mocsárosdűlő leginkább az Aranyhegyről látható be. Bár Árkay és Borbíró stadiona a múlt álma maradt, egy különleges kis torony őrzi a ’30-as évek vitatott emlékét. A Pogánytorony utcában áll egy elhanyagolt telken a Pogánytorony. A Turáni Egyistenhívők 1930-as évek közepén emelt mementója a 13 méter magas torony. A boldogságot keletről és vélt keleti testvérnépektől remélő szekta 11 hasonló építménnyel szeretett volna nyomatékot adni különleges egyistenhitének.
Ezt az egyet sikerült felavatni, de már az avatóünnepség is csendőri kardalapozásba torkollott. A különös kis torony állítólag volt ÁVH-s légtérfigyelő pont is és nem kerülték el az ’56-os események sem. Az egykor magántelken emelt és ma is azon álló épület évtizedeken át az enyészet útját járta. A telek jelenlegi tulajdonosa a lépcsőt és az első emeleti teraszt felújíttatta, de magánterület lévén belépni „csak úgy” nem lehet. Legfeljebb Indiana Jones-ként a terület lenti végében lévő csalitoson átpasszírozva magunkat. A kilátás viszont páratlan és hiánypótló. Sokan örülnének, ha a torony látogatható műemlékké válna, de erről egyelőre nem tudni.
Semmi gáz
Az Aranyhegyi-patak valaha a Főtáv óriáskéményénél délkelet felé fordult és feltehetőleg a mai K-hídnál torkollott a Dunába. Jelenlegi medre utolsó kilométere mesterséges, a Dunába az északi vasúti összekötő hídnál folyik. Utunk a Mocsárosdűlő után a patak jobb partján, a Keled úton, az Óbudai Baseball Aréna mellett folytatódik. Ne tévesszen meg senkit se az aréna név; nem látni őrjöngő tízezreket 50 méter magas lelátókon, ellenben egy Magyarországon különlegességnek számító sport lelkes űzőinek nagyon szépen rendben tartott pályáját. Rövid tekerés után érjük el Aquincum vasútállomást.
A vasúti töltés alatt, az egykori római polgárváros amfiteátruma mellett elgurulva, az örökké zajos, egykori római út, ma Szentendrei úton átkelve térünk vissza a patak közelébe, majd Aquincum romjai mentén az 1910-es évek elején épült óbudai gázgyári lakótelep felé folytatjuk a túrát. Építészetileg és szociálisan, a munkavállalói megbecsülés szempontjából is bámulatosak az egykori nagyüzemek által emelt lakónegyedek.
Különösen, hogy többségüknél, így a Gázgyárnál is gondoskodtak a megbízók gyermekgondozásról, egészségügyi ellátásról és még házak mögötti veteményesekről is. A gáz elfogyott, vagyis máshonnan érkezik, szénből többé nem készítenek háztartási gázt. Az egykori gyár területe az egyik legimponzásabb hazai példa az indusztriál környezet újragondolására. A porondot ma a high-tech digi uralja idegnyugtató zöld környezetben, remek kis kávézókkal. Csak azt tudnánk, hogy mi lesz a mai napig üresen álló, ikonikus gázgyári tornyok sorsa? – morfondírozunk és közben kiérünk a óbudai Duna-ág partján lévő egykori gázgyári teherhajó kikötőhöz, hogy arra felmászva nézzük a lemenő nap által megszínezett Újpesti vasúti hidat. Egy másik nap délutánján átbicajozunk Pestre, hogy túránkat a Rákos-patak mentén folytassuk.