Személyes hangvételű beszámoló: egy embert már első nap elüldöztem, és még csak bele se melegedtem. Avagy egy elsőkönyves író első napja a Könyvhéten.
A beszédektől kicsit megrészegülve tettem néhány kört a Vörösmarty téren. A tervem az volt, néhány percet maradok csak, magamba szívok egy kicsit az idei Könyvhét levegőjéből, megnézem a standot, aztán indulok haza.
De valami még hiányzott.
Az igazsághoz tudni érdemes, hogy idén az én könyvemet is kihozta az egyik kiadó, és hogy hétvégén én is a dedikálók között leszek. (Vasárnap 15.00 óra-kor a Kalligram standjánál Aradi Pétert keressétek – a szerk.).
A dedikálásokról egyelőre nem sokat tudok, a futóversenyekről viszont annál többet, és a versenyek előtt jólesett kinézni a pályára, a hosszútávú versenyek előtt megnézni a rajtzónát, részt venni a tésztapartin, haverkodni egy kicsit, eltekinteni a távolba, és elmerengeni azon, mekkora út vezetett idáig –
az ember egy pillanatra meghatódhatott – hogy kin is, min is? Hát, saját magán, az ő elképesztő teljesítményén.
Járkáltam körbe-körbe, közben nyertem egy hűtőmágnest és egy tollat a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 standjánál, és valami továbbra sem hagyott nyugodni. Megnéztem a standot is, aztán megnéztem még egyszer, szóba elegyedtem a kiadó vezetőjével, újabb kört tettem, aztán rápillantottam harmadszor is.
A Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 9-én, pénteken egy flashmobbal is készül, amin Makranczi Zalán színművésszel, Lola énekesnővel, valamint Gundel Takács Gábor újságíró-műsorvezetővel kiegészülve szeretnék bemutatni, hogy az olvasás közösségi élmény is lehet.
Már épp kezdtem volna kétségbeesni, hogy
miért nem enged a tér, amikor egymás mellé sodródtunk egy kollégámmal, és hirtelen átszakadt a gát, és kiderült, mi hiányzott.
Elmaradások és alkalmazkodás
Június nyolcadikán, csütörtökön elrajtolt a 94. Ünnepi Könyvhét, amivel kapcsolatban már hetekkel korábban viccelődtek a könyves körökben, hogy mindenki gumicsizmában menjen, és hogy valószínűleg az idei évet is a monszun fogja megtámogatni.
A hét ebből a szempontból nem is indulhatott volna megfelelőbben, aki korábban belenézett egy időjárásjelentésbe, vagy megnézte a mobilja előrejelzéseit, azt láthatta, hogy a csapadékvalószínűség minden egyes napon legalább 75, de inkább 80 százalék feletti.
Néhány órával a Könyvhét délutáni megnyitása előtt is még javában szakadt az eső, aztán csodák csodájára, délután három körül egyszer csak elállt.
A megnyitóbeszédeket dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke kezdte, aki emlékeztetett, az elmúlt évek – a járvánnyal, háborúval és a gazdasági nehézségekkel – a változásról és az alkalmazkodásról szóltak. A folytatásban aztán megemlékezett a könyvvilág halottjairól, külön kiemelte az év elején elhunyt Morcsányi Gézát, a Magvető egykori, a Líra Könyv Zrt. néhai igazgatóját.
„Mi, könyvesek nem adjuk fel könnyen, folytatjuk a munkánkat, a könyvkiadást, a terjesztést. A könyv, az irodalom bizonyították, hogy a legnehezebb, legembertelenebb körülmények között is nyitva tartják az elmét és a szívet, reményt adnak, a túlélés esélyét növelik” – magyarázta Gál.
Ne hagyjuk, hogy életünk természetes részévé váljon a beletörődés, a közöny, a fásultság”
– figyelmeztetett mindenkit.
A Könyvhetet dr. Margócsy István nyitotta meg, aki azzal kezdte, hogy az ideit különleges alkalomként kell szamon tartani, hiszen nem önmagában érvényesül, hanem összemosódik Petőfi Sándor ünneplésével, idén ünnepeljük ugyanis a költő születésének 200. évét.
Karácsony Gergely főpolgármester pedig többek között azzal a gondolattal zárta a beszélők sorát, hogy: „aki könyvek ellen törvényt hoz, aki könyveket a polcról levetet, az olvasó kezéből kicsavar, aki könyvet fóliába teker, végképp, aki ledarál, bármilyen ideológia nevében, azt félreértve, túltolva, aranymerciből fennhéjázva teszi is,
az a kultúra ellen cselekszik, és aki a kultúra ellen cselekszik, az az ország ellen vét”.
Nem tudtam uralkodni
A tér közepén álltam, a sokadik körömmel végeztem, mellettem egy külföldi nyugdíjascsoport éppen köszönni tanult magyarul, néhány fiatal lány arról vitatkozott – ahogy sietve ellépdeltek – vajon mi a fene lehet itt, egy nő pedig arról beszélt valakivel telefon, hogy fogorvoshoz kell mennie.
A könyvvilág és a könyvhét is olyannak tűnik, ahogy a beszédekben is utaltak rá, mint a rockzene vagy az atlétika, ami évek, évtizedek óta meg akar halni, ezért mondjuk úgy, szívderítő volt mégis látni, hogy már a hivatalos kezdés előtt is minden pult előtt azért állt legalább 3-4 érdeklődő, akik között voltak, akik könyvvel a kezükben jöttek el.
Délután öt, negyed hat felé járhatott, és még az az arcátlanság is megesett, hogy elvonultak a felhők, és kisütött a nap, sőt. Mit kisütött, négy borús, esős nap után szabályosan égetett, amikor összefutottunk a kollégámmal.
Mondani akart volna valamit, amikor összenéztünk, de gyorsabb voltam.
Hogy a napsütés hülyíti-e meg az embert, vagy a fesztiválhangulat, ki tudja.
Éreztem, hogy kész, vége, nem tudok tovább uralkodni magamon. Azonnal belekezdtem, hogy: idén kint van az én szövegem is, a Kukorelly után forduljon balra, ott találja a standunkat, és mindenképpen vegye meg a könyvet. Mondta, hogy kint lesz egész héten, mosolyogni próbált, aztán bátortalanul tovább indult, hogy: „akkor merre is?”, és én, aki szintén szélesen, őrülten, mániákusan vigyorogtam, már mutattam is. Ő hátrált, és pedig vadul vigyorogtam (vicsorogtam) továbbra is. A szemkontaktust egy pillanatra sem vesztettük el.
Mint, amikor medvével találkozik az ember, talán halottnak is tette volna magát, ha tudja, hogy beválik.
Amikor aztán elég messze ért ahhoz, hogy biztonságosan hátat fordíthasson, gyorsan meg is fordult, és elindult a tér sarka felé. Még láttam, ahogy találkozik egy ismerősével, és Deák Ferenc utcán keresztül elmenekülnek a Könyvhétről.
Ó, igen, a személyes találkozás varázsa!
Szabályosan menekültek.
Van az a vicc, hogy a magyar mezőgazdaságnak öt ellensége van: a négy évszak és a mindenkori kormány. Én azt hallottam (új fiú vagyok, ha egyáltalán), hogy kicsit hasonlóan van ez a magyar íróval is, akinek meg
a három legnagyobb ellensége: az írás, a kritika és a közönség (mentségére szóljon, hogy piálni legalább szeret).
Egy könyv. Egy könyvvel csak a baj van, annak utóélete van, azt promózni kell, az meg utazást igényel, satöbbi, satöbbi.
Hallottam, hogy írókurzusokon felnőtt emberek arról magyaráznak, miért nem tudták megcsinálni a leckét, hallottam szerzőről, aki szerződésben kérte, hogy ne a Könyvhétre hozzák ki a könyvét, hogy ne kelljen dedikálnia. Gondoljátok meg, miért szervezik mindig úgy az eseményt, hogy aztán szakadjon az eső?
Ez még csak a kezdet.
Ez igen, gondoltam még mindig a tér közepén állva, miközben a turistacsoport a „sziát” gyakorolta. Ez igen. Egy embert már elüldöztem, és még csak bele se melegedtem.
Magyar irodalom, megérkeztem!