FRISS

Oscar-díjas brit színész bukkant fel a diáktüntetésen


Bizonyára az Oscar-díjas színész sem sejtette, hogy egy diáktüntetésbe csöppen Budapesten, de Eddie Redmayne nem zavartatta magát, még szelfizni is megállt az egyik diákkal. A színész A Sakál napja című Frederick Forsyth regényből készült sorozatot forgatja nálunk. A több százfős tüntető tömeg ma az Oktogonon gyülekezett, és a Belügyminisztériumhoz vonult.

A mindenség elmélete című film Oscar-díjas színésze, Eddie Redmayne tűnt fel a június ötödikei diáktüntetésen. A színész a tüntetés vége felé jelent meg, és egy tüntető diáknak még szelfizni is megállt. Ha a diák olvas minket, örömmel fogadjuk a színésszel készült fotóját.

A színész A Sakál napja című Frederick Forsyth regényből készült sorozatot forgatja nálunk. A különböző filmes portálok beszámolói szerint Redmayne alakítja majd a Sakált, a bérgyilkost, aki a könyv szerint merényletet tervez a francia elnök ellen. A sorozatot Magyarországon kívül Ausztriában, Horvátországban és Londonban forgatják.

Ahogy Forsyth is elismerte, a Sakál alakját Ilich Ramírez Sánchez, azaz Carlos ihlette, aki később ugyan, de valóban lakott Budapesten is: az 1980-as években két évig állítólag a II. kerületi Vend utcában telepedett le.

Az ötödikei tüntetés délután fél öt körül kezdődött, az ADOM Diákmozgalom, a Civil Közoktatási Platform és a PDSZ - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezte. „Téged is elkeserít a tanárokkal szembeni elnyomás?” – tették fel a Facebook eseménynél a kérdést.

A több százfős tüntető tömeg az Oktogonon gyülekezett, és a Belügyminisztériumhoz vonult, ami ezúttal is egy kötéllel volt elkerítve. Az épület előtt felszólalt a Magyar Anyák képviselője, a PDSZ és az ADOM Diákmozgalom is.

Borítókép és képgaléria: Merész Márton/Énbudapestem