FRISS

Elkezdődött a virágültetési szezon, idén a 150 éves Budapest lesz a tematika


Megkezdődött a fővárosban a tavaszi virágültetési szezon. Több helyen a Lánchidat és oroszlánokat jelenítenek majd meg az új virágágyások Budapest 150. születésnapja alkalmából. Zakar Andrást, a FŐKERT főigazgatóját kérdeztük. Videó!

A tavaszi virágültetés keretében 120 ezer egynyári virágot ültet a FŐKERT a fenntartásában lévő kiemelt, közcélú zöldterületeken. 

- Az egynyári kiültetési tervek tavaly ősszel készültek el, minden évben egy tematika mentén, amely idén a 150 éves Budapesté lett – mondta kameránknak Zakar András, a FŐKERT főigazgatója. A Pest-Buda ágyásban ennek szellemében az oroszlánokat, vagy épp a Duna motívumát fogjuk majd viszontlátni.

Zakar
Kép: /Énbudapestem

Természetesen vannak évelő ágyások is, amikre komoly gondot fordítanak, mindemellett pedig idén is létesülnek rovarhotelek, és folytatódik az odútelepítési program is.

Érdemes lesz tehát folyamatosan nyomon kísérni a hagymás növények előbukkanását, hiszen ezeknek köszönhetően hétről hétre változik majd a virágágyak színe, hangulata, megjelenése.