KÖZÉLET

Római és görögkatolikus templomokba látogatott Ferenc pápa


A Rózsák terén található római és görögkatolikus templomokba látogatott Ferenc pápa. Szimbólumaként annak, hogy az egyházat Kelet és Nyugat együttesen élteti. Délután a Papp László Sportarénában fiatalok előtt beszélt.

A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.

A katolikus egyházfő megköszönte a magyar egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségét, és köszönetet mondott az ukrajnai háború elől menekülők befogadásáért is. Hangsúlyozta: az evangélium középpontjában a szegények és a rászorulók állnak, mert Jézus azért jött, hogy "örömhírt vigyen a szegényeknek".

-
Kép: Máthé Zoltán/MTI

Ezt követően a pápa az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomból kerekesszékben érkezett a görögkatolikus közösség templomába.  Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita köszöntőjében arról beszélt: "Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet".

    "Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren, különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot a római katolikus testvérektől kaptuk, jó 120 évvel ezelőtt" - tette hozzá.

Kocsis Fülöp felkérte a pápát, csatlakozzon hozzájuk és imádkozza velük a nagy litániát.  Az imádkozás után Ferenc pápa felvette az aranyszínű, görögkatolikus stólát (epitrachelion) és megáldotta a jelenlévőket. A pápa ezt követően a templom bejáratáig sétált a hívek énekével kísérve, megállva és beszélgetve a hívekkel.

Szombat délután a pápa fiatalokkal találkozott a Papp László Budapest Sportarénában. Az álmok és a célok szerepéről, a közösség, a csapatjáték, mások szolgálata, a csend és az ima fontosságáról beszélt nekik.

Jézus nem rombolja le, hanem kijavítja az álmokat. Egy dologhoz azonban ragaszkodik: az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy leereszkedik másokhoz, nem mások kárára, hanem mások szolgálatával.

Borítókép: Balogh Zoltán/MTI