STÍLUS

Valamilyen szórakoztató funkciót mindenképpen kap – bemehettünk a Corvin Palace-ba


Ha minden jól megy, május közepén lekerülhet az állványzat a Corvin Áruház épületéről, augusztus végén, szeptember elején a tervek szerint megnyílhatnak az alsóbb szintek, ahol az üzletek lesznek. 2024-ben pedig nyithat az irodarészekkel kiegészülve a teljes áruház. Az Énbudapestemnek most lehetősége volt arra is, hogy megnézze, hogyan állnak a munkálatok az épületben.

A korábbi sajtóhírek szerint az épület idén tavasszal nyitott volna meg, azonban - mint Balogh Olivér tulajdonostól megtudtuk - a -1-es szinten olyan további meglepetéseket tartogatott a közel százéves épület, ami tovább bonyolította a munkálatokat.

Miután 2022 januárjában kiköltözött az utolsó bérlő is, a -1-es szint feltárása során látták, hogy az épület 1922-es építésekor keletkezett sitt egy részét

egyszerűen betolták az épület alá,

ahelyett, hogy lovaskocsikkal elszállították volna.

Ha ez nem lett volna elég, olyan egy köbméteres betontömböket is találtak, amik sehogy nem kapcsolódtak az épülethez, és nem is tartottak semmit. „A régi szerkezetek támaszai lehettek, gondoljuk utólag” – magyarázta lapunk Balogh Olivér tulajdonos.

A feltárásra azért is szükség volt, mert a -1-es szintet egy méterrel mélyíteni kellett, hogy új alaplemezt építhessenek. Az új alaplemez elkészítése se ment könnyen, egy nagyon ritka, jet-grouting nevű technikát kellett alkalmazni, aminek a lényege, hogy a már meglévő oszlopok alá különleges betonmixből további cölöpalapokat képeznek.

2023.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Fontos tudni, hogy a Corvin Áruház Budapest egyik első épülete, nem a tartó- és az épületközben található falak tartják, hanem a hatalmas pilléreken áll.

A jet-grouting eljárással egy gép 3-4 méter mélyre, hatalmas erővel belövi a betonmixet, ami megszilárdítja a pillérek alatti földet.

Az épület egyébként nemcsak ezekkel a meglepetésekkel szolgált. Ahogy Balogh fogalmazott, néha úgy érezték, mintha

direkt minél nagyobb kárt akartak volna okozni

az épületben. A felújítás is időnként olyan volt, mint egy régészeti feltárás: meg lehetett mondani, hogy mit "kutyultak" rajta a 60-as, a 70-es, a 80-as években.

A negyedik emeleten voltak olyan területek, ahol 50-60 centi pluszréteget kellett leszedniük a födémekről, a tetőn pedig azzal szembesültek, hogy az összenyomott cserepekre rakták rá az újabb és újabb tetőket.

2023.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Nem finomkodtak

Az 1924 és 1926 között épült, neoreneszánsz főhomlokzatú Corvin Áruházra 1967-ben szerelték föl a Batka István által tervezett alumíniumburkolatot.

Ahogy a 24.hu összefoglalta, a cél az olcsóság volt. A munkálatok elvégzésére kiírt pályázat eleinte 85 millió forintos megvalósítási költségről szólt, amiből aztán 35 milliós felső határ lett.

Corvin
Corvin Áruház 1971-ben. Kép: FŐFOTÓ/Fortepan

A burkolat felszerelésekor sem nagyon finomkodtak már, a tartó rúdjait például, Balogh elmondása szerint a homlokzaton látható szobrok közepébe verték be. A burkolat felszerelésének áldozata lett a gyönyörű főpárkány is, amit egy az egyben levágtak, hogy jobban hozzáférjenek az épülethez.

Szomorú volt látni, milyen pusztítást végeztek”

– fűzte hozzá Balogh.

Az épület rejtegetett azért kellemes meglepetéseket és kedves történeteket. Az egyik ilyen, hogy az egykori díszudvart ékesítő kagylóminták, illetve növénymotívumok megmenekültek.

„Egészen addig, amíg a kínai áruház ki nem költözött, és el nem bontottuk a meglévő álmennyezetet, nem tudtuk, milyen állapotban maradt meg az első emeleti bevilágító terület, ha egyáltalán megmaradt.”

2023.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Időközben az is kiderült, az épület oldalában, a tetőtérben volt a Magyar Posta postagalamb keltetője.

Baloghék nagyon örülnek a felújítás eddigi visszhangjának, fogadtatásának. Azt érzik, hogy a város lakosai tényleg értékelik ennek az épületnek a helyreállítását, és ez jó érzéssel tölti el őket.

Vezető áruház

A hamburgi M. J. Emden und Söhne által egymillió koronás tőkével alapított áruházba túlzás nélkül a kontinens vezető áruházai közé tartozott, ahol 1931-től, az országban elsőként már mozgólépcső is volt.

Az épület ugyan a második világháború során részben kiégett, de már 1945 márciusában újranyitott. Az igazán nagy csapásokat, jegyzi meg a 24.hu, az 1956-os forradalom napjaiban kapta az épület. Az áruház 10 évre, 1966-ig be is zárt, és végül csak a már említett alumíniumburkolat felhúzása után nyitották meg újra.

A 2000-es évek után szó volt arról, hogy a Művészetek Palotáját is tervező Zoboki Gábor DLA és Demeter Nóra DLA ötletei alapján szórakoztatóközpontot csináljanak a Corvin Áruházból, ám - mint azt Balogh lapunknak elmondta -  a gazdasági világválság megölte a tervet.

2023.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

„2015-ben jött az első hír, hogy felújítják a Blaha Lujza teret, akkor álltunk neki mi is újra kitalálni, mi legyen az épületből” – mondta az Énbudapestemnek. A helyreállítás hivatalosan 2021-ben kezdődött, és a számlája, írta a Világgazdaság, körülbelül 20 millió euró, azaz 7,5 milliárd forint.

A tér felújítása nélkül meg sem valósulhatott volna a Corvin Áruház felújítása.

„Már a projekt tervezésének kezdetekor tudtuk, hogy csak abban az esetben tudjuk elkezdeni a beruházást, ha a Blaha Lujza tér felújítása is biztossá vált. Egy ekkora befektetésnél nem fér bele az a kockázat, hogy egy kész épület előtt lévő teret bármikor rázárhatnak az épületre akár évekre.”

Szeretnének kitűnni

A munkálatok első szakasza a homlokzat május közepi átadásával ér véget, a második szakasz a kereskedelmi területek megvalósítása, ami – mint cikkünk elején is írtuk – augusztus végére, szeptember elejére tehető, az irodaterületek kialakítása az áruház felújításának harmadik szakasza, ami csak 2024-ben fog lezárulni.

2023.
Corvin Palace 2023 április végén. Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Amikor azt kérdeztük, a járványidőszak vagy az energiaválság követelt-e tőlük újratervezést, Balogh azt mondta, gépészeti megoldásokban nem, egy-két dologban viszont frissítettek az elképzeléseken, például több céggel is tárgyalnak, hogy co-working funkció is települjön a Corvin Palace-ban. 

A beruházás befejezése egyébként a nehézségek ellenére egy percig sem volt kétséges. „Még a háború kitörése előtt megvettük az épülethez szükséges építőanyagok jelentős részét, és

a banki hitelünket is lefixáltuk,

ezek sokat segítettek” – magyarázta Balogh.

Arról is kérdeztük a tulajdonost, mivel szeretnének kitűnni az áruházak közül.

„Mindenképpen különleges bérlőkkel. Példának okáért, a kereskedelmi galéria az egyik olyan bérlő, ami kevés modern plázában megtalálható, és mind az első emeleti, mind a tetőteraszos bérlő (amikről remélem hamarosan többet tudunk mesélni) különlegesek lesznek."

2023.
Balogh Olivér,  tulajdonos. Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Bár a mozgólépcsőhöz hasonló újító megoldása nem lesz az épületnek, a Baloghék törekedtek arra, hogy mindenhol a létező legmodernebb, legzöldebb technológiákkal valósítsák meg a felújítást. „Kivezettük a gázt az épületből,

hőszivattyúk fogják a ház hűtését és fűtését ellátni.”

Azoknak, akik visszasírják a Müszit és a Corvintetőt, annyit elárulhattak, hogy folynak tárgyalások – mint Balogh fogalmazott – nagyobb volumenű bár- és koncertterem koncepció kidolgozásáról. „Össze kell hangolnunk az épület bérlőit. A tető konkrét funkciója nem sokkal az első emelet funkciója után fog eldőlni. Valamiféle bár, étterem, szórakoztatófunkció mindenképpen lesz az ötödiken.”

Ahogy Balogh mondja, nagyon sok éve dolgoznak rajta, hogy méltó módon állítsák helyre a Corvin Áruházat, amiben szerencsére a műemléki hivatal, a kerület és a főváros is partner. „Mindenki nagyon pozitív, mindenki nagyon támogató” – tette hozzá. Az egykori alumíniumborítást sem dobták egyébként ki, egy részét raktárban tárolják, egy másik része pedig múzeumba került. 

Mint kiderült, az épület oldalában kávézó, a bejárat mellett két étterem is nyílik, amik kitelepülhetnek majd az utcára, illetve a térre.

Azt szeretnénk, hogy élettel teljen meg a Blaha.

Ahogy az épületnek, úgy a térnek is szeretnénk megadni az őt megillető megbecsülést” – magyarázta az Énbudapestemnek.