Volt, hogy a hedonizmusra kellett figyelmeztetni, máskor a nemzetgyűlés megválasztása volt a legnagyobb húsvéti vigasság a fővárosban. Hoztunk pár emléket az elmúlt 180 évből.
„Hófúvás és sár” – ez jellemezte az 1837-es fővárosi húsvétot. A Jelenkor azt írta, hogy Budapest polgárainak többsége ezen a napon ki sem mozdult a szobájából. A gőzhajók azonban elindultak a Dunán, köztük a 42 lóerős Nádor, amit bár csapkodott az égi áldás, de dacolt a rossz idővel Pozsonyba tartó útján.
Az akkori hajóforgalom ismert utasai között ott volt gróf Széchenyi István, aki még márciusban indult az aldunai munkálatokat megtekinteni és húsvétkor ért vissza Pestre a Zrínyi gőzösön. Ez volt az az év, amikor Madách Imre, az Ember tragédiája alkotója megkezdte jogi tanulmányait a Pesti Egyetemen. Petőfi Sándor éppen túl volt egy diákcsínyen: tanári tiltás ellenére csúszkálni merészkedett diáktársaival a Galga jegére, térdeplés lett a büntetése. Vörösmarty Mihály pedig már megírta a Zalán futását, 1837-ben színikritikusként kezdett dolgozni, és a mai Ferenciek terénél működő Csiga vendégőbe járt vacsorázni és megvitatni a színházi előadásokat.
Nem volt jobb idő 1869 húsvétján sem.
Így fakadt ki a Vasárnapi Újság rendes tárcaírója:
„Mennyi vaj és mennyi sör elfogyott e napok alatt, uram isten! Igen, mert a zöldben vajjal és sörrel szokás vendégeskedni, ha vaczog is az ember foga a csípős északi széltől.”
Mégis Újpestre, Kőbányára, az Orczy-kertbe, a budai hegyek közé mentek az emberek. A Gellért-hegyen sátrak álltak, kintornások muzsikáltak, volt kutyatáncoltatás, majommutogatás. De a legmulatságosabb húsvéti időtöltés a narancs-, és tojáshajítás volt. Akinek a hegy tetején kedve, pénze volt rá, befizethetett a mókára, és sok méterrel lejjebb gyerekcsoport várta, hogy megérkezzen a hegy tetejéről leghajigált narancs és tojás. Korábban köveket is dobáltak a mélybe, de a tréfát durvának találták és a budai kapitányság rendőrei felléptek a hajigálók ellen.
Pár évtizeddel később, az 1902-es Vasárnapi újságban arról értekeztek,
hogy mindig nagyon mozgalmas az élet Budapest utcáin, de a legélénkebb húsvét idején: „Nagy tömegekben tódul a nép mindenfelől a templomokba, vagy onnan haza, mindenki igyekszik a kezdődő tavasz verőfényes napját élvezni, sokan pedig a rajtuk pompázó legújabb divatú ruhát, kalapot óhajtják bemutatni a világnak” – írta a tudósító. Az ünnepet megelőző napokon sokan keresték fel a sonkaüzleteket, a virágárus lányok az utcasarkokon árulták a portékáikat.
Az újság Divatlevél melléklete arról írt:
„A levegőt ibolyaillat és édes női kaczaj fűszerezi, ragyognak a szemek, mosoly ül az ajkakon. S a korzón egész kiállítását csodálhatjuk a legújabb toiletteknek. Libeg a sok fodor, suhog a selyem.”
Az akkori tavaszi divatnak a fodor és szegélydísz adta meg a jellegét. A szoknyaaljak többnyire két-három fodorral készültek. Az alj fent szorosan simult a csípőhöz, alul nagyon bő volt. A rövid kabátot posztópántokkal szegték, széles ujjai voltak, szürke bársonygallér és fehér hajtókák díszítették. Az újságíró megjegyezte, ez a divat elsősorban a karcsú, magas asszonyoknak kedvezett.
A két világháború között, 1934 áprilisában
leplezték le a meggyilkolt Tisza István emlékszobrát a parlament felsőházi bejárata előtt, az Uránia Filmszínházban a gyerekeknek Színes Miki Matinét adtak, a Belvárosi Mozgófényképszínházban pedig a Félmeztelen igazság című film ment. Az FTC Üllői Úti Sporttelepén a Ferencváros és a Rapid, valamint a Hungária és az Austria mérkőzött meg egymással a „nagy nemzetközi húsvéti torna” keretében.
Az akkor megjelent Új Nemzedékben az volt olvasható, hogy megteltek a húsvéti ünnepeken az idegenforgalmi irodák, a szállók és azok az éttermek, amelyekben rendszerint külföldiek fordultak meg.
„Körülbelül 7580 olyan húsvéti vendége volt Budapestnek, aki kimondottan külföldről jött és mintegy 2000-2508-ra volt tehető a külföldi útlevéllel ideérkezett és idegen pénzt költő megszállott területi magyarok száma”.
Az újság szerint a közel tízezres vendégsereget példás rendben szállásolták el. Több mint kétszáz magánautó és igen sok motorkerékpár futott át a határokon.
Hogy honnan érkeztek a vendégek? Legtöbben Berlinből, Drezdából, Boroszlóból, Münchenből. De jöttek kínaiak, hinduk, japánok is. A turisták nagy része a budai hegyekbe is kirándult, nagy közönsége volt a Várban a zenés őrségváltásnak, és akadtak vendégek, akik bár húsvéthétfőre tervezték a visszautazást, kijelentették, még maradnak és vidéki programot kértek. Az Új Nemzedék ezt írta: „egy nagyobb hollandus társaság a Hortobágyra kíváncsi, a németek Egerbe mennek, de voltak külföldiek, akik Lillafüredre és a Balatonra akarnak eljutni.”
A magyar lapok 1945 áprilisában hálát adtak Sztálinnak,
hogy felszabadult az ország a német iga alól. Vidéken – a Néplap szerint – végre feltámadt a parasztság:
„Az idei húsvét a magyar parasztság évszázados álmának, a földhöz juttatásnak megvalósulását hozta. Szerte az országban sok tízezer új gazda szorgoskodik már azon a földön, melyre nemrég még csak sóvárogva tekinthetett.”
Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban közfelkiáltással választották meg Budapest 108 képviselőjét, akiket az ideiglenes nemzetgyűlésbe küldtek. Akkora volt a tömeg, hogy sokan kint rekedtek az épületből.
Az ’56-os forradalom után
az első húsvét előestéjén a Népszabadság arról írt, hogy év elején a fővárosban, de vidéken is 600 vagonnal több hús és hústermék került forgalomba. Ám a fellendülés megállt, pont az ünnepre nem volt hús. Kovács Imre elvtárs, élelmezésügyi miniszter első helyettese elismerte az átmeneti zavarokat, aminek hátterében szerinte a „sajnálatos ellenforradalmi események” álltak: a fegyveres harcok, a szállítási zavarok, az áramkorlátozás, a sztrájkok miatt fogytak ki a húsból.
Az 1976-os
húsvétkor a hedonizmus káros hatásaira figyelmeztetett a Népszabadság:
„Tavaszt köszöntő szép húsvéti népszokásaink csak akkor szolgálhatják mindnyájunk örömét, ha ésszerű mérsékletességgel párosulnak. (...) Vigyázzunk, hogy a jóféle falatokkal el ne rontsuk gyomrunkat, de ügyeljünk arra is, hogy egy-két pohár után udvariasan visszautasítsuk a további szíves kínálást.”
Ugyan felnőtteknek szólt az intés, mégis aggasztó, hogy gyerekvédelmi okai is voltak:
„Gépkocsivezetőknek, gyógyszerszedőknek, gyerekeknek csak üdítő italt töltsünk — és semmi szeszes italt! Az utóbbi években szerencsére már kevesebb lerészegedett gyereket szállítottak kórházba, mint korábban. Bízunk abban, hogy ez a már lassan kibontakozó értelmes, mérsékletesebb húsvétok első jele.”
1990-ben,
az első szabad választások második fordulója után néhány nappal jött a húsvét. Még tele voltak az utcák a pártok plakátaival, az MDF győzött, második helyen az SZDSZ végzett, Antall József alakíthatott kormányt, közéleti lázban égett az ország. Akkor Paskai László bíboros celebrálta a nagymisét Esztergomban. Budapestre sok turista jött a környező országokból, Nyugat-Európából, sőt a tengerentúlról is. „Sokan közülük részt vettek a fővárosban és az ország több pontján szombaton tartott vallási szertartásokon, körmeneteken – írta a Népszabadság. – Vasárnap a belváros sétálóutcái megteltek a járókelőkkel, nyugalmukat, pihenésüket azonban nemegyszer illegális valutaváltással foglalkozó kül- és belföldi állampolgárok zavarták meg, kihasználva azt, hogy a forgalmas helyeken viszonylag kevés valutabeváltó hely tartott nyitva”.
A Népszabadságban Németh Géza lelkipásztor arról írt, a Megbékélés Közössége Thököly úti irodáját egyre több erdélyi magyar keresi fel. Pár hónappal voltunk csak a romániai forradalom után, nem csoda, hogy sokan a jobb élet reményében nekivágtak a nagyvilágnak. „Ők azért jöttek hozzánk, mert máig sincs semmiféle lakásuk, a gyermekeikkel súlyos betegségükből gyógyulást keresnek budapesti kórházakban. Mindnyájuknak tudtunk segíteni, nemcsak tanáccsal, de kevéske pénzzel is, ha rászorultak.” A lelkipásztor szomorúan vette tudomásul, hogy sokan a kivándorlási terveikhez kértek segítséget. „Mindenkit alaposan meghallgattunk, s mindenkinek azt a tanácsot adtuk, hogy mondjon le terveiről, és húsvét után térjen megbékélten haza a szülőföldjére.”
Ez utóbbit kérést manapság sok külföldre szakadt magyar nem fogadta meg. De ez már az új demokrácia húsvéti története.
Borítókép: Fortepan/Kieselbach Tamás