KULTÚRA

Idén kivételesen 150 éves épületeket lehet nézegetni a Budapest100-on


Nem meglepő, hogy 2023-ban Budapest egyesítéséről szól a legtöbb kulturális program, a Budapest100 fesztiválja is ilyen. Idén 50 olyan épületben lehet nézelődni, amiknek a története már a múlt előtti században elkezdődött, de még a jelenben is íródik.

Ha idén is azt várod, hogy az önkéntes idegenvezető lokálpatrióták elképesztő szenvedéllyel beszélnek majd, most sem fogsz csalódni, hiszen több évtizede gyűjtik a történeteiket, amiket ezen a hétvégén sem félnek majd megosztani veled. Ezúttal a történetek a szokásosnál is messzebbre, 150 évre repítenek vissza az időben, sokszor egy ma már elképzelhetetlen világba, Pest, Buda és Óbuda (és a Margitsziget) Budapestté szervezésének korába.

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

A hétvége idejére eggyé válsz a lakóközösséggel és a helyszínnel, érdek nélküli barátságos fogadtatásban részesülsz, egy leszel közülük: vadidegenek mosolyogva engednek majd betekintést otthonaikba, mutatják be környezetüket, úgy, ahogy ezt máskor, másnak nem tennék. Büszkék rá, hogy egy olyan épületben élnek, ami egyidős a fővárossal, és örülnek, hogy ez neked is érdekes.

A helyszín- illetve épületbejárásokat továbbra sem úgy kell elképzelni, hogy egy szakállát simogató bácsi latin szavakkal zsongítja az érdeklődőket, és örül, hogy végre használhatja valamire azt a tudást, ami még a háború előtt ragadt rá. Biztos lehetsz benne, hogy rengeteget meg fogsz tudni az épületek történetéről, egykori lakók furcsa szokásairól. Szerencsére nem mindig állnak majd meg a múltidézésnél, arról is mesélni fognak, hogy Irénke néni még mindig nem érti, hogy mi a különbség a tejfölös pohár és a sörösüveg között, ha szelektív hulladékgyűjtésről van szó – ettől lesz kerek egy még ma is álló, ódon épület sztorija. Vagy éppen egy borozóban ülsz, és az egyik törzsvendég – mintegy félvállról – odaveti, hogy az egyik felmenője építette be azokat a falból kiálló százéves, vas merevítőket, amikről idáig azt hitted, hogy egy designer tervezte oda őket méregdrágán.

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

Ez egy város, amiről azt hisszük, hogy jól ismerjük, körül sem nézünk, ahogy vonulunk az utcáin. Vagy ha körül is nézünk, akkor sem látunk túl egy szép kilincsen vagy kapun. Bár Magyarország a tízmillió építész országa is, azért még tudunk magunkon mit csiszolni – május 13-én és 14-én a Budapest100 lehetőséget teremt arra, hogy lenyomjuk azt a szép kilincset, felmásszunk mászhatatlan lépcsőkön, benézzünk vakablakokon, és bemehessünk ajtóként is funkcionáló falakon. A teljes fesztivál idén is 4 napig tart, a hétvégi háztűznézés előtt közösségi művészeti alkotással kezdődik a három városrészben (május 11.), sétanappal folytatódik (május 12.).

Ha többet akarsz megtudni az Oktogonról vagy a Nagykörútról, amikor még csak álmodoztak róluk, akkor azért regisztrálj (most!), ha az érdekel, hogy hol volt a Bonctani Múzeum vagy mit kerestek piócakereskedők egy mai romkocsmában, akkor azért kell azonnal lejjebb görgetni. Ha azonban csak szép épületek falai között akarsz exkluzív koncerteket hallgatni, akkor is ugyanezt kell tenni, és kattintani.

Részletes programok és regisztráció itt lehetséges.