FRISS

Pápalátogatás: térképen mutatjuk a budapesti forgalomkorlátozásokat


Ferenc pápa magyarországi tartózkodása ideiglenes korlátozásokkal jár a fővárosi autóforgalomban, a lezárások mellett több utcában parkolni sem lehet majd. Részletek itt!

A katolikus egyházfő látogatása most hétvégén, április 28. és 30. között esedékes. Ahogy megírtuk, Ferenc pápa a világ négy legveszélyeztetettebb vezetőjének egyike, ezért útját sokkal nagyobb körültekintéssel és szervezéssel egyengetik, mint átlagos esetekben. Ennek megfelelően a Budapesti Rendőr-főkapitányság is nagy erőkkel készül a pápa érkezésére, és kedden közleményben tudatták, hol és milyen forgalomkorlátozások várhatók a látogatás miatt. Arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy ezek a változások nem csupán a pápai út idejére szólnak.

Parkolni tilos

Több V. kerületi utcában is tilos lesz megállni, egészen május 10., szerda 20 óráig:

  • a Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Falk Miksa utcáig,
  • a Szemere utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utcától az Alkotmány utcáig,
  • a Falk Miksa utca páros oldalán a 4. számig,
  • az Alkotmány utca páratlan oldalán a Honvéd utcától a Szemere utcáig,
  • és a Széchenyi felső rakparton a Zoltán utcától a Széchenyi felső rakpart 8. számig nem parkolhatnak autók. 

Továbbá tilos megállni április 24-én 0 órától május 1-jén 6 óráig az Alkotmány utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Honvéd utcáig, és a Szent István tér mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hercegprímás utcáig.

A rendőrség tájékoztatása szerint nem parkolhatnak autók április 25-én 22 órától május 3-án 20 óráig Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Jászai Mari tértől a Kossuth térig.

Az I., IX. és XI. kerületben is több utcára vonatkozik a korlátozás:

Április 26-án 20 órától április 28-án 14 óráig a Könyves Kálmán körút mindkét oldalán a Gyáli út és a Rákóczi híd között, a Pázmány Péter sétány mindkét oldalán, a Műegyetem felső rakpart teljes területén, Műegyetem rakparti felhajtó mindkét oldalán a Bertalan Lajos utcánál, a Szent Gellért téren és a Szent Gellért felső rakpart mindkét oldalán tilos lesz parkolni.

A rendőrség tudatta azt is, hogy április 26-án 20 órától április 28-án 22 óráig tilos autóval megállni a Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig, a Sas utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig, a Károly körút mindkét oldalán, és a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Károly körút és az Andrássy út között. 

Ismertették azt is, hogy nem lehet autóval parkolni április 27-én 20 órától április 29-én 20 óráig Rákóczi út mindkét oldalán, a Szövetség utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Dohány utca között, a Dohány utca mindkét oldalán a Szövetség utca és az Alsó erdősor utca között, és a Baross téren a Rákóczi út és a Kerepesi út között, továbbá a Kerepesi út mindkét oldalán a Baross tér és az Ifjúság útja között.

Pápa,
Kép: police.hu/police.hu

 

Lezárások

2023. április 26-án 6 órától május 3-a 20 óráig lezárják az V. kerületi Balassi Bálint utcát a Markó utcától a Balaton utcáig, valamint a Stollár Béla utcát a Falk Miksa utca és a Balassi Bálint utca között.

Április 28-án 10 órától 11 óráig az I., IX., XI., XII., XIX. és XX. kerületben lezárásra kerül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2., az M4-es és M0-ás autóút, az M5-ös autópálya, a Nagykőrösi út, a Gyáli út, a Könyves Kálmán körút, a Rákóczi híd, a Pázmány Péter sétány, a Műegyetem felső rakpart, aSzent Gellért tér, a Szent Gellért rakpart, a Döbrentei tér, a Krisztina körút, a Dózsa György tér, a Palota út, a Dísz tér, a Szent György utca, valamint a Szent György tér.

Lezárják az I., XI. és XII. kerületben a Dísz téret, a Palota utat, a Dózsa György teret, a Krisztina körutat, a Hegyalja utat és BAH csomópont, a Jagelló utat, az Apor Vilmos teret, továbbá a Stromfeld Aurél út útvonalat április 28-án 12 órától 13 óráig.

A lezárások teljes listája, valamint az interaktív térkép ide kattintva érhető el.

A rendőrség továbbá közölte, hogy azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hogy autójukat hová szállította el az illetékes hatóság, valamint a további teendőikről. A telefonszám április 30-án 24 óráig üzemel.

Csúcskészültség

Ahogy korábban írtuk, a katolikus egyházfő magyarországi utazását a rendőrség, a titkosszolgálat és a TEK is kiemelt készültségben kíséri végig. A csatornázási művek szakemberei például a csatornafedelek lehegesztésén kívül egyes csatornaszakaszokat a föld alatt is lezárnak. Mint kiderült, április 25-én,

a déli órákban a mentők is gyakorlatot tartottak, hogyan kell gyorsan és hatékonyan egy hordággyal beszaladni a Szent István Bazilikába. 

Mentő
Kép: Aradi Péter/Énbudapestem

(Kiemelt kép: Unsplash)