KULTÚRA

75. születésnapját ünnepli a budapesti Gyermekvasút


A tavaszi szünet utolsó napján, április 11-én különleges programokkal ünnepli építésének kezdetét a Gyermekvasút, amelynek munkálatait 1948-ban ezen a napon kezdték meg.

A programok során a szervezők járműbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, megemlékezésekkel várják a családokat, valamint egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz indulóállomásán, Széchenyihegyen.

Fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar, de lesz kertivasút, krampácsolás, valamint kiállítanak egy, a kisvasúttal egyidős nosztalgiabuszt is.

 A Gyermekvasút (Úttörővasút) végállomása. Ünnepség a teljes vonal átadása alkalmából 1950-ben / Fotó: Fortepan/UVATERV

 

Az ünnepi alkalom okán sűrűbben közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) nosztalgiavonatok indulnak, de vezetett séta keretében is legyalogolható lesz a 3 kilométeres vonalrész, miközben sok érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a kezdetekről.

(Kiemelt kép: Bojár Sándor/Fortepan)