STÍLUS

Feltört beton helyén növénykazetták – elindult a Mester utca zöldítése


A közösségi tervezés során kiválasztott helyszíneken a burkolat felbontásával új virágágyakat és növénykazettákat alakítanak ki.

A Mester utca már most is nagyon hangulatos, a hatalmas, összeboruló fasorával, azonban talajszinten kicsit sok még az aszfalt. Ezen javít idén a közösségi költségvetés projektje, ami célul tűzte ki a Mester utca zöldítését.

Első lépésként, március 27-től indulnak a faápolási munkák, március 27-től a Haller utca és a Bokréta utca közti szakaszon, április 1-től pedig a Bokréta utca és a Ferenc körút közötti részen, a munkálatok miatt forgalomkorlátozásra kell számítani.

Ezt követően a Mester utca hat szakaszán, a burkolat feltörésével növénykazettákat alakítanak ki, amelyekbe változatos színű, méretű és habitusú évelő növényeket ültetnek, összesen 13 különböző faj egyedei fognak pompázni az utcában, mind más-más időszakban. 

A helyszínek kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol gazdájuk is lesz – a közösségi tervezés során a gondozásukat a közelben lakók, dolgozók vállalták.

Fontos tudni, hogy ez a projekt független a BKK által tervezett későbbi nagy felújítási munkáktól, de azzal teljes összhangban zajlik.

(Fotó: ferencvaros.hu)