FRISS

Elvenné a közvilágítást az önkormányzatoktól az Orbán-kormány?


A Népszava friss értesülései szerint a rezsitámogatás fejében átvenné a közvilágítást az önkormányzatoktól a kormány.

Orbán Viktor január végén Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével tárgyalt a Karmelita kolostorban, ahol együtt "áttekintették, hogy az állam milyen segítséget tud adni a nehéz helyzetbe került településeknek".

A találkozó előtt beharangozták, hogy a rezsitámogatás mellett szót ejthetnek arról is, hogy az állam a forráshiányos helyhatóságoktól milyen önkormányzati feladatokat vehetne át. Szita ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "sok olyan van, amit szívesen átadnának az önkormányzatok, de kevesebb, aminek átvételére a kormány nyitott is". Elmondása alapján Orbán Viktor ezek közül a közvilágítást választotta.

A Népszava megkeresésére

a polgármester munkatársán keresztül azt közölte: a közvilágítás államosításáról „még nem szeretne semmit sem kommunikálni”, és „ha majd publikus lesz, elmondja”. A lap megkereste Schmidt Jenőt, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökét, aki elmondta, hogy hozzájuk még nem jutott el a közvilágítás állami átvételéről szóló felvetés, de nem lepődne meg rajta.

(Kiemelt kép illusztráció: Kozma Dénes/Unsplash)