STÍLUS

Új, interaktív Kolodko szobor bukkant fel Budapesten – már most sorok állnak előtte


Vissza a jövőbe? Előre a múltba! Különleges Trabant került a Keleti pályaudvar elé. Megnéztük, mennyien kíváncsiak rá már az első nap.

Tagadhatatlan, hogy a város életében eseménnyé vált minden egyes Kolodko miniszobor kikerülése és a város szerethető apróságait összegyűjtő toplistánkban is előkelő helyen szerepel.

És ez független attól, hogy milyen művészeti értéket tulajdonítanak a szobroknak, a közönség rajong értük. A fanatikusok hajnalban felkelnek, hogy a legjobb fényekkel elsők között fotózhassák az új alkotást, mások sorban állnak napközben, hogy meglőhessék a saját képüket, és van, akiknek családi esemény a szobrok felkeresése és „összegyűjtése”.

Fotó: Bartha Dorka

Reggel első dolgunk volt nekünk is felkeresni az újonnan kikerül Kolodko szobrot a Keleti pályaudvar előtt, a Baross téren. Nem csak a szobor miatt – bár a nyitható tetejű Trabant – ami Budapesten a második ilyen szoci csoda (ki tudja hol áll a másik?), de kíváncsiak voltunk a közönség reakciójára is, töretlen-e még a Kolodko varázs.

Röpke negyed óra-húsz perces várakozás után oda is jutottunk a nyitható tetejű Trabanthoz, ami egyszerre egyesíti magába a keleti blokk ex-szovjet világának nosztalgiáját és a popkulturális álmokat, mivel éppen úgy nyílik, és a kerekei is úgy állnak, mint a Vissza a jövőbe filmek legendás DeLoreanjának. A szobor készülését megörökítő videóban „előre a múltba" szójátékkal utal is az alkotó erre a kapcsolatra. 

Fotó: Bartha Dorka

És a közönségben sem kellett csalódnunk, tényleg elképesztő, milyen hamar és mennyien felkeresték már az első nap reggeli óráiban. A beszélgetéseket hallgatva voltak, akiknek minden szobor megvan fotón, másoknak közös program felkutatni ezeket a kis alkotásokat szülőkkel, gyerekekkel, barátokkal. A beszélgetésfoszlányokból az is kiderült, hogy a jelenlevők szerint a legfotogénebb a budai rakparti Főkukac és a Szabadság hídi Ferenc József a nyugágyban. De ez a Trabant se rossz háttérben a keleti pályaudvar tekintélyt parancsoló épületével. 

Fotó: Bartha Dorka

Nemrég egy cikkben mi is összeszedtük a városban frissen felbukkant szobrokat, ha valaki kedvet kapna egy kis stétához.