Herczeg Szonja tárcája.
Három óra negyvenkét perc van és Marika még mindig nem hozta át a gurulóst. Azt mondta, hogy háromra itt lesz, azután, hogy megcsinálta a tejbegrízt Rozikának, és ha vége lett a Titkok és szerelmeknek. Annak már fél háromkor vége szokott lenni, nem értem.
Csöngessek be? Á, nem zavarom...vagy mégis? Nyugodj már le, hova rohansz? - ripakodok magamra, de hát nagyon izgulok.
Semmim nincs, ami divatos, utoljára 79-ben vettem a körúti butikban egy batikoltat, amúgy meg tele vagyok még a Vörös Októberből vett holmikkal. De most mit csináljak, ha egyszer nem volt azóta rá szükség, elnyűhetetlen darabjaim vannak.
Csöngetnek, ez már biztos Marika lesz.
Igen, ő az, hozta a gurulóst. Kicsit ütött-kopott, jaj, csak szét ne essen! Ezek a repülők ráznak, vagy nem? - kérdem Marikát, de ő csak mosolyog és megnyugtat, hogy higgyem el, nem fogja kirázni a Picket belőle egy erősebb turbulencia.
Mindennek utánaolvastam, tudom, hogy mire figyeljek. Hogy a sampon, a tusfürdő és egyebek vagy a nagy táskában legyenek, vagy csak 100 milliliter lehet nálam. Anikóm kérdezte, mi a fenének viszem? Nem érti a kislány, hogy nekem nem mindegy, mit kenek magamra. Amúgy is, majd kiabáljak ki neki a zuhany alól, hogy fordítsa le nekem, hogy mi van a sampú felirat alatt?
Hogy nézne már az ki?
Viszek mindent szépen, az a biztos. Ki van mérve, egy grammot sem tévedek soha.
Anikó is tudja ezt, együtt sütöttünk minden vasárnap, amikor kicsi volt. Akkor még arról beszélt, hogy Anya, nyitunk egy pékséget a Csengeriben. Ez volt minden álma, saját bolt, két utcával lejjebb. Hát, saját bolt nem lett.
Örülnöm kellene, hogy karácsony után végre láthatom őket.
Már öt óra van, holnap reggel hétkor megy a gép. Biztosan elég, ha hajnali kettőkor kelek? Tomika azt mondta, hogy "Ugyan Mama, ki ne menj hajnalban, elég két órával előtteˇ. De, hát Tomika gyors és fiatal, nem tudja, mit beszél.
Szépen hívtak nekem taxit hajnali háromra. Az a biztos.
Kihűlt az étel, elcsomagolom. Nagyon sok alufólia és zacskó kell, nehogy baj legyen. Azt mondták, kint is megfőzhetem, de ugyan már! Biztos, hogy nem kapok olyan oldalast, mint a Pirosnál a csarnokban.
Szaga nem lesz, natúr.
Kéne egy keveset aludnom. Mi lesz, ha most látom őket utoljára? Mi lesz, ha mire legközelebb jönnek, már kórházban fekszem? Lacusom már rég vár rám, én már felkészültem, hogy megyek hozzá.
Gyorsan elhessegetem a buta gondolatokat, mert Tomika rám szólna, hogy, Jaj Mama, ne rémisztgess, olyan fitt vagy.
Megeszem a kis pofáját a kis hazugnak!
Ez a gyerek is, hogy nő! Már lány is van az életében, azt mondja az anyja. Valami fura nevű faluból származik a kislány és grenninek hív neki Tomi. Vicces.
Beírtam az internetre, de nem sok találat jött ki. Anikómnak meg nem akartam elmondani, hogy hát, lehet rosszul írtam. Ezek a keresők amúgy is olyan furcsák. Sosem az jön ki, amit keresek, hanem mindenféle marhaság. Nem is tudom, minek hívják keresőnek. Az Ica fia szokott jönni, mióta Tomi nincs itthon, hogy ránézzen a számítógépre.
Mindig azzal kezdi, Ne tessék minden marhaságot megnyitni! Hát, köszönöm, fiam, nem vagyok hülye, de akkor meg minek van ez az egész, ha tippelni kell, mit lehet megnyitni, nem?
Jó lesz egy kis kakaó, bekapcsolom a tévét, hátha van valami ismétlés. Még beteszek pár kombinét, hátha az eső miatt hideg lesz.
Lacusommal mindig a Kojaket néztük. Szerette, azt mondta, pofátlan és rendes egyszerre. Nem teljesen értettem a pofátlan részt, de Lacus szemtelenül vigyorgott meg kacsintgatott mikor ezt mondta.
Már csak VHS kazettán van Kojak, de a lejátszó nem működik. Akkor csak kapcsolgatok.
Lehet, hagynom kellett volna egy szelet húst a taxisnak is? Biztosan örült volna neki. Na, sebaj, sütök neki egy adag pogácsát.
Hajnali egy óra van, most már pikk-pakk eljön az idő.
Nem akarok menni.
Nem lehetne, hogy ők jönnek haza?
(Kiemelt kép: Unsplash)