FRISS

Több ezer facsemetét ültettek el a Pesterzsébeti- és a Rákoscsabai-erdőben


2023 első heteiben befejeződtek a FŐKERT erdősítési munkálatai két helyszínen is, amelyek forrása a közösségi költségvetés volt.

5600 erdészeti facsemetét ültetett el a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a BKM Zrt. FŐKERT Kertészeti divízió. Az erdőrészleteket szintén a szakcég üzemelteti majd.

A Pesterzsébeti-erdőben az decemberi ültetési időszakban közel 2700 db erdészeti facsemetét ültettek ki változatos fajösszetételben. Nagy számban került a területre mezei juhar, kocsányos tölgy és virágos kőris, ezen kívül többek között nagylevelű hárs, közönséges mogyoró és kökény is színesíti az erdőképet – derült ki Bardóczi Sándor főtájépítész bejegyzésébőlA fásítás mellett az erdőmegújítási projekt keretében padokat, piknikasztalokat és hulladékgyűjtőket is helyeznek ki a területre 2023 tavaszáig, és a focipálya kapuja is megújul, valamint egy átvezetőutat is létrehoznak a Temető sor és a Kő utca között.

A Rákoscsabai-erdőben az őszi ültetési időszakban közel 2900 db erdészeti facsemetét ültetettek ki, itt is változatos fajösszetételben. Erre a területre is főként mezei juhart, kocsányos tölgyet, valamint fehér, rezgő és fekete nyarat, nagylevelű hársat ültettek, és ide is kerültek kökény- és mogyoróbokrok.

A főtájépítész külön felhívta a figyelmet arra, hogy a kiültetett facsemeték nagyon sérülékenyek, ezért mindenkit arra kért, hogy fokozattan figyeljenek, vigyázzanak rájuk, főként kutyásétáltatás közben.