KULTÚRA

Összefogás a Magyar Rádió legendás 6-os stúdiójának megmentéséért


A 6-os stúdió többek között azért is különleges, mert a terem akusztikai tervezését egy későbbi Nobel-díjasunknak köszönhetjük.

A Magyar Rádió 1936-ban átadott legendás stúdiójának működése során számtalan zenekar és világhírű karmester lépett itt fel (például Ennio Morricone itt vezényelte a Sorstalanság zenéjét), a rádió zenekara most is próbákra használja. Békésy György – aki 1961-ben orvostudományi Nobel-díjat kapott – olyan stúdiót tervezett az épületbe, ami

technológiai értelemben messze megelőzte korát, és maximálisan megfelel még a 21. századi technikai követelményeknek is. Működése most mégis veszélybe került.

Jelen állás szerint a Magyar Rádió területére költöző Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusához nem tervezik megtartani vagy hasznosítani a Magyar Rádió eredeti funkcióit, így a mára már intézményesült 6-os stúdiót sem.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CAPE) egyik, fenntartható építészettel foglalkozó tagja, Márkus Ferenc szerint az épület újjáépítése, rehabilitációja során a meglévő épületet és szerkezeteket érdemben hasznosítani lehetne, akár új funkciót találva azoknak – írja a Józsefvárosi Újság. Ez ebben az esetben azt jelentené, hogy az egyetemi hallgatók tovább használhatnák a legendás helyszínt.

A CAPE petícióját – amelynek célja az, hogy az egyetemi működés keretein belül megmaradhasson a stúdió – itt lehet aláírni.