FRISS

Három rendőrt megkéseltek az éjjel Újbudán, egyikük életét vesztette


A rendőrségi akcióról egy videó is kikerült, amit vélhetően az egyik közeli ház lakója készített, és töltött fel a Youtube-ra. Az elhunyt rendőr februárban lett volna 30 éves.

A rendőrség január 12-én, 22 óra 11 perckor kapott bejelentést, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és a lakásba be akar jutni.

A rendőrök megerősített létszámban érkeztek a helyszínre, ahol a férfi rájuk támadt. A police.hu tájékoztatása szerint a támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A rendőrségi akcióról egy videó is kikerült, amit vélhetően az egyik közeli ház lakója készített, és töltött fel a Youtube-ra. A videón az látszik, hogy egy férfi hátrál a rendőrök elől, majd a kamera elfordul, és egy lövést lehet hallani. 

A helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.  

A rendőrség később közleményben tudatta, hogy az elhunyt rendőr Baumann Péter főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja volt. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.

„A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelgünk munkatársunk helytállása előtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában.”

Fotó: Budapest, 2023. január 13. Rendőrök és mentők Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. MTI/Mátyus Tamás