Miért a budapesti éjszakai élet az egyik legizgalmasabb Európában?

Számos hibája ellenére a budapesti éjszakai élet vitathatatlanul az egyik legsokszínűbb, legélhetőbb és legizgalmasabb Közép-Európában. Persze vannak nagyobb volumenű és változatosabb városok is tőlünk nyugatra, ám a térségben egész biztos, hogy Budapest az egyik legirigyeltebb. Meg is mondom, hogy miért.

Ha valaki kizárólag a lakás-közért-munkahely tengelyen él, vagy csak versfelolvasó estekre jár és úgy vetett egy pillantást a covid előtti Budapest szórakoztatóiparára, akkor valóban csak a Wesselényi utcán át a Király utcába igyekvő angol legénybúcsúsokat láthatta kizuhanni a különböző neonszínű műbőrszékes turistaitatókból. Volt is ebből botrány bőven, lakók feszültek a vendéglátósoknak, vendéglátósok a lakóknak, az önkormányzatok pedig igyekeztek olyan köztes megoldásokat találni, amelyek több-kevesebb sikerrel, de mindenkinek megnyugvást jelenthettek. 

A járvány azonban jelentősen átrajzolta a helyzetet, mára már alig látni őrjöngő férfiakat, helyettük inkább spanyol családok járják a Deák teret. Ettől még persze nem szívódtak fel a romkocsmák, működnek, és olyan pazar éttermek és szórakozóhelyek vannak, amilyenekre szerintem tényleg csak vágynak Pozsonyban vagy Bécsben.

Ez utóbbit onnan tudom, hogy mindkét említett városban van szerencsém rendszeresen zenélni, és csak egy-két olyan hely van, ahol nagyobb tömeg tud összegyűlni úgy, hogy azt a saját környezetében tehesse meg. Bécsben ott a Grelle Forelle és a Das Werk egymás mellett, kicsivel odébb pedig a Flex, amivel tulajdonképpen be is zárult az a kör, ahol a manapság oly népszerű elektronikus zenével lehet találkozni. Akad persze még pár popzenei helyszín, meg koncerthelyszínek, de egész biztos, hogy a világ legélhetőbb városa szórakoztatóiparilag a kanyarban sincs a mi fővárosunkhoz képest.

Pozsony szintén hasonló, ott például simán előfordul, hogy egyáltalán nem talál magának az ember olyan bulit, ahol szívesen magába borítana pár italt és szórakozna egy jót az általa kedvelt zenére.

Helyek persze vannak bőven, de ezeknek a jelentősége eltörpül azokhoz a helyszínekhez képest, ahol valóban kortárs kulturális és könnyűzenei események történnek, s amelyek egyebek mellett szórakozóhelyekként is ékesítik Budapest térképét. Zenészek, szervezők, DJ-k, különféle előadók és kortárs művészek gravitációs pontjai ezek, amelyek rengeteg embernek adnak nem csak munkát, de alkotói teret a feltörekvő zenekaroktól egészen a magyar könnyűzene legnagyobbjaiig. 

Hogy mindez mennyire igaz, arról az Anima Sound System alapító frontembere, Prieger Zsolt úgy vélekedik, hogy a budapesti klubélet pezseg, él, virul. Szerinte ugyan már kevesebb nemzetközi sztár mondja azt, hogy Budapest a világ közepe, de, ahogy – fogalmaz – ez már a 90-es években is csak költői túlzás volt. Szerinte az úgynevezett „helyekből” annyi van, hogy Dunát lehet velük rekeszteni: a kérdés inkább az, hogy hol találunk elkötelezettséget, kitartást, missziót, vagy éppen víziót. Mert, ha már helyek, akkor Prieger szerint alapszabály, hogy a méret nem lényeg, hiszen a Nemdebárban ugyanúgy feltűnhet valami vaskos meglepetés, mint a Zeneakadémián. Fellépőként őt ma már sokkal jobban izgatják a nem mindennapi helyek. Jobban szeret játszani mondjuk a Rumbach Zsinagógában, tavaly pedig az egyik legjobb DJ-zésüket az Akvárium teraszán nyomták le, ami máskülönben nem feltétlenül a kedvenc helye, inkább „egy parkolóház kulturális díszítménye”. Szerinte igazán azok a helyszínek izgalmasak, és ezek jelentősége csak nőni fog a jövőben, ahol a koordináták, illetve a természeti vagy gyárépületi kontextus fontosabbak, mint egy brand.

A legnépszerűbb budapesti helyeket természetesen eltéveszteni sem lehet, hiszen mindenki tudja, hogy hol az Ötkert, a már említett Akvárium, vagy a Morrison’s. Ha valaki valóságszerűbb, undergroundabb élményre vágyik, annak bizony mostanra már ki kell másznia a belváros kényelméből. 

Az a tévedés ugyanis, amit a 2010-es évek közepén-végén elkövettünk, hogy minden a belvárosba szorult, szerencsére megszűnni látszik.  Hogy ennek miért örülök? Mert semmi nem tett annyira rosszat a szórakoztatóiparnak a Hajógyári sziget óta, mint az, hogy egymásra pakolták őket.  Így kénytelenek voltak egymással versenyezve kaotikus programrepertoárokat produkálni. Talán az egyik utolsó ilyen, sikeresen működő bástya a Corvintető volt, ami később Corvin Clubként üzemelt tovább a bezárásáig – vagy maximum a Fogas felett üzemelő Lärm, de ezeken kívül csak katasztrofális kísérletek voltak arra, hogy egymás mellett tematikus helyek életben maradhassanak.

Szerencsére mostanra a külvárosba került egy csomó olyan hely, amely miatt tényleges irigység fogja el a környező országok lakóit. Ott a hányattatott sorsú Dürer Kert új helyszíne a Hengermalom úton, amely a lehető legautentikusabb módon vitte magával a kulturális eklektika szellemiségét az Ajtósi Dürer sorról. Ott a Park, amely az egyik legnagyobb koncerthelyszín a fővárosban, nem messze onnan pedig ott az Arzenál, amely a legnagyobb hatású techno klub a fővárosban. De Csepelen is nyílt két új hely, az Enter és a Playground, amelyek szintén az elektronikus zene frontját erősítik a Csepelművek területén.

Utóbbi kettő viszonylag új helyekként üzemelnek a fővárosban. Az Enter és a Playground egyik tulajdonosa, Gallai Gábor úgy fogalmaz a „rozsdaövezeti” környezet kapcsán, hogy „Voltak időszakok, amikor egy A38-ra is csak nehezen lehetett kicsábítani az embereket a belvárosból, de szerencsére ez ma mar nincs így. Rengetegen felismerték, hogy ha normális hangerőn szeretnének bulizni és nem feltétlenül csak reggel 6-ig, akkor ezek a legideálisabb helyszínek ahhoz, hogy az emberek kompromisszum nélkül szórakozhassanak. Valamint az ilyen helyeken kevésbe találkozni oda nem illő emberekkel, hiszen, aki célirányosan kimegy egy ilyen eseményre, az tudja, hogy hova megy és miért. Félreeső raktárakban pedig már a kezdetektől mennek a partyk Nyugat-Európában és itthon is egyaránt, de tény, hogy a megállíthatatlan urbanizáció miatt folyamatosan szorulnak ki a klubok a rozsdaövezetekbe.” 

Ha mégis a belvárosban maradnánk

De említhetjük még a Barba Negrát rockzenei fronton – vagy, ha nagyon a belvárosban akarunk maradni, ott a Madách tér, a Robot, a Roots, vagy a Három Holló, ahol ugyancsak jelentős hatást mérnek a főváros kortárs kulturális életére. Ezt a sort ténylegesen estig lehetne sorolni a Gólyától az Aurórán át a Turbináig bezárólag, függően attól, hogy kinek milyen zenei és szórakozásbeli preferenciái vannak. 

Mivel azonban itt nem helyszínajánlást szeretnék tenni, elmondom, hogy mindez mitől állatira izgalmas: azért, mert a fenti néhány példával nagyjából a teljes könnyűzenei spektrumot le lehet fedni. Elektronikus zene, popzene, koncert, rock, goth szubkultúra, punk, hiphop, és akkor még nem beszéltünk a Magyar Zene Házáról, vagy az Art Quarterről Budafokon. Ezek a helyek pedig nemcsak kocsmák, de zömmel szórakozóhelyek és kulturális terek is, amelyek szélsőséges esetben egy éjszaka alatt végig látogathatók - ez pedig egy olyan szellemi körutazást jelent, amit talán Berlinben tehet meg legközelebb az ember. Ennek a jelenségnek (bár sokszor nagy áron) rettenetesen jót tett, hogy a jelentős helyek organikusan tudnak ismét fejlődni, egymástól távolabb, némileg kisebb versenykényszerben, ez pedig érezhető hatást tett a budapesti könnyűzenére. 

Mindebből egyenesen következik, hogy a budapesti éjszakai élet olyan kulturális tőke, amely nemzetközi szinten vonzza az embereket, s amely egész biztosan alakítható úgy, hogy az ne turistamágnesként tűnjön fel a fővárosiak számára, hanem olyan saját értékként, amit érdemes megtartani és tovább fejleszteni.

(A cikk szerzője a zeneiparban dolgozik)

Fotó: Andrási Ingrid