1849 óta köti össze Pestet és Budát – több mint 170 éves múltja során valóban a történelem szemtanúja volt. De mi most az egészen „apró” titkaira és részleteire voltunk kíváncsiak – milyenek azok az 5000 köbméteres betontömbök, amelyek a helyén tartják a hidat a talpunk alatt, és hogyan mérik a pilonok tetején levő koronasaruknál az elmozdulást a nyári kánikulákban? Egyáltalán, milyen a híd pilonja belülről? Na és a kilátás a tetejéről? A híd minden titkát ismerő hídmesterrel, Fazekas Jánossal és Bódis Krisztián fotóssal kerekedtünk fel, megkeresni a válaszokat.
Bartha Dorka írása.
A Lánchíd éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg. Sétáljon át egy hölggyel Budára és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú. Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla.
– írja Szerb Antal a Budapesti kalauz marslakók számára könyvecskéjében. Nos, híd nem csak hosszú (igazából rövid is, a többi hidunkhoz képest) de ha elindulunk fölfelé a pilonban, akkor elég hamar megérezzük, milyen magas is. Mivel itt a pilonokban nincs belső létra, mint az Erzsébet- vagy Szabadság-hídban, itt bizony magán a láncon kell felmászni a titkos zárt ajtóig, ami a bejáratot rejti a pilonba.
A pilon belsejében (ami kintről nézve a híd boltív feletti masszív része) az alsó szinten láthatjuk a két koronasarut, a láncokat itt kapcsolták össze, és a nyári kánikulában vagy a leghidegebb téli fagyokban itt van lehetősége a hídnak „mozogni”. A hőtágulás okozta dilatációkor a dupla görgőkön akár 3 centit is mozog a híd. Ezeket a hídtest teljes felújításával és lehorgonyzásának megújításával járó 1914-es renováláskor helyezték el itt.
A hidat a második világháborúban a visszavonuló németek az utolsók között robbantották fel, 1945 január 18-án, de a lehorgonyzó kamrák (ezeket is mutatjuk hamarosan!) vizesedése miatt csak a pesti oldalon elhelyezett robbanótöltetek aktiválódtak. Ez azzal járt, hogy a Pest felőli oldalon a láncok kiszakadtak a kamrából és a pilon tetején lévő sarukat is magukkal rántották, ahogy a híd a saját súlya alatt összeroppant középen. Itt a pesti oldalhoz közeli pilonban állva jól látszik, hogy Pest felé nézve még sok helyen az eredeti, 1840-es évekből származó hatalmas köveket láthatjuk belül is, míg a Buda felőli oldalon már csak betonnal találkozunk.
De menjünk még egy „emelettel” magasabbra a vaslétrán, hiszen a második belső szinten is rengeteg izgalmas történelmi emléket találunk. Elsőre vandál firkálásnak tűnhet, mégis nagyon fontos történelmi emlék a sok szénnel felírt név, ezek reméljük a felújítás során is megmaradnak. Hiszen ha jobban megnézzük Szabó Ferencz vagy Gaál István neve mellett szereplő dátumot (1949. XI. 10.), azt látjuk, hogy az éppen a híd újjáépítésnek időszaka. 1949 november 20-án, éppen száz évvel az eredeti avatása után adták át a felújított hidat, aminek elemei nagyrészt a Dunából kiemelhetőek és megmenthetőek voltak. De találunk szignókat a 70-es években lezajlott felújítás munkásaitól is.
Innen ha még egy kicsit mászunk felfelé, akkor végre kiérünk a pilon bádogozott tetejére (éppen olyan, mint a párizsi háztetők). A látvány elképesztő, még egy ilyen kicsit fátyolos napon is, amikor mi jártunk fent. És maga az érzés is nagyon furcsa, hogy itt lehetünk. A tudat, hogy egy ennyire (világ)híres és ismert helyszínen vagyunk, mégis egy ennyire ismeretlen szemszögből láthatjuk a hidat magát és a körülöttünk elterülő várost, egészen hátborzongató. Amint összeszedtük a bátorságunkat a lefelé tartó útra, elindulunk újra vissza, végig a hídtesten, hogy miután láttuk a fenti világot, kicsit alászálljunk oda, ahol ezt az elképesztő szerkezetet megtartó erők ténylegesen vannak.
A húsz méteres létrán egyensúlyozva azért itt is szükség van némi bátorságra, de megéri, hiszen a nagyjából a Duna medrének fenekével egy mélységben lévő lehorgonyzó kamrák is lehengerlő látványt nyújtanak. A nyers erő szinte tapintható, ahogy a hatalmas betontömbök fixen tartják a láncok feszülését. Az állandó szivárgás ellen dolgozó szivattyúkat látva már sokkal érthetőbb, hogyan ázhatott itt el annyira a robbanóanyag ‘45 telén, hogy nem léptek működésbe. Ha a szivattyúk nem lennének, egy hónap alatt már itt is derékig állhatnánk a vízben.
A láncok két sora között felpillantva láthatjuk is a felszín fényeit. És azt a szűk járatot is, ahol bizony időről-időre végig kell kúszni ellenőrizni az itteni láncok állapotát.
A kalauzunk ide is Fazekas János hídmester, akinek tényleg elképesztő történetei vannak erről a hídról is – annyi izgalmas dolgok mondott, hogy inkább egy külön interjúban meséljük el hamarosan, hogy hol is volt a híd alatti titkos próbaterem, vagy hogyan tanulta meg a hídmesteri munka minden csínját-bínját, és persze, hogy hol is van az alagútban a hídmesteri iroda és lakás.
Március 17-én megindul a Lánchíd oly nagyon várt felújítása, elsőként a gyalogos forgalom elől zárják le, majd nyáron, júniustól várhatóan az autós közlekedés is szünetelni fog a munkálatok 2023-as befejezéséig.
Na de miért pilon, és miért nem pillér? A két szerkezet közötti különbség röviden úgy magyarázható el, hogy a pilonra lánccal vagy kábellel „fel van akasztva” a híd szerkezete, ezért a Lánchídnak, az Erzsébet hídnak, vagy épp a Megyeri hídnak pilonja van. A hídpillér ezzel szemben alulról támasztja meg a híd szerkezetét, ilyen például az Árpád híd, vagy a Margit híd.