132 évvel ezelőtt, 1894. július 29-én született a híres költő rokona , akinek vak emberként is az irodalom és az olvasás okozta a legnagyobb örömöt.
„Három éves korában veszítette el szeme világát. A skarlát meg egy rossz orvos tette vakká. Azóta tompa szürkeség árnyékolja tekintetét, korai emlékei meleg családi kört idéztek. Dalos kedvű apjáról, aki ünnepi alkalmakkor Csokonai-dalokat énekelt nekik. S már ekkor mindennapos barátja a könyv, a mese, s szinte imádság a költő-ős emlékezete. Ahogy később elsajátította a betűvetést, a vakok ábécéjét-jét, mind többet olvasott a számukra átírt könyvekből. Ám az irodalom értékeinek csak csekély hányadával ismerkedhetett meg” – írta az Ország-Világ riportere, miután 1957 tavaszán a Vakok Intézetében járt, hogy meglátogasson egy ott élő igazán „neves” asszonyt.
Csokonai Vitéz Gizellát. Aki lassan több mint ötven éve volt az intézet lakója. És aki maga is írt verseket.
Az Ország-Világ szerkesztőségébe egy olvasó, Csokonai Vitéz Zoltán réven jutott el a 20. századi Csokonaiak híre. A Keravill-boltban dolgozó férfi mesélte el, hogy szép és híres nevük nem véletlen, a családfán az ő águk a költő nagyapjának testvérétől ered.
Mivel 1957-ben nem volt szokás a háború előtti lapokat idézni, így csak az idősebb olvasók számára csengett ismerősen Gizella neve. 1922-ben Az Est újságírója „fedezte fel” mint szenzációt, de két évvel később Ady egykori menyasszonya, Dénes Zsófia kereste fel, s Világ című lapban közölte a találkozóról írott cikkét. Amelyből kiderül, hogy Gizella felmenői kellőképp távoli rokonok ahhoz, hogy a költőről addig ismeretlen információkat adjanak. „Mi Debrecenből jöttünk Pestre és bár autentikusan, okiratok szerint vagyunk azonos család a Vitéz Mihályéval, de oldalágról származunk, mert sem a költőnek, sem pedig fivérének, a vándorszínésznek nem voltak egyenes leszármazottjai. Korán halt el mind a kettő, Csokonai Mihály, amint bizonyára tetszik tudni, harminckét éves korában, fivére pedig úgyszólván legelső színpadi kísérletei után. Családom birtokában nincsenek se levelek, se kéziratok: a költő teljes írott hagyatékát a debreceni levéltár őrzi” – mesélte Gizella, aki azt is elárulta, hogy a kedvenc költője Tompa Mihály, Csokonairól pedig így nyilatkozott: „Én tőlem a szilaj versei nagyon idegenek. Ami természetes, mert nő vagyok és ezenkívül világtalan is. Nagyon szeretem a Tihanyi echóhoz, a Magánossághoz, a Reményhez írt verseit, A lélek halhatatlanságáról irt ódáját. A Lilla-versek közt vannak nagyon bájosak, a Dorottya felüdít, de a bordalok elidegenítenek”.
Az már Az Est cikkéből is kiderült, hogy Gizella verseket ír, de a közönség nyomtatásban csak 1931-ben olvashatta műveit. A fénytelenség világa című kötet Herczeg Ferenc előszavával jelent meg, ám azt nem mondhatnánk, hogy méltatlanul lett elfeledve: e verseket sajnos nem lehet e napon említeni a nagyokéval.
Gizella ezzel együtt talált neki való elfoglaltságot: korrektorként, gépíróként, távírászként dolgozott, illetve a Vakok Intézetének könyvtárosaként. Ő maga is számos művet készített Braille-írással. 1965-ben hunyt el 71 éves korában.
Képünkön egy részlet a Tolnai Világlapja 1931. március 18-i számából. Csokonai Vitéz Gizella 61. oldal hírességei közé került.
