Nagyszabású ünnepséget rendeztek május elején a BKV Akácfa utcai székházában: kitüntették mindazokat, akik 30, 35, 40, 45, 50 éve dolgoznak a vállalatnál. Noha az esemény hivatalos elnevezése is törzsgárda-ünnepség volt, nem vennénk mérget arra, hogy a fiatalabbak is tisztában vannak a kifejezés jelentésével.
A törzsgárda szó eredete a múlt ködébe vész, de az indián törzsfőnökhöz bizonyosan nincs köze. A törzstiszt, törzsőrmester, törzsőrség stb. szavaink alapján katonai vonatkozásokat sejtet, ám a 19. században legfőképp a színház világában terjedt el. Régi társulati tagokra éppúgy értették, mint a „bérletes” közönségre, olykor-olykor a politikában (hű párttagok) és a munka világában (lojális beosztottak) is használták. „A kolozsvári társaság, már esztendőkkel előbb, divatba hozta nyaranta a debreczeni kirándulásokat. Ez ifjú vándortársaság is oda irányozta Kolozsvárról jövet, útját. Nagy baj volt, hogy a jó debreczeniek, kik hozzá szoktak a kolozsvári törzsgárda jó játékához, éppen ebben találtak sértő dolgot. Rossz néven vették, hogy ime Kolozsvár már nem is érdemesíti őket a javabeli színészekre, hanem fiatal kezdőket küld helyettök” – olvasható Bayer József A nemzeti játékszín története című 1887-ben megjelent kötetében, amelyben a szerző a leirtakat „1806 körülire” datálja.
A szializmus éveiben országosan elterjedt jelentéshez – amelyet leginkább így definiálhatnánk: a „hűséges dolgozó megbecsülésének jele" – legközelebb a Budapest folyóirat 1907-es főszerkesztői beköszöntője áll. A lap ekkor lépett a harmincadik évfolyamába, és ezzel indították útra: „Egy névsort közlünk itt alább. Ez a tábor: a mi erősségünk, a mi büszkeségünk.
A »Budapest«-nek legrégibb előfizetői: a törzsgárda.
Nagy része a lap megindulása óta hűséges olvasó, akiket a zűrzavaros hirlapáradat sem tudott tőlünk egy napra sem elszakítani. (…) Ők, mint egy nagy család tagjai, közvetlen részesei a mi jubileumi ünnepünknek. Amidőn a magunk örömére és büszkeségére itt megörökítjük neveiket, családias érzelmekkel, hálás szívvel köszöntjük őket!”
Ezt követően pedig név szerint felsorolták a „30 éves", a „több mint 25 éves”, valamint a „több mint 20 éves” előfizetők névsorát.
Már említettük, hogy az efféle név szerinti aktus a szocializmus éveiben vált az ilyesfajta törzsgárda-rendszer szinte kötelezővé, és sok helyen már 5 évtől kezdve járt valamiféle jutalom.
A látványos ajándék-elemeknek meglehetősen széles spektruma volt az oklevéltől az aranygyűrűig,
de a lényeg általában a borítékban volt, bankjegyek formájában.
Csakhogy ezt azt 1950-es években illetlenség lett volna kimondani, ezért az illetékesek megpróbálták erkölcsi alapokra helyezni a témát, valamint közeli példaképeket faragni az egyszerű munkásokból, akiknek egy része talán el sem tudott volna helyezkedni máshol.
„Mi a célja a törzsgárda megszervezésének?" – tették fel kérdést 1959-ben a Péti Nitrogénművek igazgatójának, aki így válaszolt:
– A vezetők a fontosabb gazdasági célkitűzések megvalósítása előtt összehívják a törzsgárda tagságot, és meghallgatják azok véleményét. A törzsgárda tagjainak kötelessége, hogy a munkában élenjárjanak, legyenek bátor kezdeményezők, hiszen ők jobban összeforrtak az üzemmel, jobban ismerik annak problémáit. A törzsgárda megszervezése remélhetőleg tovább csökkenti a fluktuációt, a munkaerővándorlást. Az üzemi tanács fontosabb tanácskozásaira, tanácsadás céljából, hasznosan bevonhatja a törzsgárda tagjait – mondta illetékes elvtárs, de mielőtt megpróbálnánk a „hasznos bevonódást" valamiféle fizikai valóban elképzelni, érdemes felidézni a „konkrétumokat" is. „Természetesen a törzsgárda tagjai fokozottabb megbecsülést élveznek a vállalat dolgozói között" – jelentette ki az igazgató, ez pedig a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Péti Nitrogénművekben a szakszervezet pályázatot hirdetett a dolgozók számára, hogy hogyan nézzen ki a törzsgárda-jelvény.
„43 boríték hever a Péti Nitrogénművek szakszervezeti irodájában Lukács László a. b. elnök elvtárs asztalán. Lukács elvtárs érdeklődve, némi izgalommal bontja fel őket, illetve a már felbontott és számokkal ellátott borítékok tartalmát sorra szemléli. Feladó nincs ezeken a borítékokon, s tartalmuk nem is levél , hanem rajz. „Sorstárs”, „Felszabadulás”, „Eszter“ stb. jeligék árulkodnak arról, hogy a levelek pályázatra érkeztek be" – írta Középdunántúli Napló 1959 márciusában, s a tudósításból kiderül, hogy a törzsgárda I. fokozat zománcozott, a II. fokozat bronz, a III. fokozat pedig alumínium kivitelben készült jelvényt érdemel. „A jelvénytervezés, a 31 tervező pályázó 54 pályaműve azt bizonyítja, hogy a Nitrogénművek dolgozói helyeslik az új mozgalmat, s
azok a pályaművek is, amelyek a zsűri ítélete alapján nem bizonyultak alkalmasnak jelvénykészítésre, kimondatlanul az idős, régi dolgozók, a ,»törzsgárda-tagok« megbecsülését tanúsítják
– állapította meg a Középdunántúli Napló tudósítóje, de ezzel együtt figyelmeztetett is: „Ha a törzsgárdatag önkényesen kilép a munkából, vagy fegyelmi úton elbocsájtják, egyidejűleg megszűnik törzsgárdatagsága is".
Az anyagi elismeréssel kapcsolatos szemérmeskedés csak évekkel később kezdett elmúlni. Ekkorra a dolgozók már inkább viccként tekintettek jelvényre, oklevélre. A hatvanas évek közepén megjelent egy új generáció, amelynek tagjai a világért sem tűztek volna ki jelvényt és szobájuk falát sem dekorálták volna törzsgárda oklevéllel. De ekkor már a sajtó sem erőltette annyira az ilyesmit, sőt úgy tűnt, 1966-ban a párt ideológiai folyóiratában, a Társadalmi Szemlébe mintha meghirdették volna az új szemléletet. „A megfelelő bánásmód, a kedvező munkakörülmények és az erkölcsi elismerés fontos részei az ösztönzésnek, de nem merítik ki azt. Kívánatos, hogy a dolgozókat – mindenekelőtt a törzsgárdatagjait – egyéni anyagi érdekeik révén is a vállalathoz fűzzük. A közelmúltban hozott bérügyi intézkedések sok szakmában adnak ugyan lehetőséget a helyzet javítására, de további intézkedések is szükségesek ahhoz, hogy nagyobb eredményeket érhessünk el” – írták, s ezzel tulajdonképpen kimondatott a rendszer lényege.
A törzsgárda fontossága és jelentése a rendszerváltás tájékán kezdett okafogyottá válni, hiszen számtalan biztos állás és munkahely szűnt meg egyik-napról a másikra, az addigi nagy munkaerő-toborzások helyett az létszámleépítés vált általános gyakorlattá, az új cégeknek pedig nem volt szükségük semmiféle ösztönzőre. Ám az olyan régiek, amilyen a BKV is, ma is tartják magukat az eredeti elképzeléshez. Noha a törzsgárda tagság legvonzóbb eleme továbbra is anyagi jellegű, az utóbbi évek a törzsgárda „közösségiélmény-faktora is jelentősebbé vált.