A Bajnokok Ligája döntőjére a csapatok mellett szurkolók és vendégek tízezrei érkeznek a fővárosba, dedikált repülőgépekkel és kereskedelmi járatokkal egyaránt. A szokásos napi utasforgalmon felül tehát több tízezer, charter- és menetrend szerinti járatokkal, továbbá magánrepülőgépekkel érkező és induló szurkolót és vendéget kell majd kezelni.
2026. május 30-án Bajnokok Ligája döntő lesz Budapesten, ami miatt valószínűleg, ahogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter is (új ablakban nyílik meg)felhívta rá a figyelmet, a valaha volt legnagyobb egyidejű utasforgalmi terhelés vár május 29-30-31-én a budapesti repülőtérre és a repteret kiszolgáló tömegközlekedési járatokra is.
Mint mondta, a világ egyik legnézettebb sporteseményét rendezik a fővárosban, a sikeres szervezés az egész ország közös érdeke, úgyhogy a kormány mindenben támogatja a szervezőket és a közlekedési cégeket, illetve a rendvédelmi szerveket.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér május 19-én, kedden ki is adott (új ablakban nyílik meg)egy közleményt, amiben elmondta, hogy a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül a UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre.
„Az előkészítő munka 10 hónappal ezelőtt, 2025 nyarán kezdődött. A Budapest Airport koordinálásával speciális munkacsoport alakult, amelyben többek között az UEFA, az NRÜ, az RRI, a HungaroControl, a NAV, a polgári légiközlekedési hatóság, a repülőtéri földi kiszolgáló vállalatok, valamint közlekedési szolgáltatók (taxitársaságok, tömegközlekedési vállalatok) is részt vesznek” – olvasható a közleményben.
A világszerte nagy érdeklődésre számot tartó eseményre ugyanis, hívják fel ők is a figyelmet, a csapatok mellett szurkolók és vendégek tízezrei érkeznek Budapestre, dedikált repülőgépekkel és kereskedelmi járatokkal egyaránt. A szokásos napi utasforgalmon felül tehát több tízezer, charter- és menetrend szerinti járatokkal, továbbá magánrepülőgépekkel érkező és induló szurkolót és vendéget kell majd kezelniük.
A várakozások szerint május 29. és 31. között a járatok száma a megszokotthoz képest megduplázódik, sőt szombaton és vasárnap, azaz 30-án és 31-én az sem kizárt, hogy naponta közel 800 járat fog közlekedni. A kisgépes forgalom is jelentősen meg fogja haladni a szokásos szintet.
„Ez a feladat kivételes koordinációt igényel az esemény szervezésében részt vevő összes szervezet, vállalat és hatóság között.”
A repülőtér speciális légiforgalmi és utaskezelési folyamatokat dolgozott ki az esemény időszakára, továbbá ideiglenes infrastruktúra-elemeket is kialakít. Ennek részeként a Budapest Airport megnyitja az 1. Terminált is, amely az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, ahol a Wizz Air londoni járatait kezelik majd.
Ez azt jelenti, hogy május 29-én, 30-án és 31-én bizonyos Londonba tartó és onnan érkező Wizz Air járatok az 1. Terminálra, illetve onnan közlekednek majd. Ezen kívül az épületben az utasok számára étel- és italvásárlási lehetőség, valamint a terminálépületek előtt a különböző közlekedési szolgáltatások drosztjai is elérhetőek lesznek.
Az esemény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik, a munkát pedig számos önkéntes kolléga támogatja. A gördülékeny utaskezelés érdekében a check-in pultoknál, a biztonsági ellenőrzésnél és a határátlépési pontokon is bővített kapacitással készülnek.
A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy annak érdekében, hogy a járatukat biztonsággal elérjék az érintett napokon, valamint az azokat megelőző 1-2 napban is a repülőgép indulása előtt legalább két és fél órával, vagy ha légitársaságuk javasolja, még korábban érkezzenek a repülőtérre. Számoljanak esetleges útlezárásokkal és torlódásokkal is, és a szokásosnál több időt szánjanak a repülőtérre történő utazásra. A környező területeken átmenetileg megnövekedett zajterhelésre is lehet számítani, a vállalat ebben is kéri a lakosság türelmét és megértését.
Ahogy egyébként az Énbudapestemen is (új ablakban nyílik meg)összefoglaltuk, a címvédő Paris St. Germain és az Arsenal játssza majd a döntőt szombaton este 18 órától a Puskás Arénában. Az idei rendezés egyik érdekessége egyébként, hogy a szokásosnál korábban kezdik a meccset, a Bajnokok Ligája-döntők kezdési időpontja eddig ugyanis 21 óra volt. A változtatást azzal indokolta az európai futballszövetség, hogy ezzel mindenki számára még hozzáférhetőbbé és inkluzívabbá válik a futballszezon csúcspontja.
