A Főváros áprilisban – ami amúgy is a költészet hónapja – számos forgalmas köztéri helyszínen verseket és idézeteket helyezett ki.
Április elején jelentek meg az új köztéri CLP-k és a járművek belsejében a kisebb plakátok, amiken magyar költők idézetei köszönnek vissza.
Országszerte több településen is úgy döntött a vezetés, hogy nem enged teret az általuk uszító, gyűlöletkeltőnek nevezett plakátok megjelenésének.
Pécsett március végén jelentette be Péterffy Attila, Pécs polgármestere, hogy „Véget vetünk az uszító, gyűlöletkeltő plakátoknak Pécsett! Pécs szabad, gondolkodó közössége megérdemli, hogy ne kelljen nap mint nap nyomasztó, félelemkeltő, ráadásul adóforintokon fizetett óriásplakátokat látnia”.
De Budapesten Óbudán is úgy döntöttek, hogy „Egy újságot becsukhatunk, egy videót kikapcsolhatunk, de a plakát mellett naponta elmegyünk. Éppen ezért a közterületi kampányoknak különösen erős etikai felelőssége van” nyilatkozta az óbudai alpolgármester, Őri László.
A Fővárosi Önkormányzat, az áprilisi költészet napja alkalmából és ellensúlyozva a propagandaplakátok látványát és üzenetet, számos forgalmas csomóponton olyan versidézeteket helyezett ki – József Attila és Kányádi Sándor csodás sorait – amelyeket olvasva megtaláljuk a kapcsolódást a jelenlegi helyzetünkkel de lelki útravalót is adnak a következő napokra, hetekre.
