A mai napon, január 25-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Bereményi Géza. Akiknek a neve mellé jó esetben annyit írnak: író, a leggyakrabban ezt: Cseh Tamás dalainak szövegírója. Ugyanakkor aligha akad hozzá hasonlóan sokoldalú magyar alkotó. Aki ráadásul minden műfajban, amelyben alkotott teljes értékű műveket hozott létre. Ehhez most legyen elég indoknak annyi, hogy egyebek mellett négy, számos díjat nyert egész estés mozifilm – Tanítványok, Eldorádó, Turné, Hídember – rendezője.
„Pedig Bereményi Géza a lehető legszabályosabban és legszerencsésebben indult. Legelső publikációjával, A svéd királlyal (Naponta más, antológia, Magvető, 1968.) szinte csodagyerek hírébe került, s hasonló című novelláskötetével (Magvető, 1970.) nemcsak az élénk várakozást elégítette ki, hanem az ekkor szinte falanxként színre lépő írónemzedék vonásait is markánsabbá tette. S éppen azokkal az írói erényeivel, amelyek máig meghatározóan sajátjai: históriai elemző igényével és következetes nemzedék-kritikájával” – írta Alexa Károly 1977-ben a 31 éves Bereményi Gézáról szóló portréjában, amely a Mozgó Világ folyóirat Pályaképek-rovatában jelent meg.
Noha a szöveg minden szava érvényes ma is, a a legfontosabb és legérvényesebb közlés akkor is és ma is a „pedig” kötőszó a mondat elején. A szerző ugyanis néhány bekezdéssel korábban azzal kezdi Bereményi munkásságát ismertető írását, hogy annak szabálytalanságaira hívja fel a figyelmet. Bereményi Gézát is művei minősítik, de szüntelen művészi határsértései minden kritikusi megállapítást csak megszorításokkal és kiegészítésekkel, gyakran önmaguk ellentéteivel együtt – a paradoxonig! – tehetik érvényessé, vagy legalább méltányossá; s érdemes szemmel tartani a pályakép fordulatait is, a szüntelen terepváltást” – írta Alexa Károly, de egyúttal megpróbálta lajstromozni Bereményi „határsértéseit”a következőképp: irodalom; film; színház; „könnyű műfaj”; underground.
49 év telt el azóta, de az keletkezési évszám megjelölése nélkül is nyugodtan közölhetnénk e listát, legfeljebb a két utóbbit váltanánk ki a „dalszövegírással”.
Ugyanakkor Bereményi Géza életműve épp a határsértéseinek köszönhetően példátlan és megismételhetetlen. Regényíróként, filmrendezőként, és természetesen (de nem mindenek előtt) dalszövegíróként is olyan művek fűződnek a nevéhez, amelyek nemcsak a századvégi-ezredfordulós kiemelkedő alkotásai, de az magyar kultúra évszázadai tükrében is klasszikusoknak tekinthetők.
