161 évvel ezelőtt a mai napon, január 15-én nyílt meg a Vigadó, teljes nevén a Pesti Vigadó, amely a 19. századi főváros társasági életének legfontosabb helyszíne volt. A Feszl Frigyes tervei alapján készült épületet a szakma nagy része kritikával illette - a legváltozatosabb okokból. "A nemzeti építőművészet kialakítására törekvő Feszl az 1859 és 1865 között épült Vigadóban sajátosan ötvözte a romantikus stílusjegyeket a keleties-népies elemekkel. Már kortársai is úgy vélték, hogy a magyaros jelleg leginkább a formabontó módon bajuszos férfifejekkel díszített oszlopfőiben, illetve a magyar huszárok mentéjének paszomány-ornamentikáját stilizáló vitézkötéses motívumaiban érhető tetten" - olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján közölt cikkben, melynek szerzője, Schmidt Anikó külön is hangsúlyozza, hogy a kritika elsősorban azért viselte meg az építészt, mert a kortársak nem értettek meg a nemzeti építészet jegyében született koncepcióját. "Mérvadó vélemények a különféle stílusok ötvözését (az utókorral ellentétben) nem újító egyediségnek, hanem az egyöntetűség hiányának értékelték. A legkíméletlenebb (és vélhetően ezért a legtöbbet idézett) kritikát Theophil Hansen (1813–1891) dán születésű, de elsősorban Bécsben foglalkoztatott építész fogalmazta meg, aki „kikristályosodott csárdásnak” nevezte a Vigadót. A neoklasszicista stílusban tervező, nagy elismertségnek örvendő Hansen nem értékelte nagyra magyar kollégája nemzeti romantikus útkeresését. Feszlt a túlnyomórészt negatív visszhang nagyon megviselte, ezt követően évekig nem tervezett semmit" - írja a levéltáros.
A korabeli sajtó bírálata már soikkal kevésbé volt sértő. "Noha a vigadó külső alakja s belső fölosztása a legkülönbözőbb hibáztatások, kifogások s megrovások tárgya, valljuk be őszintén azon igazán nagyszerű benyomást, mire fényesen világított, óriási arányok a megdöbbenő szemlélőre gyakorolnak. Nincs fejedelem, legyen az még oly hatalmas, kinek szégyenére válnának e termek s tán nem tulozunk, midőn azt állítjuk, hogy alig van közterem bármely európai fővárosban, mely a mienkkel, legalább roppantság tekintetében, mérkőzhetnék, s amit aesthetikai szépség tekintetében az épitész elmulasztott, azt, belsőleg legalább, elfeledtetik a virágok, a szőnyegek a tükrök s a fölötte ragyogó kivilágítás" - írta a megnyitót követően a Vasárnapi Ujság.
A Vigadóval kapcsolatos ellenérzések csak fokozatosan szűntek meg, ám mivel az épület számtalan jelentős eseménynek adott otthon, az épület maga egyre kevésbé volt fontos. 1867-ben, a királykoronázás tiszteletére rendezett banketten Ferenc József is részt vett, 1873-ban pedig itt tartották az első budapesti közgyűlést, s mondták ki, hogy magyar főváros Pest, Buda és Óbuda egyesítésével Budapest.
Az épület 1944-1945-ben rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett, az ötvenes években elkötelezett műemlékvédelmi szakemberek akadályozták meg bontását. Újjáépítése azonban csak a hatvanas évek végén kezdődött és 1980-ban fejeződött be jelentős építészeti kompromisszumok árán. A Vigadót 2004-ben be kellett zárni, s ezután kezdődött korhű és hiteles felújítása, amely 2014-ben fejeződött be.
