A szocializmus éveiben a fogyasztóvédelem inkább csak elvileg létezett. A hatalom profi szakemberek alkalmazása helyett inkább egy olyan, civilekből álló mozgalom működését erőltette, amelynek tevékenységét sokkal inkább az eszme ihlette, mint gyakorlatiasság. 1968-ban lépett érvénybe a népi ellenőrzésről szóló törvény, amely kimondta:
A népi ellenőrzés általános hatáskörű állami ellenőrző szervezet, amely feladatait az állampolgárok széles rétegeinek az ellenőrzési munkába való bevonásával, a társadalmi szervezetekkel együttműködve oldja meg.
Noha az állampolgárok sérelmeikkel közvetlenül is felkereshették a különféle népi ellenőrzési bizottságokat, az ajánlott ügymenet a panaszkönyvbe történő bejegyzés volt, amelyet minden szolgálató köteles volt vezetni és a problémás esetek során a vevő rendelkezésére bocsátani. Mindez persze az erőviszonyoktól is függött. Voltak agresszív üzletvezetők, akik egyszerűen megtagadták a könyv kiadását, mások párhuzamosan vezettek két panaszkönyvet és kedves vevő az eredetit csak akkor kapta meg, ha éppen dicsérni akart. Persze megtörténhetett ennek a fordítottja is, amikor a begőzölt vevő ok nélkül írt volna sérelmes bejegyzést.
A fogyasztói érdekvédelemnek azonban volt egy harmadik, nem hivatalos, ám mégis hatékony módja: az olvasói levél. Bizonyos sajtótermékeknek volt olyan felülete, amely kifejezetten a dühöngés levezetésére szolgált. E panaszokat azonban csak akkor közölték, ha a levélíró nevét és lakcímét is megosztotta. Nem lehetett csalni, a szerkesztők ellenőrizték a forrás hitelességét...
A fővárosban az Esti Hírlap rovata volt a legnépszerűbb, amelynek az volt a címe, hogy Itt a budapestiek beszélnek. Ma, január 14-én van éppen hatvan éve, hogy az egyik olvasó olyan problémával jelentkezett, amelyet ma már alig veszünk észre, akkoriban viszont új jelenségnek számított. Akárcsak a probléma helyszíne, az önkiszolgáló élelmiszer bolt.
"December 27-én 18 óra tájban férjemmel vásárolni mentünk a Pestújhelyi úti 15 405-ös számú közértbe. Vásárlás után férjem, hogy segíteni tudjon, lehúzta kesztyűjét és zsebre tette, azután a pénztárhoz mentünk fizetni. Az egyik kiszolgálónő intett mit sem sejtő férjemnek, hogy menjen be a raktárba. Be is ment. A legnagyobb megdöbbenésemre a kiszolgálónő nekiesett, kiforgatta a zsebeit. Nem tudunk napirendre térni a hallatlan gyanúsítás felett. Tisztes kort értünk már meg, de ilyen magatartásban, gyanúsításban még nem volt részünk. Másnap ismét elmentünk az üzletbe, bejelentést tenni. A motozónő szemtelenül rávágta: „Tessék csak, egész nyugodtan!” Szóltam az üzletvezetőnek: „Ja kérem, ilyen eset minden családban előfordulhat.” Nem hiszem, hogy az önkiszolgáló boltok vezetői és a személyzet fel vannak hatalmazva arra, hogy ilyen durva módszereket alkalmazzanak tisztességben megöregedett emberekkel szemben, még akkor sem, ha esetleg gyanúsításuk nem egészen alaptalan" - Nádaspataki Edéné Bp. XV., Domaháza u. 44. sz. lakásból, s az eset nyomán még karikatúra is készült, bár nem vennénk mérget rá, hogy az idős pár efféle eljárásra számított. A Ludas Matyi karikaturistájának, Endrődy Sándornak rajzán az incidens meglehetősen plasztikus ábrázolása volt a látható ezzel a képaláírással: "Elő a szajréval vén huligán!"
