A szocializmus éveiben a fogyasztóvédelem inkább csak elvileg létezett. A hatalom profi szakemberek alkalmazása helyett inkább egy olyan, civilekből álló mozgalom működését erőltette, amelynek tevékenységét sokkal inkább az eszme vezérelte, mint gyakorlatiasság.
1968-ban lépett érvénybe a népi ellenőrzésről szóló törvény, amely kimondta: „A népi ellenőrzés általános hatáskörű állami ellenőrző szervezet, amely feladatait az állampolgárok széles rétegeinek az ellenőrzési munkába való bevonásával, a társadalmi szervezetekkel együttműködve oldja meg."
Noha az állampolgárok sérelmeikkel közvetlenül is felkereshették a különféle népi ellenőrzési bizottságokat, az ajánlott ügymenet a panaszkönyvbe történő bejegyzés volt, amelyet minden szolgáltató köteles volt vezetni és a problémás esetek során a vevő rendelkezésére bocsátani.
Mindez az erőviszonyoktól is függött.
Voltak agresszív üzletvezetők, akik egyszerűen megtagadták a könyv kiadását, mások párhuzamosan vezettek két panaszkönyvet és a kedves vevő az eredetit csak akkor kapta meg, ha dicsérni akart. Persze megtörténhetett ennek a fordítottja is, amikor a begőzölt vevő ok nélkül írt (volna) sérelmes bejegyzést.
A fogyasztói érdekvédelemnek azonban volt egy harmadik, nem hivatalos, ám mégis hatékony módja: az olvasói levél. Néhány sajtótermékeknek volt olyan felülete, amely kifejezetten a dühöngés levezetésére szolgált. E panaszokat azonban csak akkor közölték, ha a levélíró nevét és lakcímét is megosztotta. Nem lehetett csalni, a szerkesztők ellenőrizték a forrás hitelességét...
A fővárosban az Esti Hírlap rovata volt a legnépszerűbb, amelynek az volt a címe, hogy Itt a budapestiek beszélnek. Ma, január 14-én, tehát éppen hatvan éve jelent meg az a lapszám, amelyben az egyik olvasó egy ma már mindennaposnak mondható problémával jelentkezett, a bolti motozással. Ez akkoriban új jelenségnek számított. Akárcsak az eset helyszíne, az önkiszolgáló élelmiszer bolt.
"December 27-én 18 óra tájban férjemmel vásárolni mentünk a Pestújhelyi úti 15 405-ös számú közértbe. Vásárlás után férjem, hogy segíteni tudjon, lehúzta kesztyűjét és zsebre tette, azután a pénztárhoz mentünk fizetni. Az egyik kiszolgálónő intett mit sem sejtő férjemnek, hogy menjen be a raktárba. Be is ment. A legnagyobb megdöbbenésemre a kiszolgálónő nekiesett, kiforgatta a zsebeit. Nem tudunk napirendre térni a hallatlan gyanúsítás felett. Tisztes kort értünk már meg, de ilyen magatartásban, gyanúsításban még nem volt részünk. Másnap ismét elmentünk az üzletbe, bejelentést tenni. A motozónő szemtelenül rávágta: „Tessék csak, egész nyugodtan!” Szóltam az üzletvezetőnek: „Ja kérem, ilyen eset minden családban előfordulhat.” Nem hiszem, hogy az önkiszolgáló boltok vezetői és a személyzet fel vannak hatalmazva arra, hogy ilyen durva módszereket alkalmazzanak tisztességben megöregedett emberekkel szemben, még akkor sem, ha esetleg gyanúsításuk nem egészen alaptalan"– írta Nádaspataki Edéné Rákospalotáról, nem is sejtve, hogy néhány évtizeddel később már nem a közért kiszolgáló személyzete, hanem ideges férfiak, ún. biztonsági őrök végzik ezt munkát, és ha valaki tetten, azt a rendőrség fogja elszállítani.
Viszont hatvan évvel ezelőtt az eset nyomán még karikatúra is készült, bár nem vennénk mérget rá, hogy az idős pár tetszését is elnyerte. A Ludas Matyi karikaturistájának, Endrődy Sándornak rajzán ugyanis az incidens meglehetősen plasztikus ábrázolása volt a látható ezzel a képaláírással: „Elő a szajréval vén huligán!"
