KULTÚRA

Ismét a Városligetben a World Press Photo


A világ egyik leghíresebb és leghatásosabb vándorkiállítását 70 évvel ezelőtt rendezték meg első alkalommal Hollandiában. Magyarországra negyvenkilenc éve érkezett, és azóta minden évben megrendezték. Tavaly is, de csak az utolsó pillanatban lelt otthonra.

„A World Press Photo kiállítás Magyarországon kiemelt és nagy érdeklődéssel kísért kulturális eseménnyé vált, amelynek (…) tekintélyes budapesti múzeumok adtak otthont, 2018-2023 között már a Magyar Nemzeti Múzeum… Csakhogy e tény ma már történelem, annak is az egyik abszurd fejezete. A (…) kiállítás rendezésébe ugyanis beleszólhatott egy szélsőséges politikai párt, a Mi Hazánk – ami önmagában is felháborító, ugyanakkor nevetséges –, és sikerült elérnie, hogy a teljes kiállításról tiltsák ki a 18 év alatti látogatókat. Az esetet az koronázta meg, hogy az ímmel-ámmal végrehajtott intézkedés nyomán a múzeum akkori főigazgatóját L. Simon Lászlót kirúgta a felelős miniszter, Csák János. Ennek fényében nem is olyan nagy meglepetés (…), hogy egyetlen olyan magyar állami közintézmény sem akadt, amely vállalkozott volna arra, hogy World Press Photo kiállításának helyszínt biztosítson” – írtuk tavalyi beszámolónkban, amit azért idézünk hosszabban, mert hatalmas problémát jelentett, hogy a megkeresett állami közintézmények nem mondtak azonnal nemet, az idő viszont vészesen fogyott. A kiállítás rendezői Karácsony Gergely  augusztus végi bejelentéséig nem tudták, hogy lesz-e World Press Photo 2024-ben.

„Az állami cenzúra hatása nem maradt el, és még mindig tart: sok intézmény nem merte idén befogadni az évről-évre, a világ számos nagyvárosában bemutatott kiállítást. A szervezők megkeresték Budapestet és mi örömmel vállaltuk, hogy helyt adunk a kiállításnak”

– mondta a főpolgármester. A kiállítás helyszíne a Biodóm lett, az állatok nélküli állat-díszletváros, amelyet a kormány nem volt hajlandó támogatni azután, hogy Tarlós István főpolgármester  elvesztette a 2019-es választást. A fővárosnak viszont nincs és jövőben nem is lesz erre pénze, és a félig kész objektum felett lassan elszállnak az évek. Tavaly ezért is sokan gondolták sokan ideiglenes megoldásnak a városligeti létesítményt. Csakhogy a Biodóm várakozáson felül teljesített; a látogatók száma semmivel sem maradt el a korábbiaktól, épp ellenkezőleg: 30 ezren váltottak jegyet. Ez pedig olyan szám, amely után nem lehetett vita tárgya, hogy hol rendezzék a 2025-ös kiállítást.

World
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Így az sem okozott különösebb meglepetést, hogy a megnyitón, a WPP hazai szervezője, Révész Tamás beszéde valójában egy névsorolvasás volt köszönetnyilvánítás gyanánt – az állatkert számos dolgozójának is címezve. Sós Endre, az állatkert igazgatója elmondta, hogy büszkességel tölti el, hogy otthont adhatnak ismét a kiállításnak. Sós elmondta, hogy az állatkerti fotókiállításokon elsősorban természetfotók láthatók, de szeretnének minél több ismeretet átadni az ember és a természet együttéléséről is.

Fontos tudnunk azt, hogy mi a valóság – hangsúlyozta, s egyúttal arra is utalt, hogy World Press Photónak épp ez a lényege.

Sokan nem is tudják, hogy a WPP holland találmány; 1955 óta működik független alapítványként. Ezzel együtt az ország büszkesége, ez indokolta az új holland nagykövet Willem van Ee köszöntőjét, aki ez volt az első nyilvános szereplése. Ee szerint a fotóriportereknek muszáj szabadon dolgozniuk, mert napjainkban, az álhírek és az MI világában az ő információik a leghitelesebbek.

World
Kép: Merész Márton/Énbudapestem
World
Kép: Merész Márton/Énbudapestem
World
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A World Press Photo Alapítvány vezetője Joumana El Zein Khoury arról emlékezett meg, hogy immár 70 évesek éve rendezik meg a versenyt és a kiállítást. Idén 778 fotós 141 országból összesen 59 320 fotót küldött be. A díjazott 42 fotográfus 31 országot képvisel. De a verseny anyaga mellett három kísérő kiállítás is helyet kapott: az ukrán Jelle Krings: Vasemberek című anyaga a vasúti közösség szemszögéből mutatja be a háborút. Részlet a tájékoztatóból:  „2022. február 24-én reggel Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen. Miközben rakéták csapódtak be Ukrajna nagyvárosaiba, a vasúti dolgozók szolgálatra jelentkeztek, és kelet felé tartó vonatokra szálltak. Több mint 6 millió embert evakuáltak, nyugatra, az európai országokkal közös határokhoz szállítva őket. Ez az ő történetük”. A Víz című kiállításon a Slovak Press Photo szlovák, cseh, lengyel, magyar és ukrán fotográfusok számára kiírt pályázatának fotói láthatók. A projekt hangsúlyozza, hogy a Duna-Alföld Európa egyik legnagyobb ivóvíz-tartalékát rejti, amely védelmet igényel.

World
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A harmadik kiállításra, a Budapest 75-re nem véletlenül hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester megnyitó beszédében. A kiállított fotókat Nagy-Budapest 75. évfordulójának alkalmából Vidos Tibor, a Fortepan önkéntese válogatta és Török András, a Fortepan menedzsere állította össze a Fortepan képeiből.  A túlnyomórészt az 1950-es évekből származó képekből jól kivehető, hogy a fővároshoz csatolt 23 település mindegyikének saját arculata, egyénisége volt, amelyet a budapesti egyesülés után sem veszítettek el. A környéki falvak és városok nem olvadtak bele a fővárosba, hanem sokszínűbbé tették.

World
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A World Press Photo 2025  szeptember 26. és november 9. között minden nap (hétfőn) is látogatható a Biodómban.

.