NAPKÉPE

Emlékhelyet állítanak


A XII. kerületben épülhet meg az orosz-ukrán háború áldozatainak első Ukrajnán kívüli emlékműve, jelentette be március 5-én, szerdán Kovács Gergely, a kerület polgármestere. Mint írta, március 4-én, kedden náluk járt Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete és Balog István tanácsos. Kovács nagyon büszke arra, hogy a nagykövete első útja hozzájuk vezetett. „Szintén nagy öröm számunkra, hogy a XII. kerület adhat helyet az első, Ukrajnán kívüli emlékhelynek, amely a háború ukrán és kárpátaljai magyar nemzetiségű áldozatainak állít emléket” – fogalmazott. Emellett beszéltek arról is, hogy lehetőséget biztosítanak kárpátaljai és kelet-ukrajnai gyerekeknek ingyenes nyári táborozásra az önkormányzat tulajdonában lévő táborhelyeken. Ahogy az Énbudapestem is megírta, nemrég volt a harmadik évfordulója, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a szolidaritás jeleként 2025. február 24-én az ukrán nemzeti színekbe öltözött a Lánchíd. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága szerint a konfliktus 2022. február 24. és 2024. augusztus közepe között 11 662 civil, köztük 639 gyerek életét követelte.

Ukrajna
Kép: Kovács Gergely/Facebook