1912 és 1948 között az olimpiáknak olyan versenyszámai is voltak, amelyekhez nem kellett kiutazni a helyszínre. Elég volt tollat vagy ecsetet ragadni, kőbe vésni vagy bronzba önteni valami magasztosat a sport jegyében.
Az újkori olimpiák megálmodója, Pierre De Coubertin báró kezdettől fogva úgy gondolkodott, hogy a sport mellett a gondolatnak és a kreativitásnak is helyet kell biztosítani a versenyeken. Coubertin ötletét azonban nem övezte kellő lelkesedés, a bárónak csak az 1900-as évek végén sikerült meggyőznie tagtársait a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, hogy a játékok műsorában szerepeljen a szellemi vagy művészeti olimpiának nevezett program is, amelynek során érmeket osztanának olyan „sportágakban” is, mint az irodalom, a festészet, a szobrászat, a zene és az építészet.
A „versenyekre” természetesen csak sport tárgyú alkotásokkal lehetett pályázni.
1912-ben, Stockholmban még csak az irodalom volt versenyszámnak tekinthető, de 1920-tól jött a többi kategória is. Noha a szellemi versengést a következő hat olimpián is megrendezték (vagyis inkább lebonyolították, értékelték) komoly érdeklődést soha nem tudott kiváltani.
A legismertebb sztori a legelső művészeti aranyérem sorsa. Ezt ugyanis maga Pierre de Coubertin kapta 1912-ben az Óda a sporthoz című verséért, amivel (állítólag) álnéven nevezett a stockholmi játékokra
A magyarok először az 1924-es párizsi szellemi olimpián indultak, és az építészet kategóriában sikerült is első helyet szerezni. Hajós Alfréd, az 1896-os játékok úszóbajnoka, aki addigra már számos épületet tervezett, a művészeti versenynek köszönhetően huszonnyolc év után ismét a dobogóra állhatott, a zsűri ugyanis Lauber Dezsővel közös stadiontervét díjazta. Ahogy írtuk, Hajósék elsők lettek, de csak ezüstérmet kaptak, mivel az aranyat 1924-ben, az építészetben nem osztották ki.
Négy évvel később, Amszterdamban megszületett az első (és utolsó) magyar művészeti aranyérem is, amit Mező Ferenc kapott az epika kategóriájában, Az olimpiai játékok története című művéért. Amúgy 1928-ban tizenegy kategóriában lehetett nevezni: az irodalomban líra, dráma, epika; a képzőművészetben szobor, dombormű, festmény, akvarell, grafika; az építészetben sportlétesítmény és sporttelep kategóriákban. Zenében csak zenekari művel lehetett nevezni.
A nyertesek névsora alapján elmondható, hogy egyikük sem lett világhírű.
De ugyanez áll az 1932-es Los Angeles-i szellemi olimpia nyerteseire. Itt egy magyar ezüstérem született, az 55 éves egykori labdarúgó- és evezősbajnok, Manno Miltiades kapta szobrászat kategóriájában sport témájú kisplasztikáiért. Ám ezzel együtt is Manno Miltiades legismertebb műve a Ferencvárosi Torna Club címere, amit az 1920-as években tervezett.
„Balvégzettől gyötrődő korunkban a test, fájdalom, legyűri a szellemet, az atlétát jobban becsülik, mint a tudomány, irodalom, művészet művelőit. Ha a néger jól fut, világnagyság lesz belőle, de ki tud a cukorbaj gyógyításának felfedezőjéről s általában az emberiség jótevőitől. Szép az Izomember megcsodálása, de az Elmeember is valaki” – állapította meg Pintér Jenő tankerületi igazgató a Pesti Hirlapban, 1936-ban, a berlini olimpia idején, amikor a szellemi olimpiáról kérdezték. A sajtó nem véletlenül talált rá a jeles pedagógusra. Pintér az elsők között volt, aki szervezett középiskolások közötti szellemi versenyeket szervezett, ennek köszönhetően tekintélynek számított e tárgyban. Ugyanakkor ő volt az, aki legfőképp ellenezte az olimpiák szellemi vonatkozásait.
A testi versenyek egybekapcsolása a szellemi versenyekkel súlyos hiba. A kettő nem vegyíthető. Tűz és víz. A test mellett a szellem – a tömegek előtt – mindig csak másodrendű dolog marad. Kit érdekel a nagy kémikus, amikor ott van a néger csodaatléta?
– kérdezett vissza Pintér, aki már 1936-ban is azon véleményen volt, hogy az igazi szellemi olimpiát a Nobel-díjak odaítélése jelenti.
1948-ban, Londonban rendezték meg az utolsó szellemi olimpiát, ahol a holokauszt-túlélő Földes Éva szerzett bronzérmet az epikai művek kategóriájában, a Fiatalság forrása című művével. A szellemi olimpiák magyar érmesei közül Földes Éva volt az egyetlen, aki át is vehette érmét, ő is csak azért, mert a londoni olimpián a magyar csapat titkáraként és tolmácsaként dolgozott.
PIERRE DE COUBERTIN: ÓDA A SPORTHOZ
I.
Istenek ajándéka, sport! Élet éltető vize!
A nehéz munka idejében kiszórod boldog fényedet,
követe vagy te a régen letűnt napoknak,
mikor ifjú örömben mosolygott még az ember
s felfelé hágott a napisten, s kigyúltak a hegyormok,
s távoztakor fénybe merültek a magasságos erdők.
II.
A szépség vagy te, Sport!
a testeket te formálod nemessé,
elűzöl romboló vad szenvedélyeket,
acéllá edzel lankadatlanul.
Lábak, karok, törzsek összhangja és
tetszetős ütem tőled való.
Bájt és erőt te fűzöl együvé,
szilárddá és rugalmassá te téssz.
III.
S igazságos vagy, Sport, igen!
Megértésért és igazságért be sokszor
hiába küzd az ember, hogyha te
Nem vagy vele – de nálad fölleli.
Hiába adna kincseket az ugró új rekordért,
s élete minden percét is hiába:
mert csak erő és akarat jelölhet
pályája csúcsán új határt.
IV.
Bátorság vagy te, Sport!
Izom s erő reménye egy lehet csak,
s azt úgy hívják: merészség!
A bátorság nem vakmerő bolondság,
de bátor hit a megszerzett erőben:
nyeglék, s hazárdok véletlenre lesnek,
a te merszed, hogy ismered erődet.
V.
Tisztesség vagy te, Sport!
Ha tőled jő, igaz kincs a dicséret,
mert csak derék munkával nyerhető!
A versengésnek görbe útjai
a hitvány fogások sorsa büntetés.
És megvetéssel sújtanák, aki
a pálmát álnok csellel küzdené ki.
VI.
Az öröm vagy te, Sport!
Szavadra testünk örömtől remeg,
ragyog szemünk, erünkben vér viharzik,
és tiszta szárnyra kel a gondolat:
nyomasztó súlytól szabadul a lelkünk
s boldog létét ujjongva hirdeti.
VII.
A termékenység vagy te, Sport!
Megnemesíted az emberi fajt, célratörő úton.
Beteg csírákat elfojtasz, eltüntetsz foltokat,
a tisztaság bősz mérgétől óvod.
Erőtől duzzadó az atléta és
fiakra vágyik, akik a babért,
dicsőséggel aratják úgy, miként ő.
VIII.
A haladás vagy te, Sport!
Szolgálatodra ki méltó kíván lenni, az vigyázzon,
hogy teste-lelke egyre jobb legyen,
kerüljön mindent, mi mértéktelen,
tökéletességre törjön ernyedetlen,
s óvja egészségét, legfőbb javát,
mint ki a régi mondásból tanul:
Ép testet választ, az ép lélek otthonul.
IX.
A béke vagy te, Sport!
a népeket egymáshoz fűző szép szalag:
és testvérré lesznek mind általad,
önuralomban, rendben és erőben.
Mert önbecsülést tanulnak az ifjak tőled,
s más népek jellemét is éppúgy megértik,
és nagyra tartják, hogy te tanítod őket
túlszárnyalni egymást:
mert versenyed a béke versenye.
Devecseri Gábor fordítása
(Borítókép: Az amszterdami olimpiai stadion 1928-ban nemcsak a helyszíne, de a szellemi olimpiai aranyérmese is volt építészet kategóriában Kép: Wikipedia)