2015-ben csillagos házak kijelölésére használt lakásívek, most, 2024-ben befalazott iratanyag került napvilágra. A leletek jelentőségéről, a múlt és jelen egymásra hatásáról és a számok mögött kirajzolódó egyéni sorsokról Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója mesélt az Énbudapestemnek.
– A fővárosi levéltárhoz 2024. februárjában egy Kossuth téri lakás felújítóitól érkezett a megkeresés, amely szerint valamilyen iratanyagot találtak a fal mögött. De honnan indult ez a történet?
– 2014-ben a holokauszt 70. évfordulójára futottak nagyobb projektjeink, csináltunk egy nagy kiállítást is Széttépett esztendők címmel, amihez egy tematikus honlapot készítettünk a budapesti holokauszt történetéről. Erre a honlapra kiraktunk egy úgynevezett lakásívet, amit 1944 nyarán kellett minden budapesti épületre kitölteni, ezek alapján jelölték ki később a csillagos házakat. Tudjuk, hogy lezajlott ez a felmérés, de nem maradtak meg az elkészült iratok, és az volt a sejtésünk, hogy az iratanyag elpusztult az ostromban. De nem így történt. 2015-ben egy német házaspár a honlap alapján talált meg minket: tehát ilyen értelemben tettünk érte.
Arra viszont mi sem számítottunk, ami elénk tárult: összesen 7000 darab 1944-es lakásívet hoztak be Budapest Főváros Levéltárába.
– Hogyan kerültek az iratok egy Kossuth téri lakás falába?
– A Kossuth tér 13-15. egy gyönyörű bérpalota, korábban itt működött Budapest székesfőváros és környéke lakásügyi kormánybiztosának hivatala. A német házaspár felújított ebben az épületben egy lakást, és amikor egy megrepedt falat elkezdtek bontani, kiderült, hogy dokumentumok vannak mögötte. Ekkor kerestek rá az iratokon szereplő rendeletszámra, és találtak meg minket. Meglepően jó állapotban volt a lelet, ahhoz képest, hogy 70 évig el volt falazva. Ami külön izgalmas, hogy irattári rendben tették el őket, ott voltak a 11-14. kerületig tartó utcák szépen sorban, a házak szépen sorban, a lakások szépen sorban, hiánytalanul. Az irattárat fölrakták egy stócba a valódi fal elé, és húztak elé még egy falat. 2015-ben ez óriási szenzáció volt, hiszen azt hittük korábban, hogy ez az iratanyag elpusztult, azonban nemcsak előkerült, de nagyon nagy mennyiségben került elő, 7000 ív, gyakorlatilag a negyede megvan a korabeli Budapest lakásíveinek.
– Mi a jelentősége az akkor előkerült anyagnak?
– Ez alapján döntötték el, hogy melyik ház lesz úgynevezett csillagos ház: vagy egy piros Zs-t írtak az épület lakásíveire, vagy egy kék K-betűt, így jelölve, hogy a ház zsidó vagy keresztény lesz-e.
Az adatok mellett kirajzolódnak ‘44 nyarának emberi sorsai is, amikor a megjegyzés rovatban egymás után szerepel a szomszédok listázásánál, hogy „a Balatonon nyaral” vagy „munkaszolgálatot teljesít”. Az iratanyagot gyorsan feldolgoztuk: restauráltuk, savtalanítottuk, digitalizáltuk, adatbázist építettünk belőle, ez ma a Hungaricana és a Budapest Időgép felületén is megtalálható. Azt végig tudtuk, hogy az iratoknak sok, de csak egy része került elő ebből az említett lakásból, ezért sejtettük, hogy valószínűleg ebben az épületben kell még máshol is lennie ilyen elfalazott anyagnak.
– Ilyen elfalazott anyag került most, 2024-ben ismét elő?
– Igen és nem. 2024 februárjában kerestek meg minket ugyanebből az épületből, de egy teljesen másik lakásból, hogy ők is találtak iratokat a fal mögött, és kiderült, hogy ez nem a korábbi anyag folytatása, ugyanis nem újabb lakásívek kerültek elő, hanem kormánybiztosi iratok, feltehetően egy előadó által intézett lakásügyek iratai. Eddig erről egy szál sajtpapír sem állt rendelkezésünkre, semmiféle információnk nem volt. Előkerült még egy vállalati iratanyag is, hiszen ez a bérház egy nyugdíjbiztosítónak volt a tulajdona, és ezek szerint,
akik falaztak, nem nézték, mit falaznak el, csak bepakoltak mindent, precízen, irattári rendben.
Közben már felvettük a kapcsolatot a Fővárosi Csatornázási Műveknek hála egy olyan céggel, akik megvizsgálták a lakás falát, hogy kiderítsük, hol lehet még ilyen elfalazás, de ez egy nagyon bonyolult, nagyon összetett és drága eljárás, amelynek a kiértékelése heteket vesz igénybe.
Addig azonban most már azt is elmondhatom, hogy ismét kaptunk megkeresést ugyanettől a lakástulajdonostól, és újabb 10-12 doboznyi irat került elő a lakás olyan részéből, amelyről senki sem sejtette, hogy mit rejt. Most már eléggé valószínű, hogy a lakásösszeírás másik fele és ennek a hivatalnak az összes többi irata is ott van valahol elfalazva a Kossuth tér 13-15-ben.
– Ez nemzetközi viszonylatban mekkora szenzáció?
– Ilyen mennyiségben holokausztra vonatkozó, ráadásul irattári rendben, tudatosan elrejtett, nagy információ mennyiséggel rendelkező iratanyagot sehol a világon nem találtak. De várostörténeti szempontból is kulcsfontosságú, mert tanulságosan mutatja, milyen harc folyt a lakásokért, a lakótérért 1944-ben, mennyi igény és milyen erővel jelentkezett a zsidók összeköltöztetése folytán megürült lakásokra, és milyen mértékben terhelték a lakásügyek a hivatalos szerveket. A most előkerült iratanyag teljeskörű feldolgozása hosszabb időt igényel: első körben fertőtlenítjük, majd restauráljuk őket, de ez nem egy egy-két napos történet. Nyilván még heteket, hónapokat vesz igénybe, és akkor kezdődhet a tudományos feldolgozás, és tudunk érdemben a jelentőségéről nyilatkozni.
– Bárki szabadon hozzáférhet ezekhez itt, a levéltárban?
– Én a nyilvánosság híve vagyok, szeretnénk minden olyan iratot, aminek kapcsán nincsenek adatvédelmi aggályok, közzétenni. Ez közérdek.
Nyilván a jogszabályokat betartjuk, de a téma iránt felfokozott az érdeklődés itthon és külföldön egyaránt. A 2014-es kiállításunk sok helyre eljutott, így találtak meg minket Zürichből, az ottani levéltárból azzal, hogy nekik van olyan anyaguk, ami ehhez kapcsolódhat, mégpedig a Kasztner-vonat története. Kasztner Rudolf kolozsvári ügyvéd szervezett egy vonatot Budapestről: gyakorlatilag megállapodott a nácikkal, hogy aki arra a vonatra jegyet vált, az megmenekül. Kasztner szerepe vitatott, Izraelben bíróság elé állították és meggyilkolták, mielőtt még elítélték volna, de a vonat és utasainak története akkor is nagyon érdekes és kivételes. Egy svájci egyesület kifejezetten a Kasztner-vonattal és általában a magyar menekültekkel foglalkozott, támogatta őket, ebből készült egy újabb projektünk 2019-ben: a vonaton utazók sorsát dolgoztuk fel.
– Hogyan változtatja meg ennek a két projektnek a sorsát ez a most előkerült anyag?
– Teljesen új helyzetet teremt: egészen biztosan beépítjük az ebből származó információkat a holokauszt-honlapunkba, magyarul is, angolul is. Hogyan viszonyult a magyar többségi társadalom a kirekesztéshez? Ennek a súlyos tanulsága jelen helyzetben is értelmezhető. Azt láttuk, hogy ha az emberek szembesülnek azzal, hogy vannak erről eredeti iratok, akkor az hirtelen erős konfrontációt teremt.
Vagyis muszáj szembesülni vele, hogy a felmenőink miként viszonyulnak a történelemhez.
Az OSA 2014-ben térképre tette a sárga csillagos házakat: egy nagyon érdekes iratanyaggal járultunk hozzá. Amikor kijött a rendelet, hogy mely házak lesznek a csillagos házak, lehetett fellebbezni a polgármesternél. Nem sok fellebbezést fogadtak el, és megmaradt egy olyan iratanyag is, amit már el sem bíráltak, csak félretették, mert az események elsodorták a hivatalt. Hogyan is gondolkodtak erről? Nagyon eltérő példák vannak: mondjuk szeretnének – bármilyen furcsa is, de – inkább csillagos házakba menni, mert akkor nem kell elköltözniük. Vagy a lakóközösség jelezte, hogy „milyen rendes ember, ugyan el kell költöznie, mert sárga csillag viselésére kötelezett, de hát ne tessék már elköltöztetni”. És persze jelen volt az a gondolkodás is, hogy „mi még tudjuk, kinek kéne a házban elköltözni, aki nem helyesen töltötte ki a lakásívet”.
Nem lehet ezeket a kérdéseket eltolni magunktól, nem lehet elhárítani. Itt mindenkinek megvolt a felelőssége. A történet folyamatosan, lépésről lépésre alakult, az elején a rádiót kobozták el, a végén pedig Auschwitzba deportáltak. Ma is előkerül közszereplők esetében, hogy a felmenőknek milyen viszonyuk volt ehhez az egész rendszerhez.
– Minden holokauszttal kapcsolatos anyag hozzáférhető a Levéltárban?
– Ennél sokkal, de sokkal több holokauszt vonatkozású dokumentumunk van, csak jó részük adatvédelmi okokból nem tehető közzé. A népbírósági iratok jó része a mai napig kutatási korlátozás alá eső adatokat tartalmaz, ezért kutatni is csak bizonyos feltételek mellett lehet, nyilvánosságra nem hozhatók. Ezek döbbenetes történetek, Zoltán Gábor Orgia című regénye nem túlzó, az ott leírt eseménysor benne van az itt elérhető iratokban. Nyilván az az egyik legsötétebb és legszélsőségesebb része, de ezen túl is nagy mennyiségű, holokauszttal kapcsolatos forrás van Budapest Főváros Levéltárában, az elérhető legnagyobb Magyarországon. Nem mindenkit és nem ugyanúgy ítéltek meg, nagyon sok eset és történet van, amivel egyébként nem ártana, ha szembesülne a közvélemény. Az igazi az lenne, hogy ha ez tömegesen nyilvánosságra tudnánk hozni, ennek is el fog jönni az ideje. (...)
(...) Az OSA 2014-es sajtótájékoztatóján egy nagyon idős úr ült mellettem, elmesélte, hogy 4-5 éves volt, amikor Újpestről gyalog jöttek be a Szentkirályi utcába, ahol ismerősök bújtatták őket. Sajnos nem emlékszik, hogy melyik házban, és hogy kik bújtatták, mert még gyerek volt. Mi egyéb adatok és források alapján megkerestük neki a kérdéseire a válaszokat, és amikor bejött ez az idős ember, és szembesült azzal, hogy kik voltak a megmentői, azt látni nekem személy szerint is nagyon megrendítő élmény volt. A levéltár így tud összekötni sorsokat.
Ezért is akarunk feldolgozni holokauszthoz kapcsolódó magánokiratokat is: egy fiatal hölgy és a szerelme levelezését. A fiatalembert elvitték munkaszolgálatra, de megvannak a levelei, amit nyilván cenzúra mellett írhatott. Ezek színházi feldolgozásra, vagy regényes feldolgozásra is alkalmas igaz történetek, rajtuk keresztül lehet a legjobban megismerni ezt az egész borzalmat.
(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)