Visszatért Orbán Viktor a Múzeumkertbe, ahol harcot hirdetett, mint rendesen. Feltűnt Magyar Péter és máris kormányprogramot adott. A Kutyapárt túl volt a nehezén a Szabadság hídon, Karácsony Gergely pedig azt mondta, Budapest a köztársaságnak nyújt menedéket. Riportunk a mögöttünk hagyott ünnepről.
– Ötszáz a kokárda – sétál egy nő nemzeti szalagos kosárkával a Kálvinon. Ragyogó a napsütés, tavaszi a meleg. Árusunk nem lehet nyugodt, kerülgeti őt a konkurencia, egy alacsony férfi rálicitál, ráadásul neki kempingasztala is van:
– Én féláron adom!
Pulcsimra bökök, nekem már van, több dekor nem kell a szívem fölé. Erősödik a kampányzaj: a Szabó Ervin Könyvtárnál megáll egy momentumos kisteher, plakátot visz: ki a felelős? Bömböl a hangszórójából: Kaleta, pedofil, K. Endre, kegyelem. A Múzeum körúton kordonok, csak motozás után engedik Orbánhoz a népet, kiskabátot, dzsekit, attilát lapogatnak a szekuritis kezek.
Piperezsák a rókaprémes kézben
A postánál nagymamák ülnek horgászszékeken, nem szólnak egymáshoz, a gyülekezőket figyelik, akik közt nyomokban megtalálható a lilahajú fiatal, az irodista, a nyugdíjas és Szentgyörgyvölgyi belvárosi polgármester is. Összefér itt a Retro Jeans és a Hungarian Legends. Meg a rókaszőr szegélyű sujtásos kabát, amit egy brillantinos férfi hord büszkén; farkasszemet néz a kerítéssel, ami mögött még árva a kormányfői pulpitus. Volt idő, amikor a tömeghez közel állt a színpad, de a kormányzás évei biztonságos távolságra csúsztatták: el a takarásba, Arany János szobra mögé. Tavaly Orbán Kiskőrösön emlékezett, 2024-ben tért vissza a Múzeumkertbe. A sujtásos férfi mellett hasonlóképp öltözött asszony áll, bordó, rókaszőrprémes attilában, kezében hercig piperezsákocskát szorongat.
Egy egyetemistaforma fiú nyilatkozik az influenszer stábnak:
– Miért jöttél ki?
– Az ünnepségek szépek szoktak lenni.
Mosolygok, hacsak azért nem. Végül is van itt operett, szavalat, mélymagyar érzés, a múzeumi timpanon alatt negyvennyolcas dekoráció.
Nyílik a múzeumi nagyajtó: Orbán Viktor jön, fekete kabátkában zöld nyakkendőben, mögötte kirajzik a social media csapat.
– 1848 márciusában Európa lángokban állt. Vér folyt a fővárosok utcáin. Bécsben barikádokon harcoltak. Mit csináltak a magyarok? Verset írtunk – kezd bele.
Béke, háborúpárti Európa, brüsszeli járszalag, Soros birodalom sugárútja – folyik a kormányfői csapból.
– Nem az a kérdés, hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre, hanem az, hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra.
Petrovics bácsi és Jókai mama
És jön Petrovics bácsi, Jókai mama, Vasvári apuka, Irányi anyuka dicsőítése, ők klassz gyerekeket hagytak a világra.
Valahol a tömegben a botrányhős Szabó Bálint trombitál, takarodót fúj, rendőrök védik meg és viszik ki. Puzsér csapata meg a kordonokon kívül emel molinót: „Petőfi a polgári társadalomért harcolt. Orosz szurony döfte halálra. Le a feudalizmussal! Le az orosz szövetséggel!” Fenyegető ököl, válogatott káromkodás a válasz.
Nem messze innen, a kétfarkúsra dekorált Szabadság hídon a Kutyapárt tart gyermekfoglalkozást: lehet színezni, totót kitölteni. A pultokon fénymásolt papírpénzek, egyikre még Gulyás Mártont is rárajzolták. Sámánnő jár táncot, ráolvasással javítja meg az egészségügyet. Kovács Gergelynek dobozos sört hoz egy passzivista.
– Kösz nem, este a Partizánba megyek – utasítja vissza.
– Túl vagy rajta? – kérdezem a lemondásáról. Belső feszültségek miatt Döme Zsuzsával együtt lemondtak nemrég a társelnöki posztról, aztán visszavonulót fújtak.
– Nem volt könnyű időszak – sóhajt. – Most megpróbáljuk megszólítani a csalódott fideszeseket.
– Poénból?
– Mi mindent komolyan csinálunk – somolyog.
Magyar Péterre terelem a szót, lehet-e hinni Varga Judit exférjének.
– Nem tudom, de az látszik, hogy átesett egy kétéves kommunikációs képzésen. Készültem egy magyarpéteri beszéddel, ruhát is hoztam hozzá – nevet.
Gumihalál és karaoke
Az Andrássy torkolatában több emelet magas gumikaszás áll. Ott volt a Hősök terén is a gyermekvédelmi tüntetésen. „Ne féljetek!" felirat áll rajta, innen koppinthatta Magyar Péter is a Facebook hashtagét. Talpán információszabadsággal kapcsolatos tacepaók. Jattolunk Hortobágyi Gáborral, a felfújható Halál tulajdonosával.
Azt mondja, nincs köze a Magyar Péter-féle tüntetéshez, azért jött, mert tudta, hogy sokan lesznek. Igaz, hogy Magyar lájkolta az oldalát, de nincs közöttük több kapcsolat. Korábban NATO-beszállító cégnél dolgozott, kibervédelemmel foglalkozott. Sorolja a magyar információszabadság korlátait. Egyebek mellett azért küzd, hogy Magyarországon a gyerekek és a szülők panaszaikat anonim módon is megtehessék, ne tároljon információkat róluk semmilyen rendszer.
– Honnan van a kaszás? – kérdezem.
– Néhány éve vettem – mosolyog és egy hölgyre mutat: - Az ő dunaföldvári kertjében volt sokáig.
Cserhalmi György rendszerváltáskori beszédével hangol Magyar Péter. Profi a hangosítás, drón zümmög az Operáig érő tömeg felett. Van itt minden: mozitrailerszerű felvezetés bokszszpíker hanggal, Nemzeti dal karaokés felirattal, sokdecibeles Nagy Ervin szavalat, végül füstgyertya, nemzeti színekben.
Magyart messiásnak tartja az ellenzéki sokadalom. Mintha a belpesti értelmiség találkozott volna itt az egyetemistákkal, irodistákkal. Első blikkre a középosztály ünnepe ez. Ha egyáltalán létezik még olyan.
Nő ül az egyik luxuskirakat tövében. Kutyája riadtan nézi a tömeget.
– Kíváncsiságból jöttem ki – mondja. – Érdekelt, hogy mennyien lesznek, hova fut ki ez az egész. Magyarország nagyon rossz felé halad, változás kell.
– És Magyar Péter ezt elhozza?
– Nem tudom. Meglátjuk.
– És az ellenzék?
– Na azokat hagyjuk – legyint.
„Engem nem küldtek!”
– Engem nem küldtek, én jöttem – mondja a színpadon Magyar Péter. És előhúzza mindazokat a mondatokat, amelyekkel eddig az ellenzék próbálkozott, hiába: európai ügyészséghez való csatlakozás; állami vezetők leváltása; fogjunk össze, harcoljunk a korrupció ellen; összefonódik a gazdaság és a politika; szabad orvosválasztás kell, meg önálló oktatási minisztérium; szorosabb együttműködés a NATO-val, az unióval, és a többi és a többi.
Magyar komplett kormányprogramot hirdet, meg a Talpra magyar körök beindítását. Pártalakításról nem mond részleteket, majd később. A végére egyre többet bakizik, fárad, kemény meló a politikusoké.
Tapsorkán, ének, függöny le. A szónok az előadás végén elvegyül a tömegben. Szeretik, hisznek benne.
A Szabad Sajtó útján nagyobb a tér, eloszlik rajta a tömeg. Diákok énekelnek, adnak elő egyperces darabot az életükből, a Kacaj pécsi folkpop együttes zenél. Itt Nagy Zsolt színész szaval, minden verssor áthallásos, hol Magyar Péter, hol Orbán Viktor ugrik be: „Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!”. Aztán Ádám Zoltán, a Corvinusról kirúgott oktató melegít. Ő például azzal, hogy ugyanott tartunk, ahol 2006-ban, csak most az Orbán-kormány őszödi beszéde volt a kegyelmi botrány. Szinte ugyanazok az arcok, mint az Andrássyn.
– Ott voltam Magyar Péter megemlékezésén is, bár csak a végére értem oda – mondja egy idős hölgy, aki az egyik ikerpalotának veti a hátát. – Igaz, hogy ugyanazt mondja, mint az ellenzék, de nem baj. Erősíti a kormányellenes pártokat. Remélem, nem lesz olyan, mint a Simicska volt – utal az Orbán-barátból ellenzékivé, majd politikai remetévé vált oligarcha kacskaringós útjára.
– Karácsonyt meg állandóan bántják olyanokért, amiért nem ő a felelős – kapcsol főpolgármester-védő üzemmódba. – Megrongálták a Lánchidat, azt is neki rótták fel.
Hümmögünk.
Legyetek bátrak!
– A demokratikus Magyarországnak vannak szövetségesei – halljuk Julija Navalnaja, Navalnij feleségének videóüzenetét. – Több tízmillió honfitársam, akik szintén egy demokratikus, szabad Oroszországban akarnak élni. Jegyezzétek meg, hogy mögöttetek állunk az országotok jövőjéért folytatott harcban. Legyetek bátrak!
Férjéről beszél, akit, mint fogalmaz, Putyin ölt meg. Navalnij a szólásszabadságért, a szabad választásokért, a korrupció és a háború nélküli élethez való jogért harcolt. Navalnaja Orbánt Putyin politikai cinkosának nevezi. Azt mondja, hazájában megfosztották őket az emberi jogaiktól és szerinte lépésről lépesre ez történik Európa több országában, így Magyarországon is.
Diákok konferálják fel Karácsonyt. Budapest köztársaság a felirat a pulpitusán.
– A főváros a köztársasági gondolatnak nyújt menedéket – mondja.
Szerinte ma az állam a köz társasága helyett részvénytársaság. De a köztársaság ott van a civil szervezetekben és a polgárjogi mozgalmakban, ahol kiállnak a fontos ügyekért.
Beszél arról is, hogy sokan elégedetlenek a kormánnyal, de az ellenzékkel is.
– Az önkormányzati választás azonban nem a pártokról szól, hanem a helyi közösségekről – mondja.
És vége, ő is kimegy a közönséghez. Jönnek a szelfik. Egy diák a bérletét dedikáltatja vele:
– Pár éve is aláírta – örül a lány.
Lassan oszlik a március 15-ei tömeg. Hétvége jön, politikai csend. Elvégre másnap Petőfi is rápihent.
Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem