Vadnyugati állapotok az 1873 előtti vadkeleten: érdekes epizódokat szemezgettünk a Margitsziget múltjából, és volt miből: az embereket nem zavarta, hogy nincs például híd, számtalan földi és földöntúli okuk volt így vagy úgy eljutni oda.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a Budapest 150-nel nem csak Pest, Buda és Óbuda egyesítését ünnepeljük,
az egyenlet része volt a Margitsziget is, aminek szintén jót tett a fővárosi státusz.
A Margitsziget ma főleg a sportolás és kikapcsolódás színtere, de nem volt ez mindig így, természetesen már a város egyesítése előtt is volt itt élet, bár az inkább hasonlított a természeti szépségekben gazdag, de törvényen kívüli vadnyugat filmekből ismert világhoz.
Csodatévő Szent Margit
A 10 éves Margit számára egyértelmű utat jelöltek ki: apja már születése előtt Istennek ajánlotta fel őt a tatárjárást megsínylő haza szabadulásáért cserébe. Margit első csodáját rögtön ennek az aktusnak tulajdonítják: Ögödej nagykán halálhírére a mongolok abbahagyták a pusztítást, és elhagyták az országot. IV. Béla később kolostort is építtetett az akkor még Nyulakról elnevezett szigetre, a domonkosoknak, akiknek lányát is adta.
Margit itt is halt meg, 28 évesen, hogy mások szolgálatával, ápolásával és állandó imádsággal, önsanyargatással teli élete vitte el, az vélhetően hozzájárult ahhoz, hogy már életében is szentként tisztelték, halála után pedig gyakorlatilag sorban álltak rózsaillatot árasztó teste mellett mindenféle csodákat remélve. Nemhiába – süketek, vakok és gyógyíthatatlan betegségben szenvedők számoltak be spontán csodákról, sírja mellett elhangzott, szívből szóló imádság térített meg és támasztott fel gyermeket ördögi megszállottságból és fagyhalálból.
A csodák nem voltak helyhez kötve: amikor a szigeten élő és sírját gondozó apácák a török sereg érkezésének hírére elhagyták a várost és Margit szent testét is magukkal vitték, Pozsonyba érkeztek a maradványaival, a spontán gyógyulások száma nem apadt el, sőt, az akkor épp tomboló pestis azonnal visszaszorult. .
Kincskeresők (plusz egy csoda)
A Margit-sziget a XIX-XX. századi feltöltés előtt még gyakrabban esett árvizek áldozatául, az 1838-as árvíz 30 centis iszapot rakott az egész szigetre, és elvonulván addig nem ismert szarkofágot hagyott nyitva, amiben koronát és gyűrűt találtak.
A tulajdonos kiléte bizonytalan maradt, és hiába volt csekély a talált tárgyak értéke, de arra jó volt, hogy kincskeresők lepjék el a Margitszigetet.
A legenda szerint volt a szigetnek egy pontja, amit Margit halálának évfordulója előtt különleges fényár borított be, a levegő illattal telt meg, a magasból (az égből) pedig magasztos dalok énekét lehetett hallani. Az éjféli harang kongása után a földből fellobbanó kék lángok jelölték a kincset.
600 évvel Margit halála után az ilyen legendák csak erősítették a frissen felszínre került szarkofág körüli titokzatosságot, és elégnek bizonyultak ahhoz, hogy szerencsevadászok éjszaka a szigetre szökjenek és extra jövedelem reményében földet túrjanak a holdfényben. Küldetésüket nem segítette, hogy hivatalosan a hajóközlekedés este 11 után szünetelt.
Volt, hogy fizetni kellett érte – vonzó volt, csak olcsó nem
A szigetet 1790-ben a magyar országgyűlés az akkori nádornak, Sándor Lipót főhercegnek adományozta, onnantól kezdve volt magántulajdonban. A tulajdonviszonyoktól függetlenül a sziget belépő ellenében látogatható volt – a háborítatlan természet, a tiszta levegő ugyanolyan nagy vonzerő volt, mint a szervezett programok.
Híd nem lévén, más módon lehetett a szigetet megközelíteni, járt oda gőzös, de „csolnaktúrákat” is szerveztek, és nyilván voltak, akik úszva próbáltak pénzt spórolni.
A Margit híd megépítéséig a gőzhajó mellett különböző típusú és szerkezetű alkalmatossággal lehetett megközelíteni a szigetet, kis haranggal lehetett hívni a révészt, aki még a célbaérésért sem mindig vállalt felelősséget: ha ladikját a szél felborította, akkor az könnyen jelenthette az utasok halálát is. Mindez persze csak azokban az évszakokban, amikor nem volt jég a Dunán.
A menetrend szerint közlekedő hajó jegyárába be volt építve a sziget belépője, ami fillérenként növekedett, ahogy a sziget is népszerűsödött. Fél óránként, óránként járt hajó, a szigeten pedig cigányzene, katonazene vagy népzene, állatkert várta a látogatókat, természetesen újabb felárért. Vonzó volt a sziget, de sokan nem engedhették meg maguknak a többszörös díjterhelést.
Volt egy rövid ideig tartó kivétel, amikor 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején – a többi közkerttel együtt – ingyen látogathatóvá tették a Margitszigetet is.
„A proletárság is belekerül végre ebbe a paradicsomba, ahol eddig csak a kiválasztottak kéjelegtek.”
Csak 1948-tól vált ingyenessé a sziget látogatása, a népszerűsége ennek megfelelően robbanásszerűen megnövekedett.
A Margitsziget rózsái és fácánjai
Mindannyian csodáljuk a Margitsziget parkjait, aminek tervezése mindig is a sziget főkertészeinek a dolga volt, és az ő érdemük a mai napig. 1870-ben például európai szinten is híres „rozarium” (rózsakert) létesült itt, de ez a 20. század elejére fejlődött fel igazán. Annyira, hogy a sziget közepén létesült kertészeti telep az üvegházaival, faiskolájával (ahol a kitelepítendő növényanyagot nevelték) komposzt- és trágyatárolóival már útban volt az eredeti ötletadó, József nádor örökségének, a rózsáknak.
Ezért a kertészeti üzemet a Margitszigetről 1928-ban a Hajógyári-szigetre költöztették, hogy helyére a Margitszigeten rózsakerteket ültessenek. A virágok mellett a saját szaporítású páva és vadfácán-állomány is a Margitsziget büszkesége volt, de a látogatók nagy száma miatt a fácánok nagy része szintén átköltözött a szomszéd szigetre, a Hajógyár mellé.
A Margit híd, ami nem ért el a Margitszigetig
Régóta tervezték már, hogy a Lánchíd után egy második állandó híd is létesül majd, de sokáig se a helyszín, se az nem volt biztos, hogy mennyi tudnak (akarnak) költeni rá. Végül nem a legolcsóbb, hanem egy impozáns megoldást választottak, de
az 1876-ban elkészült híddal maga a sziget egyáltalán nem került közelebb az emberekhez – a ma ismert szárnyhíd ugyanis 1900-ig meg sem épült.
Az üdvösséghez azonban nemcsak a szárnyhíd hiányzott, hanem a szigetnek az a része is, amivel a leágazás a Margit hidat összekötheti. A XIX. századig egy karcsú kis ívelt földnyelv volt a sziget, azt a Margitszigetet, amit össze lehetett kötni a híddal (és később az Árpád híddal) meg kellett építeni. Északon egy pici szigetet elkotortak, délen egy másikat hozzácsaptak az ívelt földnyelvhez, és hogy megelőzzék a sorozatos árvizek okozta károkat,
az így kapott sziget tengerszint feletti magasságát hatalmas munkával megtoldották, több mint két méterrel.
Az eredmény egy szinte szimmetrikus sziget lett, ami körül a medret kikotorták, így a feltöltési munkák még a hajózásnak is kedveztek.
Forrás:
Radványi Imre: Margit-sziget története (1858)
Arcanum
(Kiemelt kép: 1928 Pesti Brúnó/Fortepan)