KULTÚRA

Bejártuk Budapest egy szeletét a legjobb urbanista társasjátékkal


Sétálva, beszélgetve és nézelődve szórakozni és tanulni – ezt ajánlja a Budapest Bejáró, a főváros 150. születésnapjára kiötölt, felfedezőknek szánt városismereti játék, amit most kipróbáltunk.

Ez tényleg egy társasjáték, amit elméletben milliók is játszhatnak, egyedül is neki lehet ugrani, de kicsi csapattal a legéletszerűbb, mert többfelé kell figyelni és mindig van mit megbeszélni, és úgy érdekes, ha van kivel. 

Budapest 150. születésnapját a számtalan program mellett egy városfelfedező-játékkal is meg lehet ünnepelni. Kis térképészkedés segítségével sétaútvonalakat teljesíthetünk, ahol a megállókat egyénileg kell összekötnünk. Gyalog látunk és tanulunk a legtöbbet, de tömegközlekedéssel vagy akár biciklivel is meg lehet oldani a játék helyváltoztatós részét. Miközben tengernyi érdekes információ ömlik ránk, máris belecsöppentünk a játékba, mert a helyszíneken rejtvényeket kell majd megfejtenünk (néha egyszerűen csak úgy, hogy jó helyre állunk és szemmagasságban megkeresünk valamit). Ez a Budapest Bejáró

width=5734
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Mi a Jászai Mari térről induló sétát jártuk be, ami hivatalosan (és a játék szerint) a Pesti Fehér Ház, a Nagy Imre szobor, a Főnix-ház, Radnóti Miklós otthona és a Palatinus-házak érintésével Újlipótvárosra fókuszál. Tanulni, izgalmas részleteket észrevenni nem csak a fenti pontok érintésével lehet, hanem amíg eljutunk egyik helyről a másikra szemünket a kirakatok szintjénél egy hangyányival feljebb emelve. Megtudtuk, hogy a görögül is beszélő, férfifaló Jászai Mariról elnevezett tér eredetileg egy Révjenő nevű falu volt és a Nagy Imre szobra melletti esztétikailag kihívásokkal küszködő épület az egyik első luxuslakóház volt, ami privát garázsokkal és bekötött telefonokkal várta nyugati életszínvonalra áhítozó lakóit. Újlipótvárosban minden sarkon Radnótiba futunk, de azt, hogy a szomszédjában lakó keramikus, Kovács Margit egyik legközelebbi barátja volt, a bejáráson hallottuk először. A Margitsziget, mint téma adta magát, de lépten-nyomon védett házakba (a világháborúban a budapesti zsidóknak diplomáciai védelmet nyújtó házak) is belebotlottunk. Ezernyi történet van pár utcányi területen.

width=6000
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Egy budapesti kirándulás önmagában is új élmény lehet sokunknak, hiszen hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy jól ismerjük a várost, mivel naponta elmegyünk például a Jászai Mari tér mellett villamossal. Ezek a séták viszont ennél jóval többet ajánlanak. Csupán azzal, hogy a ragyogó őszi időben végigmegyünk a Budapest Bejáró útvonalain máris jól fogunk szórakozni, pedig ez még csak hab a tortán, és a cseresznye még csak ezután jön. Városi kirándulásainkkal és a rejtvények helyes megfejtésével még számtalan exkluzív élménnyel is gazdagabbak lehetünk.

Játszva nyerhetsz pénzért nem megvásárolható élményeket a 150 éves Budapesten kalandozva!

Exkluzív látogatás a 200 méter magas FŐTÁV-kéménybe, egy szennyvíztisztító-telep bejárása vagy vezetett látogatás a Margitsziget több száz éves fáihoz – mindez egy kis városi játékkal most elérhető.

Az egészet nem csak a látvány és az izgalmas helyszínek teszik érdekessé. A séták elengedhetetlen kelléke a Budapest Bejáró feladványfüzet, amely már letölthető a játék honlapjáról. Itt a rejtvény megértését és több esetben magához a megoldáshoz vezető utat is egyszerű grafikai anyagok, ábrák, rajzok, skiccek segítik. Elképesztő mennyiségű érdekes információ áll itt rendelkezésre, amik önmagukban eladják az egész projektet, nyeremény nélkül is. 

width=5328
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

A megfejtés egy szó vagy szám, amely a gyűjtőponthoz tartozó játék megoldásához szükséges. Aki végigjárja mind a 20 bázispontot, és kitöltve visszaküldi a füzetet, Budapest városához kapcsolódó élmény-nyereményben részesül. A füzet nyomtatott verziója a Deák Ferenc téren, a Széll Kálmán téren, a Keleti Pályaudvaron, a Szentlélek téren és Kelenföldön, a BKK Ügyfélközpontokban gyűjthető be. 

Léteznek egyébként szervezett séták is, ahol lelkes idegenvezetők kegyeire bízva magunkat sodródhatunk az info-árral. A séták gyorsan betelnek, de még terveznek újakat, érdemes figyelni és gyorsan reagálni.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)