Az egyik legforgalmasabb budapesti közterületet, a Nyugati teret mutatja be a Kiscelli múzeum időszaki kiállítása. De nemcsak azért, mert innen indult az első vonat és az első villamos. A banántoronytól a a Skála kópéig, a London szállótól a BKV ellenőrig, az Ilkovitstól a McDonald’sig volt ott minden, mint a búcsúban.
Keressük azt a budapesti lakost, aki valaha is a Nyugati térre beszélt meg randevút vagy találkozót. A Berlininek, később Marxnak nevezett placcot csak a rendszerváltás után nevezték el a lényegét adó pályaudvarról, ami leginkább azt jelzi, hogy a kilencvenes évek elején a „Berlini” elnevezés még úgyis meredeknek találtatott, hogy Berlin akkoriban már a német egyesítés szimbóluma is volt. De azzal semmi baj nincs, hogy a Kiscelli Múzeum kiállítása a Nyugati tér – kapu a városra címet viseli. Sőt, más címet nem is nagyon adhattak volna, hiszen ami elmegy találka helyszínnek – „akkor fél hétkor a Nyugatinál” –, az meglehetősen félreérthető lenne; a „Nyugati – kapu a városra” cím esetében a legtöbben okkal gondolnának kapásból a vasútállomásra, pedig nem arról van szó.
Külvárosi fények
De szerencsére szó sincs arról az általános helytörténeti kiállítási gyakorlatról sem, hogy római vagy avarkori emlékkel indítanának. A kályhát a 18. század jelenti, amikor a címzett közterület kialakulgatni kezdett. „A Nyugati tér valójában nem csupán egyszerű útkereszteződés, amelyet ilyen-olyan városrendezői tervek közterületté kovácsoltak.
Ebben a térben benne van Pest elmúlt háromszáz éve,
és ami még érdekesebbé teszi, hogy fejlődését csak úgy értjük meg jól, ha kitágítjuk a ma ismert tér határait, és együtt vizsgájuk Terézváros, Lipótváros, Újlipótváros, sőt Angyalföld fejlődéstörténetét” – olvashatjuk a bevezető tablón, ám a mindössze egy teremből álló kiállításhoz mérten ez túlzott vállalás. Már csak azért is, mert az első illusztrációnak szánt 1761-es térképen nagyjából semmi sincs a Nyugati tér helyén. Jobban megvizsgálva egy házcsoport mégis fellelhető, ezen belül pedig az egyik a hóhér háza. Hogy mégse legyen annyira hátborzongató, megtudhatjuk azt is, hogy a hóhér munkaköri leírásában nemcsak az ítélet végrehajtás szerepelt, az ő feladata volt a gyepmesteri teendők ellátása, sőt az elhullott állatok feldolgozása is.
Mindezt csak azért érdemes ennyire részletezni, mert a kiállítás jelentős része hasonlóan érdekfeszítő sztorik kibontása a lehető legváltozatosabb témakörökben. Az informatív és jó stílusban megírt tablók mellett a fotográfiai anyag segít a jobb eligazodásban, a tárgyi emlékek bemutatása viszont meglehetősen szerény. Amúgy a környék még az 1840-es években is igencsak vidékies jelleget mutatott, a mai Váci út és Podmaniczky utca közötti területet kis jóindulattal lehetett csak Pest külvárosának mondani.
1 óra 6 perc
Ám úgy tűnik, 1846-ban néhányan a jövőbe láttak, vagy legalábbis tudták, hogy a város terjeszkedni fog, így amikor megindult az első hazai vasút Pest és Vác között, fővárosi végállomását itt, a belvárostól távol építették meg. Persze az is lehet, hogy fordítva történt, a belvárost óvták a vasút zajától.
Az első vasútra emlékeztet az az 1848-ból származó menetrend, amelyből kiderül, hogy Vácról Pestre 1 óra 6 perc volt a menetidő, az I. osztályra 15 koronába került a menetjegy, pont 50 százalékkal többe, mint a III. osztályra, vagyis a fapadosra. A vasút hőskorával egy időben kezdődött a környék felfutása is, de az 1867-es kiegyezésig inkább ipari övezetnek lehetett a környéket nevezni. Egy nagyon szellemes animációnak köszönhetően be is járhatjuk az környéket a születő Budapest idején: a Nyugati pályaudvar elődjétől, a Pesti indóházból kilépve először a London szálloda épületét láthatjuk, majd a vele átellenben álló cukorfinomítót, a teret „ölelő” első és a második budapesti gőzmalmot, illetve az Újvilág fogadót, amit a rendőrzsargon úgy említene, mint a bűnözés melegágyát.
Berlini, Marx
A kiállítás a további részében megtudhatjuk, hogy milyen különleges módon épült 1877-ben a Nyugati pályaudvar, milyen körülmények között indult tíz évvel később az első villamos, sőt azt is, hogy a teret, mielőtt 1924-ben megkapta a Berlini nevet, a pestiek leginkább Párizsi tér néven emlegették, annak nyomán, hogy az Eiffel iroda tervezte a pályaudvart. Az viszont már 1925-ben történt, hogy miután a „központi” járdaszigetre tornyos kioszkot építettek, ahol az újságok és a trafikáru mellett déligyümölcsöt is árultak, a köznyelv ezen építményt banántoronynak nevezte el, mivel állítólag ez volt az első olyan hely Budapesten, ahol banánt árultak. Az is kiderült, hogy a tér a 2. világháborút több-kevésbé épségben vészelte át, ám ugyanez nem mondható el a vendéglátásról: a harmincas évek jó hírű Ilkovits vendéglője a háború után hírhedt népbüfévé silányodott. És ha már szocializmus éveiben járunk, immár a Marxról elnevezett téren: szembesülhetünk Budapest történt két legabszurdabb epizódjával is: 1962. október 4-én egy vasúti szerelvény a pályaudvar bejáratát áttörve a Nagykörúton kötött ki, 1980-ban pedig miután az új autós felüljárót a két végén kezdték építeni, de aztán a két ág középen nem ért össze egy szintben…
A Nyugati tér – kapu a városra című kiállítás október 29-ig látogatható a Kiscelli Múzeumban.
(Kiemelt kép: Fortepan / Pesti Brúnó)