Vajon megérte az énekesnő miatt egy nappal elcsúsztatni a fesztivált? Vajon meg tud-e győzni valakit, akit korábban kifejezetten idegesített a nagy felhajtás körülötte? Ott voltunk a Sziget utolsó napján.
Bevallom, én komolyan nem hittem benne, hogy Billie Eilish jó koncertet adhat a Szigeten. A helyzet az, hogy Eilish már azelőtt elvesztett engem, hogy akárcsak egyetlen albumát is meghallgattam volna, de ez, ugye, legyen az én problémám. A bad guy-t is csak azért ismertem, mert régebben mindenhol az szólt, ráadásul nem is tetszett, nem is szerettem, szóval
egy idő után már idegesített is.
Ahogy valamennyire idegesített az is, hogy annak ellenére, mennyire nem érdekelt Eilish, valahogy mégis mindig tudtam arról, éppen milyen színű a haja, hogy százezer követőt vesztett Instagramon, mert a Vogue-nak nőiesebben öltözött fel, mint ahogy általában látni lehetett.
Annak ellenére ismertem a történetét, hogy emlékeznék arra, hol olvastam róla. Hogy egyáltalán megnyitottam volna egyetlen egy, vele foglalkozó cikket is. Akarva-akaratlanul tudtam, hogy 2015-ben feltöltöttek a bátyjával egy számot SoundCloudra, és Eilishék egy-két éven belül már világsztárok voltak. Hogy nem jártak iskolába, a szüleik taníttatták őket, satöbbi.
Az Eilish körülötti zaj a depressziójáról, a Tourette-szindrómáról, arról, hogy nem akarja, hogy szexualizálják, aztán a fordulat, hogy végül is szerinte sem tragédia, ha kicsit nőiesebben, szexisebben öltözködik, szóval ez mind
elterelte a figyelmet arról,
hogy Billie Eilishék valójában milyen zenét játszanak.
Az, hogy máris egy rakás Grammy-díja van, engem például, ha lehet, csak még jobban elidegenített az egésztől. A suttogó, motyogó előadók meg aztán végképp idegesítenek. Az elején vicces volt, de az, hogy saját műfaja, mumblecore, alakulhatott, végképp túlzásnak tűnt.
Aztán a sokadik történetet megismerni, illetve meghallgatni arról, hogy Eilish milyen szuperközvetlen valójában, hogy ő aztán allűrök nélküli sztár, a lány a szomszédból, már végképp érdektelenné tette számomra. Az utóbbi 10-20 évben Eilish az ezredik popsztár, aki úgy építenek, hogy ő tényleg, eskü megközelíthető személyiség. Meh.
Szóval nem álltak jól a dolgok, még egyszer, nyilván az én problémám, de úgy voltam vele, ha van lehetőségem meghallgatni
korunk talán legnagyobb sztárját,
akinek a kedvéért, megint egy történet, amit nem tudom, mikor és hol olvastam, szóval akinek a kedvéért még a Szigetet is elcsúsztatták egy nappal, akkor csak megnézem. Mi van, ha éppen a koncerten világosodok meg?
És hát, bár sok esély nem volt rá, éppen ez történt. 2023. augusztus 15-én, egy keddi napon rájöttem, miért van oda a fél világ Billie Eilishért, és hogyan verekedhette fel magát néhány év alatt, izé, rihannai, Lady Gaga-i vagy beyonce-i magasságokba! Mindenki kapaszkodjon meg, aki áll, üljön le, aki ül, álljon fel, és üljön le. Az van, hogy Billie Eilish-éknek
több eszetlen király száma is van,
és Billie Eilish nagyon is tud énekelni.
A második számnál, az I Didn’t Change My Numbernél eldőlt, hogy ebből nem nagyon lehet már pocsék koncert, és onnantól egyik ámulatból estem a másikba. Eilish majdnem minden száma szétrobban a feszültségtől, és majdnem minden számban található legalább egy, de inkább több csavar, ami még fokozni tudja a feszültséget.
Az említett I Didn’t Change My Number második felébe például olyan nyomasztó, zaklatott, elidegenítő zajok kerültek, hogy a számat eltátottam, az NDA jellegtelen prüntyögésből válik kodeines himnusszá, a GOLDWING-ban pedig mintha kicsit folyton el lenne késve a dob.
A daloknak külön jót tett, hogy a lecsupaszított, polírozott albumhangzás helyett élőben nyersebben szólalhattak meg. Eilish hangjára ugyanez igaz, élőben
kerül valami fülledtség az énekébe,
és kiderült az is, hogy nagyon szépen ki is tudja engedni a hangját, amivel betölti kábé az egész estét. A szintén említett NDA második felében Eilish akkorát énekelt, hogy megint csak pislogni tudtam.
A közönség pedig imádta Eilisht, majdnem minden számát végigénekelték, és akkor is hatalmas sikongatás tört ki, amikor Eilish levette a sapkáját. A GOLDWING-nál olyan ta-ta-tara-rata közönségénekeltetés jött össze, amire a Scooter is büszke lenne.
A lelkes közönség volt az egyébként, ami akkor is megmentette a koncertet, amikor az éppen kicsit leült volna. Szóval oda-vissza megköszönhetik a közreműködést. Amikor ugyanis tízezrek énekelték a dalokat, még a kevésbé eltalált darabok, a szokásosnál jóval lassabb részek is bőven elviselhetővé váltak.
A koncert közepén Eilish és a bátyja, Finneas O’Connell tartottak egy háromszámos akusztikus blokkot, ami akár katasztrófa is lehetett volna, ezen a koncerten viszont valahogy még ez is működött. A Your Power ugyanis van olyan jó dal, Eilish hangja pedig van olyan izgalmas, hogy működjön.
És akkor mi az egészből a tanulság? Hogy egy jó fesztiválélményhez tényleg nem árt, ha jó koncertek is vannak. Egy jó koncerthez meg, akárhogy is nézzük,
nélkülözhetetlenek a jó számok.
Itt most minden a helyén volt.
Az elmúlt öt évben meg lett volna a lehetőség, hogy több gyereksztárhoz hasonlóan Eilish is elkallódjon. Mint fentebb írtuk is, sokáig depresszióval küzdött, az első albuma után állítólag éjszakánként órákig zokogott. Még mindig csak 21 éves, én nagyon remélem, hogy a jövőben többet hallok a zenéjéből, és kevesebbet arról, éppen milyen ruhában lép az utcára.
(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)