STÍLUS

„Jaj, úgy élvezem én a strandot” – na de úszni hol lehet? 10+1 szabadtéri medence sporthoz


Budapestet még a legforróbb nyári napokon is elviselhetővé teszi, hogy ha lehetőségük van kimenekülni a zöldbe, vagy éppen csobbanni egyet a sok-sok strand, fürdő és uszoda egyikében. De amíg az ifjúság boldogan lubickol, addig aki egy kis testmozgásra vágyik – ahol garantáltan nem azért szakad róla a víz, mert megizzadt – az nem egy helyen talál 25-33-40, de akár 50 méteres medencéket is, ahol nyugodtan tud tempózni. Most egy toplistában összeszedtük, hol, milyen lehetősége van annak, aki úszni szeretne a szabad ég alatt.

Csepeli Strandfürdő

A parkos környezetben álló standot 1961-ben nyitották meg, 2019-ben pedig jelentős felújításon esett át. Az úszni vágyókat itt egy hatalmas, 194 főt befogadni képes, 50 méteres kültéri úszómedence várja, amely a kellemes 27 fokos vizével pont ideális a testedzéshez. Bár a kapacitása óriási, itt még soha nem kellett a tömeggel küzdenünk, főleg ha nem a hétvégi csúcsidőben érkezünk. Speciális úszójegy nincs, de kedvezményes úszóbérlet váltható, a reggeli és esti órákra.

Csepeli
Fotó: csepelistandfurdo.hu

Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda 

A régi Csillaghegyi strand területén 2018-re épült fel a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő hét szintes komplexuma, a saját medencéivel és szaunavilágával, ám a régi, 1919-ben nyitott strandfürdő is megmaradt a parkkal. A város legendásan hideg vízű úszómedencéjét itt találjuk: a 33 méteres úszómedence vize 20-22 fokos. Kétórás sportbelépő váltására van lehetőség.

Csillaghegyi
Fotó: BGYH

Dagály 

Az Árpád híd pesti hídfőjénél elterülő hatalmas, parkos területen fekvő Dagályt elsőként 1948-ban nyitották meg. A legutóbbi látványos átalakítása 2018-ra készült el, amikor is a Duna Aréna miatt kisebb területen, de modernizált és megújult medencékkel és kiszolgálással nyitott meg. A sok-sok medence közül minket most az úszásra alkalmasak érdekelnek, ezekből kettőt is találunk. A Dunához közelebbi, tempózás közben is szép látványt kínáló 50 méteres vize 24–27 fokos, a kisebb, 25 méteres melegebb, 27 fokos.

Dagály
Fotó: Bartha Dorka

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

A margitszigeti klasszis sportuszoda, ha éppen vannak szabad sávok, a szabad ég alatt úszni szeretők kedvence. Indulás előtt itt mindenképp tájékozódjunk, hogy az edzések miatt éppen milyen a sávfoglaltság, nehogy a helyszínen érjen minket a csalódás. A szabadtéren itt is találunk egy 33-as, és két darab 50 méteres medencét, 25-27 fokos vízzel.

Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

A Lukács már nem is intézmény, hanem egy igazi fogalom, működése során sok-sok művész megfordult itt, bár ők inkább gyógyulást vagy nyári enyhítő hűsölést keresve. Aki úszni szeretne, azt két medence várja, az egykori női, a melegebb, 26 fokos vízzel, és a volt férfi,  hidegebb, 22 fokos vízzel.

Lukács
Fotó: Bódis Krisztián

MOM Sport

A hegyvidéki sportkomplexumnak egyik nagy előnye, hogy hétköznap este 10-ig nyitva vannak, a másik pedig, hogy a kültéri 33 méteres medencéje a budai hegyek ölelésében fekszik, ahol nagyon kellemes az úszás. Hétközben a két órás úszójegy jó opció a sportolni vágyóknak.

Mom
Fotó: Bartha Dorka

Palatinus Strand

A másik margitszigeti örök közönségkedvenc már az 1920-as évekbeli megnyitása óta a „Pala”. A rengeteg élmény-, és hullám-, gyógy-és gyerekmedence mellett bizony itt is találunk egy tekintélyes, 40  méteres úszómedencét is, aminek a hőmérséklete télen-nyáron 26 fokosos. Fontos, hogy itt is néha úszásoktatás, edzés zajlik, a lakossági sávhasználatról infókat az alábbi oldalon lehet megnézni. Kétórás belépő itt is váltható a csak úszni vágyóknak.

-
Fotó: Budapest Brand

Paskál Gyógy- és Strandfürdő

A főváros legifjabb fürdője, amelyet 1989-ben nyitottak meg. Azóta fokozatosan bővült és szépült, és külön öröm, hogy úszni itt is lehet, egy 33 méteres, 26 fokos medencében. A sávfoglaltságot itt is érdemes indulás előtt gyorsan ellenőrizni az alábbi linken.  Két órás felnőtt úszójegyet itt is árulnak, de a letéti díjra és az idősávra figyeljünk.

Paskál
Fotó: BGYH

Pesterzsébeti Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő

Szintén nemrég felújított, sok-sok mesésé funkcióval bővült fürdőként állt a fővárosiak szolgálatába a pesterzsébeti komplexum pár éve, aminek igazi kuriózuma a nevében is szereplő jódos-sós vize. Aki az ázás, pancsolás mellett úszni szeretne, a kinti 25 méteres,  26-28 fokos vízben megteheti. Bár itt már tapasztaltuk, hogy a kánikulai strandszezonban osztozni kellett a sávokon az inkább csak lubickoló fürdőzőkkel is. Kétórás felnőtt úszójegyet itt is árulnak, de a letéti díjra és az idősávra figyeljünk.

Pesterzsébeti
Fotó: Bartha Dorka

Pünkösdfürdői Strandfürdő

Kevesen ismerik ezt a 3.kerületi rejtett strandot, pedig a zöld környezetben elterülő 50 méteres, 24 fokos úszómedencéjével kellemes kikapcsolódást biztosít, távol a város zajától. A fokozatosan mélyülő medencét is is egyaránt használják sportolásra, és a sekélyebb részén hűsölésre is. Ráadásul a felsorolt strandok közül az egész napos belépők közül itt a legolcsóbb a bejutás. 

+1 Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Végül de nem utolsó sorban persze nem maradhat ki a legendás Szecska sem, ahol szintén találunk príma úszómedencét is, ahol éberen öröködnek az úszómesterek, hogy ne legyen pancsolós-ugrálós medence az 50 méteres sávok helyén. A víz hőfoka itt is a kellemes 26-28 fok körül mozog, egyedül arra készüljünk fel, hogy a medence végeinél a fordulásnál nem egyenes fallal, hanem lépcsőkkel, díszítéssel találkozunk, úgyhogy csak óvatosan azokkal a bukófordulókkal. 

Széchenyi
Fotó: Bartha Dorka

(Kiemelt kép: BGYH/Paskál Gyógy- és Strandfürdő)