A májusban ültetett 40 facsemete mintegy kétharmadát pusztították el ismeretlen tettesek július 1-én este a XX.kerületben. Pedig a fácskák aztán tényleg senkinek nem ártottak, sőt!
„Itt hetven évvel ezelőtt még nem volt erdő – nyilatkozta májusban Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója. – Ez a helyszín intenzíven használt hulladéklerakó volt egykor, ahová erdész elődeink erdőt telepítettek. Látható tehát, hogy milyen fontos szerepe van az erdőtelepítésnek a területek rekultivációjában.”
Az erdőtelepítésnek köszönhetően a városi erdők összes előnyeit élvezhetik a helyi közösségek: az Újtelepi-parkerdő a sportolás és kirándulás mellett a klímavédelemben, a szénmegkötésben vagy a vízvisszatartásban is fontos szerepet játszik. Az egykor tájseb sikeres rekultivációját bizonyítja, hogy itt már mindennapos vendég a védett mocsári teknős vagy a szintén védett zöld levelibéka. A Pilisi Parkerdő a terület megújítása során első lépésben az igen jelentős mennyiségű illegális hulladékot szállított el, majd séta- és futóutat alakított ki, ennek mentén négy helyen kondieszközöket helyezett ki. Megújult a focipálya is, továbbá két letelepedőhely és egy esőbeálló is létesült. Gondoltak a kutyásokra is: nagy területű, úgynevezett agility-eszközökkel ellátott kutyafuttatót építettek – írja a Pilisi Parkerdő közleményében.
A fácskákat tavasszal a szervezet a hazánkban megrendezésre kerülő atlétikai világbajnokság szervezőivel közösen ültette el a XX. kerületi Újtelepi Parkerdőben, a faültetés az atlétikai világszövetség, a World Athletics fenntarthatósági stratégiájának és a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának közös, jelképes akciója volt.
Az értelmetlen és vérlázító pusztítás után a Pilisi Parkerdő munkatársai megpróbálják a menthető csemetéket visszametszéssel megőrizni, a megsemmisítettek helyére pedig új csemetéket ültetnek. Amellett, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, az Újtelepi Parkerdő és minden más helyi közösség figyelmét, részvételét kéri természeti értékeink megőrzése érdekében.