KÖZÉLET

Meghalt Vágó István


Váratlanul, 74 éves korában elhunyt az ország egyik legismertebb televíziós műsorvezetője.

Vágó István halálhírét a Demokratikus Koalíció elnöksége jelentette be. A közlemény úgy fogalmaz: „A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk.”

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook oldalán így emlékezett meg Vágóról:

 „Különleges tehetségű ember volt, aki képes volt tömegek számára kedvet csinálni a tudáshoz és közben harcolt, küzdött a tudatlanság, a sarlatánság ellen, mert tudta, hogy ahol a hírek helyére álhírek és téveszmék kerülnek, ott a következmények beláthatatlanok lesznek. Kérlelhetetlen volt és sokszor haragos: értünk haragudott; fűtötte a szenvedély, hogy ezt az országot jobbá, békésebbé, szabadabbá tegye.”

Pikó András VIII. kerületi polgármester – aki korábban televíziós újságíróként dolgozott – azt írta:

„Egy volt azok közül, akikre figyeltem, mert nem lehetett nem figyelni rá. Műveltsége és szakmai intelligenciája az akkori fiatal újságírók számára, akik között ott voltam én is, vitathatatlan volt. Lehetett tőle tanulni. Lehetett vele vitatkozni is, és sokszor kellett is. Mert ha valamiben meggyőződött, legyen az tudás, világnézet vagy politikai álláspont, amellett őszintén és teljes lényével állt ki.”

Vágó István 1949-ben Budapesten született. Édesapja nyelvtanár, édesanyja műszaki rajzoló volt. Gyógyszer-vegyészmérnöknek tanult. A Chinoin gyógyszergyárban és a MEDIMPEX külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Több nyelven beszélt, angol, német, francia és spanyol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgája volt.

1976-ban Vitray Tamás felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését, önéletrajza szerint szenvedélye a vetélkedők iránt akkor alakult ki. A köztévében 1987-1997 között Grétsy Lászlóval közösen vezette az „Álljunk meg egy szóra!” című nyelvművelő műsort, később a „Mindent vagy semmit”, a „Legyen Ön is milliomos!” című műsorok arca volt. Vezette a „Pókerarc” , a „Párbaj”, az „ÁtVágó” műsorokat.

Tagja volt a Tényeket Tisztelők Társaságának, később a Szkeptikus Társaságnak. A 2014-ben az önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció, az MSZP, az Együtt–PM és az „Európai Föderalisták" közös jelöltjeként indult, 2015-ben lépett be a DK-ba, 2016-ban a DK XII. kerületi önkormányzati képviselője lett, 2019-ben egyéni képviselőnek választották.

(Borítókép: Demokratikus Koalíció)