FRISS

Kerékpárút épül Kispest és Pesterzsébet között


Új kerékpárinfrastruktúrát és nagyobb forgalomcsillapítási övezeteket alakítanak ki Pesterzsébeten – tájékoztatott Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint az érintett kerületi önkormányzatok által megvalósuló XX. kerületi kerékpáros közlekedés fejlesztés sajtótájékoztatóján péntek délután.

A Pesterzsébeten mintegy 980 millió forint vissza nem térítendő EU-s forrásból megvalósuló fejlesztés célja, hogy biztonságos kerékpáros-kapcsolatok jöjjenek létre, és a megvalósuló útvonalak csatlakozzanak a hálózat jelenlegi, illetve tervezett szakaszaihoz.

Balogh Samu a sajtótájékoztatón elmondta, a főváros számára kiemelten fontos mind a kerékpáros közlekedés fejlesztése, mind a közlekedés biztonságának növelése nemcsak a belvárosban, de a külső kerületekben is.

Kiemelte, a mostani projekt összehangoltan valósul meg a XIX. kerületi kerékpárút-fejlesztésekkel, így a munkálatok befejeztével sokkal egyszerűbben lehet majd Pesterzsébetről Kispestre jutni kerékpárral.

A VEKOP-tervek szerint a beruházás során kerékpárút létesül a Török Flóris utcában és a Szent Erzsébet téren. A főbb útvonalak mentén kerékpársávok kerülnek kialakításra. Megvalósul a Helsinki út–Kossuth Lajos utcai csomópont környezetének kerékpárosbaráttá alakítása, továbbá a Helsinki út mentén kerékpárutak létesülnek a csomópontokban kerékpáros-átvezetésekkel, és a közvilágítás fejlesztésével.

Pesterzsébet központjában pedig forgalomcsillapított övezetek létrehozásával valósulnak meg átfogó kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések.

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében megvalósuló „Közlekedésbiztonsági fejlesztések Budapest XX. kerületében” című, VEKOP-5.3.1-15-2020-00020 számú projekt várhatóan 2023. november közepéig valósul meg.